Szentek üvegfestményei

Nagyszeben (Sibiu)
Nagypiac 4 szám
A város történelmi főterén, a Nagypiacon lévő Szentháromság római-katolikus plébániatemplomban

Felállítás1901

Ligeti Sándor (üvegművész)

Nem köztéri:Templombelső
Sántha Imre Géza
2018.04.16. 23:21
A XVIII-ik század eleji erdélyi rekatolizációban fontos szerepet játszó jezsuiták Nagyszeben főterén 1726-1733 között építették fel tágas templomukat, a Szentháromság titulusával. A templom mellett pedig rangos iskolát müködtettek. Az egyházi épület az erdélyi barokk templomépítészet és térkiképzés egyik fontos képviselője. A szerzetesrend megbízásából számos nagyszebeni tehetősebb katolikus család támogatta a templom festését, berendezését, akik megoszlottak nemzetiségileg: szászok, magyarok, olaszok (napjainkban is három nyelven miséznek itt: románul, magyarul és németül). Így a templom hajójából nyíló mellékkápolnák széles-magas, valamint a szentélyrész alacsonyabb ablaknyílásai vitróinak elkészítését is gazdagabb családok támogatták az egyházi hozzájárulás mellett. A változatosan élénk szinű vitrókat Ligeti Sándor (1859-1930) budapesti iparművésztől rendelték meg, ott is készültek el 1901-ben. Az eklektikus stilusjegyeket viselő 'üvegképek' olyan, patrónusnak választott szenteket ábrázolnak mint: Szent László, Árpád-házi Szent Erzsébet, Szent György, Szent Antal vagy Keresztelő Szent János stb.
A Szent Lászlót ábrázoló vitróval történt meg az a sajnálatos dolog az 1980-as években, hogy a király fején látható magyar koronát, valamint az árpádsávos pajzsát eltakarták egy sötét felülettel (erről van az utolsó fotó), és ez így volt látható 2016-ig, amikor teljes, eredeti pompájában állították helyre.

Cím alapján hasonló
Feldolgozás alatt...

"Szentek üvegfestményei" c. alkotás fotói

Szent László
Alkotó
Ligeti Sándor (üvegművész)
Település
Nagyszeben (Sibiu)
Feltöltő
Azonosító
309421
Feltöltve
2018.04.16. 21:48
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ490/100 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 18.04.16. 21:48
Szent László
Feldolgozás alatt...

"Szentek üvegfestményei" c. alkotás fotói

Szent László
Alkotó
Ligeti Sándor (üvegművész)
Település
Nagyszeben (Sibiu)
Feltöltő
Azonosító
308961
Feltöltve
2018.04.11. 22:28
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ560/100 • 1/90 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 18.04.11. 22:28
Szent László
Feldolgozás alatt...

"Szentek üvegfestményei" c. alkotás fotói

Szent Erzsébet
Alkotó
Ligeti Sándor (üvegművész)
Település
Nagyszeben (Sibiu)
Feltöltő
Azonosító
308962
Feltöltve
2018.04.11. 22:28
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ360/100 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 18.04.11. 22:28
Szent Erzsébet
Feldolgozás alatt...

"Szentek üvegfestményei" c. alkotás fotói

Szent György
Alkotó
Ligeti Sándor (üvegművész)
Település
Nagyszeben (Sibiu)
Feltöltő
Azonosító
308963
Feltöltve
2018.04.11. 22:33
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ390/100 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 18.04.11. 22:33
Szent György
Feldolgozás alatt...

"Szentek üvegfestményei" c. alkotás fotói

Keresztelő Szent János
Alkotó
Ligeti Sándor (üvegművész)
Település
Nagyszeben (Sibiu)
Feltöltő
Azonosító
308964
Feltöltve
2018.04.11. 22:41
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ380/100 • 1/320 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 18.04.11. 22:41
Keresztelő Szent János
Feldolgozás alatt...

"Szentek üvegfestményei" c. alkotás fotói

Szent Antal
Alkotó
Ligeti Sándor (üvegművész)
Település
Nagyszeben (Sibiu)
Feltöltő
Azonosító
308965
Feltöltve
2018.04.11. 22:46
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ340/100 • 1/340 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 18.04.11. 22:46
Szent Antal
Feldolgozás alatt...

"Szentek üvegfestményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Ligeti Sándor (üvegművész)
Település
Nagyszeben (Sibiu)
Feltöltő
Azonosító
308966
Feltöltve
2018.04.11. 22:56
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ390/100 • 1/110 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 18.04.11. 22:56
Feldolgozás alatt...

"Szentek üvegfestményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Ligeti Sándor (üvegművész)
Település
Nagyszeben (Sibiu)
Feltöltő
Azonosító
308967
Feltöltve
2018.04.11. 22:56
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ420/100 • 1/90 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 18.04.11. 22:56
Feldolgozás alatt...

"Szentek üvegfestményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Ligeti Sándor (üvegművész)
Település
Nagyszeben (Sibiu)
Feltöltő
Azonosító
309422
Fotózva
2015. május
Feltöltve
2018.04.16. 22:51
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ35/10 • 1/20 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 18.04.16. 22:51
2015. május
Feldolgozás alatt...

