A Szent Gellért-templom üvegablakai

Budapest, XI. kerület, Bartók Béla út 149.

Budapest
XI. kerület, Bartók Béla út 149.

Felállítás1992

Pattantyús Gergely (iparművész)
Krémer Tibor (kivitelező, közreműködő)
Sós Károly (kivitelező, közreműködő)

Nem köztéri:Templombelső
Dénes Ildikó
2018.03.31. 15:27
A budapesti Szent Gellért templom és plébánia alapkövét 1984. szeptember 24-én, Szent Gellért ünnepnapján tették le. Az első mise 1992 karácsonyán volt. De felszentelni csak 2005. november 20.-án szentelte fel Dr. Erdő Péter bíboros.
A templom boltozatán négy üvegablak van, melyek az Eucharisztiát, az Oltáriszentséget – „a kenyér és a bor színe alatt valóságosan jelen lévő Jézus Krisztust” ábrázolják. „Jézus áldozati teste és vére a kenyér és a bor színe alatt, ahogy ő ebben a jelképben az utolsó vacsorán keresztáldozatát elővételezte, és mint örök emlékezetét az Egyházra hagyta.”
Az alkotóra vonatkozó információt köszönöm Sós Károlynak.
Források:
http://www.szentgellertplebania.hu/templom/
http://lexikon.katolikus.hu/E/Eucharisztia.html
https://hu.wikipedia.org/wiki/Eucharisztia



Cím alapján hasonló

"A Szent Gellért-templom üvegablakai" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
307951
Fotózva
2017. március
Feltöltve
2018.03.31. 15:15
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/210 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.03.31. 15:15
2017. március

"A Szent Gellért-templom üvegablakai" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
307952
Fotózva
2017. március
Feltöltve
2018.03.31. 15:16
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/280 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.03.31. 15:16
2017. március

"A Szent Gellért-templom üvegablakai" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
307953
Fotózva
2017. március
Feltöltve
2018.03.31. 15:16
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/240 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.03.31. 15:16
2017. március

"A Szent Gellért-templom üvegablakai" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
307954
Fotózva
2017. március
Feltöltve
2018.03.31. 15:16
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/160 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.03.31. 15:16
2017. március

"A Szent Gellért-templom üvegablakai" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
307955
Fotózva
2017. március
Feltöltve
2018.03.31. 15:17
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/250 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.03.31. 15:17
2017. március

"A Szent Gellért-templom üvegablakai" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
307956
Fotózva
2017. március
Feltöltve
2018.03.31. 15:17
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ560/100 • 1/220 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.03.31. 15:17
2017. március

"A Szent Gellért-templom üvegablakai" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
307957
Fotózva
2017. március
Feltöltve
2018.03.31. 15:18
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/320 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.03.31. 15:18
2017. március

"A Szent Gellért-templom üvegablakai" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
307958
Fotózva
2017. március
Feltöltve
2018.03.31. 15:18
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/480 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.03.31. 15:18
2017. március

"A Szent Gellért-templom üvegablakai" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
307959
Fotózva
2017. március
Feltöltve
2018.03.31. 15:19
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ710/100 • 1/800 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.03.31. 15:19
2017. március

"A Szent Gellért-templom üvegablakai" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
307960
Fotózva
2017. március
Feltöltve
2018.03.31. 15:19
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/240 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.03.31. 15:19
2017. március

"A Szent Gellért-templom üvegablakai" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
307961
Fotózva
2017. március
Feltöltve
2018.03.31. 15:20
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/60 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.03.31. 15:20
2017. március

"A Szent Gellért-templom üvegablakai" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
307962
Fotózva
2017. március
Feltöltve
2018.03.31. 15:20
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/70 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.03.31. 15:20
2017. március
Összesen 12 fotó

Műlap története

03.31. 10:58
Az "A Szent Gellért-templom üvegablakai" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
18.04.16. 15:53
Megérintettem az "A Szent Gellért-templom üvegablakai" alkotást!
18.04.01. 23:22
Az "A Szent Gellért-templom üvegablakai" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
18.04.01. 21:55
Az "A Szent Gellért-templom üvegablakai" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
18.04.01. 21:54
Az "A Szent Gellért-templom üvegablakai" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
18.03.31. 15:27
Dénes Ildikó publikálta "A Szent Gellért-templom üvegablakai" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.