Munkásmozgalmi emlékkő

Szeged, Felső Tisza-part
Archív képek

Állapot: Megrongálták

Alternatív, helyi címek:"SÁRGA" emlékkő

Szeged
Felső Tisza-part
Tömörkény István üdülőtelep

Avatás1968. május 1.
Avatás1961. augusztus 20.

Tápai Antal (tervező)

Cedrus
2018.03.22. 15:01
A Tömörkény István üdülőtelepen - a szegediek által kedvelt "Sárga" üdülőtelepen - az illegális munkásmozgalom egykori találkozóhelyén, Alkotmányunk évfordulóján avatták fel Tápai Antal tervei alapján készített Munkásmozgalmi emlékkövet. Az emlékkő vésett oldalán egy kovácsoltvasból készített ötágú csillag volt látható.

Az avatáson résztvevőket Seres András, az üdülőszövetkezet elnöke köszöntötte, majd Lacsán Mihály a II. kerületei Tanács V.B. elnöke mondott avató beszédet és leplezte le a szegedi munkásmozgalom hőseinek jelképes emlékművét.

1968-ban a kovácsoltvasból készített ötágú csillagot eltávolították, és az eredeti szöveg meghagyásával az emlékkövet 1968. május elsején újraavatták.

A munkásünnep délutánján a Sárga emlékeit őrző veteránok gyűltek össze, hogy Tápai Antal alkotásának végleges formába öntött változatát újraavassák. Avatóbeszédet mondott Tombácz Imre a szegedi népfrontbizottság nevében.

1990-ben az emlékkő föliratát és a felső részén ábrázolt ötágú csillagot is eltávolították. A "SÁRGA" feliratot meghagyták, ma is olvasható. Az egykori parkosított környezetnek már nyomát sem lehet látni.
Források:
DM 1961. aug. 22.
DM 1968. május 1.
Tóth Attila: Szeged szobrai és muráliái, 1993 (217 o.)
https://hu.wikipedia.org/wiki/Tápai_Antal

Cedrus műlapja

Cím alapján hasonló

"Munkásmozgalmi emlékkő" c. alkotás fotói Szeged településről

Feltöltő
Azonosító
307340
Feltöltve
2018.03.22. 13:55
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ31/10 • 1/800 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 18.03.22. 13:55

"Munkásmozgalmi emlékkő" c. alkotás fotói Szeged településről

Feltöltő
Azonosító
307341
Feltöltve
2018.03.22. 13:55
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ32/10 • 1/800 • ISO125

307342

307344
Feltöltve
2018.03.22. 13:56
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ37/10 • 1/320 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 18.03.22. 13:56

"Munkásmozgalmi emlékkő" c. alkotás fotói Szeged településről

Feltöltő
Azonosító
307343
Feltöltve
2018.03.22. 13:56
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ30/10 • 1/1000 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 18.03.22. 13:56

Archív fotók

"Munkásmozgalmi emlékkő" c. alkotás fotói Szeged településről

Tápai Antal, az eredeti emlékkő
Feltöltő
Azonosító
307345
Forrás
DM 1961 aug. 22.
Évszám
1961
Feltöltve
2018.03.22. 13:58
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 18.03.22. 13:58
1961, Archív felvétel
Tápai Antal, az eredeti emlékkő

"Munkásmozgalmi emlékkő" c. alkotás fotói Szeged településről

Az emlékmű újraavatása 1968.május 1.
Feltöltő
Azonosító
307347
Forrás
DM 1968. május 1.
Évszám
1968
Feltöltve
2018.03.22. 14:05
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 18.03.22. 14:05
1968, Archív felvétel
Az emlékmű újraavatása 1968.május 1.

"Munkásmozgalmi emlékkő" c. alkotás fotói Szeged településről

Az emlékkő 1968-ban módosított változata
Feltöltő
Azonosító
307346
Forrás
Tóth Attila:Szeged szobrai és muráliái,1993 (217 o.)
Évszám
1968
Feltöltve
2018.03.22. 14:03
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 18.03.22. 14:03
1968, Archív felvétel
Az emlékkő 1968-ban módosított változata
Összesen 8 fotó

Műlap története

18.03.22. 15:01
Cedrus publikálta "Munkásmozgalmi emlékkő" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.