"Szentek üvegfestményei" c. alkotás fotói

A "kucsmás", megalázott Szent László vitró még 2015 nyarán
Alkotó
Ligeti Sándor (üvegművész)
Település
Nagyszeben (Sibiu)
Feltöltő
Azonosító
309423
Fotózva
2015. május
Évszám
2015
Feltöltve
2018.04.16. 22:52
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ49/10 • 1/30 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 18.04.16. 22:52
2015. május
A "kucsmás", megalázott Szent László vitró még 2015 nyarán
Feldolgozás alatt...

"Szentek üvegfestményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Ligeti Sándor (üvegművész)
Település
Nagyszeben (Sibiu)
Feltöltő
Azonosító
325912
Feltöltve
2018.09.30. 22:30
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ33/10 • 1/60 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.09.30. 22:30
Feldolgozás alatt...

"Szentek üvegfestményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Ligeti Sándor (üvegművész)
Település
Nagyszeben (Sibiu)
Feltöltő
Azonosító
325913
Feltöltve
2018.09.30. 22:32
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ50/10 • 1/60 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.09.30. 22:32
Feldolgozás alatt...

"Szentek üvegfestményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Ligeti Sándor (üvegművész)
Település
Nagyszeben (Sibiu)
Feltöltő
Azonosító
325915
Feltöltve
2018.09.30. 22:33
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ33/10 • 1/60 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.09.30. 22:33
Feldolgozás alatt...

"Szentek üvegfestményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Ligeti Sándor (üvegművész)
Település
Nagyszeben (Sibiu)
Feltöltő
Azonosító
325917
Feltöltve
2018.09.30. 22:38
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ41/10 • 1/50 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.09.30. 22:38
Feldolgozás alatt...

"Szentek üvegfestményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Ligeti Sándor (üvegművész)
Település
Nagyszeben (Sibiu)
Feltöltő
Azonosító
325919
Feltöltve
2018.09.30. 22:41
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/30 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.09.30. 22:41
Feldolgozás alatt...

"Szentek üvegfestményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Ligeti Sándor (üvegművész)
Település
Nagyszeben (Sibiu)
Feltöltő
Azonosító
554242
Fotózva
2023. augusztus
Feltöltve
2024.02.26. 23:57
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 2000D
ƒ56/10 • 1/125 • 35mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Móritz István 24.02.26. 23:57
2023. augusztus
Feldolgozás alatt...

"Szentek üvegfestményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Ligeti Sándor (üvegművész)
Település
Nagyszeben (Sibiu)
Feltöltő
Azonosító
554243
Fotózva
2023. augusztus
Feltöltve
2024.02.26. 23:58
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 2000D
ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Móritz István 24.02.26. 23:58

554244

554245
Fotózva
2023. augusztus
Feltöltve
2024.02.26. 23:59

Móritz István 24.02.26. 23:59

554246
Fotózva
2023. augusztus
Feltöltve
2024.02.26. 23:59
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 2000D
ISO320

554247
Fotózva
2023. augusztus
Feltöltve
2024.02.27. 00:00
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 2000D
ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Móritz István 24.02.27. 00:00
2023. augusztus
Feldolgozás alatt...

"Szentek üvegfestményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Ligeti Sándor (üvegművész)
Település
Nagyszeben (Sibiu)
Feltöltő
Azonosító
554248
Fotózva
2023. augusztus
Feltöltve
2024.02.27. 00:01
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 2000D
ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Móritz István 24.02.27. 00:01

554249
Fotózva
2023. augusztus
Feltöltve
2024.02.27. 00:01
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 2000D
ƒ56/10 • 1/100 • 55mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Móritz István 24.02.27. 00:01
2023. augusztus
Feldolgozás alatt...

"Szentek üvegfestményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Ligeti Sándor (üvegművész)
Település
Nagyszeben (Sibiu)
Feltöltő
Azonosító
554250
Fotózva
2023. augusztus
Feltöltve
2024.02.27. 00:02
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 2000D
ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Móritz István 24.02.27. 00:02

554251

Összesen 25 fotó

Műlap története

24.02.27. 00:02
1 új fotót töltöttem a "Szentek üvegfestményei" műlaphoz

24.02.27. 00:01

24.02.27. 00:00
1 új fotót töltöttem a "Szentek üvegfestményei" műlaphoz
24.02.26. 23:59

24.02.26. 23:58

24.02.26. 23:57
1 új fotót töltöttem a "Szentek üvegfestményei" műlaphoz
23.11.30. 13:57
Megérintettem a "Szentek üvegfestményei" alkotást
18.09.30. 22:41
1 új fotót töltöttem a "Szentek üvegfestményei" műlaphoz
18.09.30. 22:38
1 új fotót töltöttem a "Szentek üvegfestményei" műlaphoz
18.09.30. 22:33
1 új fotót töltöttem a "Szentek üvegfestményei" műlaphoz
18.09.30. 22:32
1 új fotót töltöttem a "Szentek üvegfestményei" műlaphoz
18.09.30. 22:30
1 új fotót töltöttem a "Szentek üvegfestményei" műlaphoz
18.05.13. 10:31
Megérintettem a "Szentek üvegfestményei" alkotást
18.04.16. 23:21
Sántha Imre Géza publikálta "Szentek üvegfestményei" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.