A Hunyadi család hollója és egy turul

Szabadka (Суботица), Szabadság tér 1.

Alternatív, helyi címek:A szabadkai Városháza főlépcsőháza – Zsolnay-madarak

Szabadka (Суботица)
Szabadság tér 1.
A Városháza emelet felé vezető lépcsőjének fordulójában.

Felállítás1912. szeptember 15.

Zsolnay-gyár (kivitelező, közreműködő)

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2018.06.25. 16:34
Szabadkán, a Városháza Zsolnay-domborművecskék sokaságával díszített főlépcsőházának fordulójában, kiemelt helyen két madár-szobor kapott helyet. Sokáig kerestem a bizonyítékot, hogy mindkettő Zsolnay-kerámiából készült, mint ahogy azt ránézésre – és persze a környezet alapján következtetve gondoltam.
A két madár elég magasan van, különben sem volt mód ágaskodni és kopogtatni, ami részemről az anyag vizsgálatát célozná. Átnéztem a kapcsolódó tanulmányt, ami a kerámia-alkotások felsorolására és dokumentálására szolgál, ill. ami – ahol lehet – az alkotót is azonosítja. Ezek között nem volt.
Néhány hónap pihentetés után új kereső szavakat adtam be és eredményként, első helyen az itt másodikként szereplő forrás tanulmány-cikke jött le. Itt pedig a cím szerint a Mátyás-üvegablak lenne a téma, mégis (a cikk végén) sor kerül a keresett madarakra is.

Az igencsak szembetűnő helyen, az érkezővel éppen szemben, büszkén és fényesen ülő két madár a történelmi múlt felidézéseként üldögél. Egyikük egy turult, "a magyarságnak a Pannon medencébe érkezését idéző szimbólumát", másikuk a Hunyadi család fekete hollóját formázza, csőrében a gyűrűvel.
Idézve: "Erről a címerállatról kapta Mátyás a Corvinus nevet (a holló latinul Corvus). Szabadka történetének ezt a vetületét a szabadkaiak és az építők jól ismerhették, hiszen már 1886-ban a városról fundamentális monografikus történeti írás jelent meg Iványi István történész tollából.(Iványi István)"

Szabadka történelme kapcsolódik Mátyáshoz, ill. a Hunyadi családhoz. 1439-ben Szabadka királyi birtok. Több mezővárossal együtt Hunyadi János és öccsének "magánföldesúri" birtoka.a Hunyadi-uradalom központja.
Hunyadi Jánost Zimonyban ragadta magával a pestis a nándorfehérvári győzelem után. Szabadka Szilágyi Mihály örökségét gyarapította, akinek halála után unokaöccse örökölte a birtokot. Ő pedig Hunyadi Mátyás, aki 1458. január 24-én lépett trónra – bár néhány év múlva (1464) Szabadkát egy rokonának adományozta.
Források:
Bela Duranci: Zsolnay-kerámia http://adattar.vmmi.org/cikkek/4048/letunk_1987.01_08_bela_duranci.pdf
Ninkov Kovačev Olga: A Szabadkai Városháza Corvin Mátyás-üvegablaka http://adattar.vmmi.org/cikkek/1717/letunk_2008_02_08_ninkov_kovacsev_olga.pdf 95-ös jelzetű oldal

Közös gyűjteményben
Madárszobrok
Közös gyűjteményben
Állatszobrok

Cím alapján hasonló

"A Hunyadi család hollója és egy turul" c. alkotás fotói Szabadka (Суботица) településről

Feltöltő
Azonosító
307815
Fotózva
2017. március
Feltöltve
2018.03.29. 14:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/20 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.03.29. 14:52
2017. március

"A Hunyadi család hollója és egy turul" c. alkotás fotói Szabadka (Суботица) településről

Feltöltő
Azonosító
307817
Fotózva
2017. március
Feltöltve
2018.03.29. 14:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/25 • ISO800

307816
Fotózva
2017. március
Feltöltve
2018.03.29. 14:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/25 • ISO800

307820
Fotózva
2017. március
Feltöltve
2018.03.29. 14:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/15 • ISO800

Göröntsér Vera 18.03.29. 14:55

307819
Fotózva
2017. március
Feltöltve
2018.03.29. 14:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/10 • ISO800

307818

307821
Fotózva
2017. március
Feltöltve
2018.03.29. 14:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/25 • ISO1600

307822
Fotózva
2017. március
Feltöltve
2018.03.29. 14:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/15 • ISO800

307824

307823
Fotózva
2017. március
Feltöltve
2018.03.29. 14:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ32/10 • 1/40 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.03.29. 14:55
2017. március

"A Hunyadi család hollója és egy turul" c. alkotás fotói Szabadka (Суботица) településről

Feltöltő
Azonosító
316223
Fotózva
2012. június
Feltöltve
2018.06.27. 17:18
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/20 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.06.27. 17:18

316224

316225
Fotózva
2012. június
Feltöltve
2018.06.27. 17:19
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/45 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.06.27. 17:19
2012. június
Összesen 13 fotó

Műlap története

18.06.27. 17:19
1 új fotót töltöttem az "A Hunyadi család hollója és egy turul" műlaphoz!
18.06.27. 17:18

18.06.25. 16:34
Göröntsér Vera publikálta "A Hunyadi család hollója és egy turul" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.