Állapot: Áthelyezve innen

Alternatív, helyi címek:Néptáncosnő

Budapest
XI. kerület, Fehérvári út 51.
A Művelődési Ház előtt állt.

Elbontás2012
Felállítás1969

Neszták Béla
2009.01.05. 12:25
Kb. 60 cm kő talpazaton, kb. 200 cm magas álló nőalak bronzból.
Ády
2024.01.04. 14:45
Az FMH - Fővárosi Művelődési Ház ifj. Dávid Károly ifj. Dávid Károly építész tervei alapján épült 1951-ben. [1] Az FMH kettős feladatot látott el, a kerület lakóinak művelődési és szórakozási központja, és a budapesti népművelés módszertani irányítója volt. [2]
Majd két évtized után, 1969-ben szép szobor került az épület elé, ami egy egész alakos táncoslányt ábrázolt, utalva az épület folyó munkára. A szoknyáját enyhén megemelő, copfos lány bronz alakját Ifj. Szabó István készítette. [3]

2012-ben a műházat lebontották, és több társasház épült a telken, így a szobor se maradhatott eredeti helyén. [2] A társasházakat úgy alakították ki, hogy a szélén egy új modern művelődési ház épült. Az épület elé ismét felállításra került a szobor, az eredeti helyétől úgy ötven méternyire, egy sokkal modernebb környezetben. Sajnos üvegablak elé került, amire később színes hirdetések tettek, ami nem túl jó háttér, egy ilyen szép szobornak.

"...Budapesten a Fővárosi Művelődési Ház előtt álló Táncoló lány című szobrában sem csak a leányalak gesztusai fejezik ki az életörömöt, az élet derűjét, hanem a formák kapcsolódásából, a szobor kompozíció egészéből sugárzik ez a derű, egy kicsit az alkotó szemlélődő személyiségét is magába foglaló rezignáltsággal, de visszafogottan, tartózkodóan, szinte csak a formák mögül mutatkozik, átadva a szoborban az érvényesülés terét az élet vidámságának. Ez a táncoló lányalak úgy fejezi ki a táncot magatartásával, hogy táncában jelen lehet ugyan az élet nagy körforgásának misztériuma, de távol áll tőle mindenféle extázis. S bár egyedül van, mégis érezteti a közösséget. Gesztusai a többi résztvevőkre is utalnak, és kicsit a közönséget is feltételezik...." [4]
Források:
[1] FMH története: https://fovarosi.blog.hu/2011/10/08/fovarosi_muvelodesi_haz_goodbye
[2] FMH: Budapest, 1979. május (17. évfolyam 5. szám) 33. o.
[3] Felállítás, kőfaragó: szoborpályázatok (megszűnt honlap)
[4] Ifj. Szabó István cikk: Művészet, 1974 január (15. évfolyam, 1. szám) 16. o.

Cím alapján hasonló
Feldolgozás alatt...

"Táncoló lány" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
549896
Forrás
google utcakép
Évszám
2012
Feltöltve
2024.01.04. 12:54
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 24.01.04. 12:54
2012, Archív felvétel
Feldolgozás alatt...

"Táncoló lány" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
12849
Feltöltve
2009.01.03. 11:53
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.01.03. 11:53
Archív felvétel
Feldolgozás alatt...

"Táncoló lány" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
17039
Feltöltve
2009.04.23. 13:07
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 09.04.23. 13:07
Archív felvétel
Feldolgozás alatt...

"Táncoló lány" c. alkotás fotói

:)
Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
17041
Feltöltve
2009.04.23. 13:08
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 09.04.23. 13:08
Archív felvétel
:)
Feldolgozás alatt...

"Táncoló lány" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
17040

12850
Feltöltve
2009.01.03. 11:54
Képinfó
Szignó a képen
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.01.03. 11:54
Archív felvétel
Feldolgozás alatt...

"Táncoló lány" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
12852

549891
Forrás
Budapest, 1979. május (17. évfolyam 5. szám) 33. o.
Feltöltve
2024.01.04. 12:00
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 24.01.04. 12:00
Archív felvétel
Feldolgozás alatt...

"Táncoló lány" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
549889
Forrás
Művészet, 1974 január (15. évfolyam, 1. szám) 16. o.
Feltöltve
2024.01.04. 11:10
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 24.01.04. 11:10
Archív felvétel
Feldolgozás alatt...

"Táncoló lány" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
12851
Feltöltve
2009.01.03. 11:54
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.01.03. 11:54
Archív felvétel
Összesen 10 fotó

Műlap története

24.01.04. 14:45
A "Táncoló lány" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
24.01.04. 12:54
1 új fotót töltöttem a "Táncoló lány" műlaphoz
24.01.04. 12:28
A "Táncoló lány" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
24.01.04. 12:00
1 új fotót töltöttem a "Táncoló lány" műlaphoz
24.01.04. 11:15
A "Táncoló lány" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
24.01.04. 11:10
1 új fotót töltöttem a "Táncoló lány" műlaphoz
18.10.01. 23:27
Megérintettem a "Táncoló lány" alkotást
18.04.01. 10:59
Megérintettem a "Táncoló lány" alkotást
15.04.15. 18:12
Megérintettem a "Táncoló lány" alkotást
12.07.04. 15:44
1 új fotót töltöttem a "Táncoló lány" műlaphoz
10.07.27. 13:50
A "Táncoló lány" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
09.04.23. 13:08
1 új fotót töltöttem a "Táncoló lány" műlaphoz
09.04.23. 13:08
1 új fotót töltöttem a "Táncoló lány" műlaphoz
09.04.23. 13:07
1 új fotót töltöttem a "Táncoló lány" műlaphoz
09.01.05. 12:25
Neszták Béla publikálta "Táncoló lány" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.