Ajka, Csékúti utca 1.

Ajka
Csékúti utca 1.
A csékúti evangélikus templommal szemben áll.

Avatás2016. július 30.

Szórád Péter
2018.04.18. 18:42
Ez a szobor az immár legendává vált katolikus templom tornyát ábrázolja. A templom építése valamikor a középkorban történt. Az épületet egykoron támfallal erősítették meg, tömör falai, ablakainak és a hajónak az építési arányai román kori jellegűek. 1940. december 26-ig tartottak itt utoljára istentiszteletet, ezt követően a templomot bezáratták, mert a déli fala megdőlt, és az épület életveszélyessé vált, ezután az iskolában miséztek az új templom felszenteléséig, 1957. augusztus 15-ig.
A romos falak még 1950 tavaszáig dacoltak az idővel, de aztán lebontották és a köveket felhasználták az új templom építésével. A harangtorony azonban továbbra is a helyén maradt. A háttérben látható teraszos házban lakó harangozó 1984-ig kongatta itt a harangokat. Utoljára 1984. szeptember 5-én szólaltak meg a harangok, majd szeptember 13-án a műemlék besorolású csonka tornyot.
„A devecseri honvédség drótkötéllel körbefogta és tankkal meghúzatva de. 10 óra 11 perckor omlott össze. Téglából és kőből volt építve. 1804 és 1808 jelzésű téglákat találtunk. Az építés eredeti dátuma ismeretlen. Délután 13 órára már teljesen eltakarították a gépek az anyagot.” Olvasható, a Varga György tanító által egy fénykép hátoldalára gépelt szöveg.
A lebontott torony a falu jelképévé vált, és a Csékúti Baráti Kör koordinálásával, Varga György helytörténész ötlete alapján, egy Csékúton bányászott bazaltkő alapzatra, fehér horvát mészkőből faragott szobrot helyeztek el, amely Keresztes Tibor szobrászművész restaurátor és Takács Viktória szobrászművész közreműködésével készült el.
A talapzat oldalán látható az a 2009-ben tervezett falucímer, amely arra emlékeztet, hogy itt állt valaha egy évszázadokkal ezelőtt felszentelt templom.
Az emlékjel felavatására 2016. június 30-án került sor, Simon János plébános áldásával, és Puskás Károly önkormányzati képviselő ünnepi beszédével.
Források:
http://veszpremiersekseg.hu/ujra-all-a-csekuti-csonka-torony/

Cím alapján hasonló

"Torony szobor" c. alkotás fotói Ajka településről

Feltöltő
Azonosító
309602
Feltöltve
2018.04.18. 18:43
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ8/1 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 18.04.18. 18:43

"Torony szobor" c. alkotás fotói Ajka településről

Feltöltő
Azonosító
309603
Feltöltve
2018.04.18. 18:43
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ56/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 18.04.18. 18:43

"Torony szobor" c. alkotás fotói Ajka településről

Feltöltő
Azonosító
309604
Feltöltve
2018.04.18. 18:43
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ9/1 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 18.04.18. 18:43

"Torony szobor" c. alkotás fotói Ajka településről

Feltöltő
Azonosító
309605

309606

309607
Feltöltve
2018.04.18. 18:43
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ10/1 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 18.04.18. 18:43

"Torony szobor" c. alkotás fotói Ajka településről

Feltöltő
Azonosító
309608
Feltöltve
2018.04.18. 18:43
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ63/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 18.04.18. 18:43
Összesen 7 fotó

Műlap története

18.04.18. 18:57
Szórád Péter publikálta "Torony szobor" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.