Hajdúnánás, Fürdő utca 1.

Állapot: Áthelyezve innen

Alternatív, helyi címek:Meseló

Hajdúnánás
Fürdő utca 1.
A hajdúnánási Idősek Otthona kertjében, a főbejárattól jobbra.

Avatás1980. október

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Utód
Meseló
kalaposlány
2018.04.19. 07:42
A hajdúnánási Idősek Otthona kertjében, az árnyas fák alatt, egy sétaút közelében látható Nagy István Mesefigura elnevezésű alkotása. Az életnagyságú mészkő, meseszerű lovat ábrázoló szobrot a településen Meseló néven ismerik. A nyargalás közben megörökített, kissé hátratekintő Meseló szobor hordozza magában a Nagy István állatszobrainál ismert kedvességet, az alkalmazott anyag tiszteletével, a részletek gondos kidolgozását. A szobrász alkotói hitvallása szerint, bizonyára örömet okozott e szoborral a valamikori nevelőotthon lakóinak, nemkülönben kedvességgel beszélnek róla az épület jelenlegi lakói is.

Nagy István éveken keresztül vett rész a Hajdúsági Nemzetközi Művésztelep munkájában 1968-1976 között, s vélhetően erre vezethető vissza a hajdúnánási Meseló szobrának eredete.

Nagy István szobrászművész alkotásainak felsorolásában szerepel két hajdúnánási szobor, Mesélő (1979) és Mesefigura (1980). A Mesefigura helyéül a Nevelőotthon szerepel a felsorolásban. A Nevelőotthon ma már nem működik, s az épület beazonosítása érdekében levelemmel kerestem fel a hajdúnánási Bocskai István Általános Iskola igazgatóját, aki segített nekem. Segítsége nyomán tudtam előzetesen leegyeztetni hajdúnánási látogatásom időpontját, a megtalált épületben működő idősek otthona igazgatójával. Ö a megbeszélt időpontban fogadott és lehetővé tette a szobor lefényképezését. Mindkettőjüknek köszönettel tartozom ezért.

Ugyancsak köszönettel tartozom a hajdúnánási Polgármesteri Hivatalnak, akik próbáltak segíteni a Mesélő elnevezésű szobor felkutatásában, de sajnos eredménytelenül. Tőlük tudtam meg, hogy a szobrász alkotásai között Mesefiguraként szereplő szobrot Hajdúnánáson Meseló néven ismerik. Hajlok arra, hogy valamiféle elírás folytán kerülhetett Mesélő elnevezésű szobor is az alkotói listára, és tulajdonképpen ugyanazon szoborról, a Mesefigura, avagy Meseló szoborról van szó.
Források:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Nagy_Istv%C3%A1n_(szobr%C3%A1sz)
http://www.derimuzeum.hu/userfiles/Digitalizalt_kiadvanyok/HajdusagiKozl_12.pdf 62. oldal
kalaposlány
2019.12.17. 18:11
Hőgye Lajos fényképei és információi alapján beállítottam az "áthelyezve innen" státuszt. Beszéltem telefonon az idősek otthonával, s megtudtam, hogy közel egy éve szállították el onnan az önkormányzati tulajdonú szobrot. Ezután történhetett a felújítása. A gyermekápolási centrum udvarán történő elhelyezés a szobrász szándékával is teljes mértékben egyezik, hiszen a gyermekeknek szeretett volna örömet okozni. (Megjegyzés: Hőgye Lajos fényképei és hozzászólása e bejegyzésem óta törlődtek, de tartalmában valós az áthelyezés híre. Fényképet a szobor új helyéről még nem sikerült pótólnom.)
Források:
Hőgye Lajos korábbi hozzászólása és feltöltött fotói.
Telefonbeszélgetés a hajdúnánási idősek otthonával.
Hőgye Lajos Tibor
2023.11.13. 13:11
"Meseló Fürdő u. 1. volt nevelőotthon kertjében. Felavatva: 1980. október."
Hajdúnánási Almanach, 2000. 385. o.

kalaposlány műlapja

Közös gyűjteményben
Állatszobrok

Cím alapján hasonló

"Mesefigura" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúnánás
Feltöltő
Azonosító
309519
Feltöltve
2018.04.18. 06:22

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 18.04.18. 06:22

"Mesefigura" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúnánás
Feltöltő
Azonosító
309523
Feltöltve
2018.04.18. 07:05

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 18.04.18. 07:05

"Mesefigura" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúnánás
Feltöltő
Azonosító
309525
Feltöltve
2018.04.18. 07:12

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 18.04.18. 07:12

"Mesefigura" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúnánás
Feltöltő
Azonosító
309520
Feltöltve
2018.04.18. 06:34

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 18.04.18. 06:34

"Mesefigura" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúnánás
Feltöltő
Azonosító
309521

309514
Feltöltve
2018.04.18. 06:11

kalaposlány 18.04.18. 06:11

"Mesefigura" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúnánás
Feltöltő
Azonosító
309516

309518

309511

467627
Fotózva
2008. június
Feltöltve
2021.11.11. 09:13
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A75
ƒ28/10 • 1/200 • 5.4mm

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.11.11. 09:13
2008. június
Összesen 10 fotó

Műlap története

23.11.18. 19:48
A "Mesefigura" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
23.11.13. 17:38
A "Mesefigura" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
23.11.13. 17:02
A "Mesefigura" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.11.11. 09:13
1 új fotót töltöttem a "Mesefigura" műlaphoz
20.06.16. 04:58
A "Mesefigura" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.04.19. 07:42
A közösség publikálta kalaposlány "Mesefigura" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.