A Gresham lépcsőház üvegablakai

Budapest, V. kerület, Széchenyi István tér 5.

Budapest
V. kerület, Széchenyi István tér 5.
A a Gresham palota ugyanilyen nevű lépcsőházában.

Felállítás2002

Tatár Dóra (üvegművész)
Ónodi Béla (üvegművész)

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Dénes Ildikó
2018.04.12. 16:27
Az üvegablakok a Gresham palota ugyanilyen nevű lépcsőházában vannak a lépcsőház egyes emeletein. Sir Thomas Gresham (1519 – 1579) a londoni tőzsde megalapítója, róla nevezték el a Gresham Biztosítótársaságot. A biztosító budapesti épületének építésére nemzetközi pályázatot írt ki, melyet Quittner Zsigmond nyert el. Az épület 1907-ben elkészült. Három lépcsőháza közül az egyik neve a Gresham lépcső. Ezt a lépcsőházat bombatalálat érte, egyetlen ablaka sem maradt meg. Az épületet 1999 és 2004 között teljes körűen felújították és jelenleg a Four Seasons szállodalánc tagja.
A Gresham lépcsőház ablakait Tatár Dóra és Ónodi Béla készítették. Az alkotók szavai szerint „mivel nem maradt fenn sem ablak, sem tervrajz, új motívumokat kellett megterveznünk. A tervezés során, a tökéletes illeszkedéshez bele kell magát az embernek gondolni abba a korszellembe, a nemes elegáns belső térbe, hogy aki az ablakok előtt elhalad egészen természetesnek, odaillőnek érezhesse, ne rombolja azt a komfortérzést amit az épület esztétikuma minden tekintetben sugároz, de benne legyünk mi is minden tolakodás nélkül az elkövetkezendő néhány száz évben.”
Források:
http://www.szecessziosmagazin.com/magazin8/andrassy.php
https://hu.wikipedia.org/wiki/Gresham-palota

Kapcsolódó
Négy évszak

Cím alapján hasonló

"A Gresham lépcsőház üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotók
Tatár Dóra (üvegművész)Ónodi Béla (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
308977
Fotózva
2016. október
Feltöltve
2018.04.12. 16:07
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/50 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.04.12. 16:07
2016. október

"A Gresham lépcsőház üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotók
Tatár Dóra (üvegművész)Ónodi Béla (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
308978
Fotózva
2016. október
Feltöltve
2018.04.12. 16:07
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ320/100 • 1/30 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.04.12. 16:07
2016. október

"A Gresham lépcsőház üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotók
Tatár Dóra (üvegművész)Ónodi Béla (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
308979
Fotózva
2016. október
Feltöltve
2018.04.12. 16:08
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/85 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.04.12. 16:08
2016. október

"A Gresham lépcsőház üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotók
Tatár Dóra (üvegművész)Ónodi Béla (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
308980

308981

308982
Fotózva
2016. október
Feltöltve
2018.04.12. 16:09
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/52 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.04.12. 16:09
2016. október

"A Gresham lépcsőház üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotók
Tatár Dóra (üvegművész)Ónodi Béla (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
308983

308984
Fotózva
2016. október
Feltöltve
2018.04.12. 16:26
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/45 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.04.12. 16:26
2016. október
Összesen 8 fotó

Műlap története

1 órája
Megérintettem az "A Gresham lépcsőház üvegablakai" alkotást
18.04.12. 16:27
Dénes Ildikó publikálta "A Gresham lépcsőház üvegablakai" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.