Budapest, XVII. kerület, XV. utca 23.
További képek a Fotólistában

A színház emeleti társalgójában.

Felállítás2005

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2018.03.18. 12:44
Babusa János honlapján van egy lista, ahol meglepve láttam valamikor, hogy egész kis panteon található a XVII. kerületi Gózon Gyula Kamraszínházban. További érdekesség, a felsorolásban többnyire olyan alkotások szerepelnek, amik szerepben ábrázolják a művészeket, de az is, hogy – rendhagyó módon – gyakran ma is élő művészek portréja is gazdagítja a sorozatot. Engedélyt kértem a fotózáshoz, az igazgató asszony személyesen kísért és válaszolt kérdéseimre.
Megjegyzem, a lista nem teljes, így pl. ez a – nemes egyszerűséggel a földön "elhelyezett" – mellszobor sincs a listán.

A névadónak teljes alakos szobra (AZ: 12083, ld. a kapcsolt lapon), mintegy üdvözlő szobor, látható a színház bejárata felett, így elgondolkodtató, hogy Gózon Gyula portrészobra megtalálható a belső térben is.
A büszt jelzése szerint, 2005-ben készült, egy ideig úgy gondoltam, talán előtanulmánya lehet a homlokzaton elhelyezett alkotásnak. Jobban megnézve azonban ez valószínűleg egy külön alkotás.

Gózon Gyula (1885–1972) emlékeimben legfőképpen mint komikus színész él. Valamennyire igazolja ezt, hogy pályájának első, meghatározó sikereit akkor éri el, amikor Nagy Endre kabaréjába szerződteti. Itt azonban mégis csak egy évadot tölt el, átszerződik a Népoperához, ami a mai Erkel Színházat jelenti. Itt énekes bonviván szerepek ígéretével szerződik.
Életútja és pályája egyaránt szövevényes. Teljes részletességgel elolvasható a Színészkönyvtár összegzésében (ld. a második forrást).
Színházi szerepei: http://www.szineszkonyvtar.hu/contents/f-j/gozonszerep.htm
Filmszerepek (több, mint 100 filmben alakított különböző szerepeket): http://www.szineszkonyvtar.hu/contents/f-j/gozonfilm.htm
Források:
http://babusaszobrasz.uw.hu/
Takács István: Gózon Gyula életrajza: http://www.szineszkonyvtar.hu/contents/f-j/gozonelet.htm

Kapcsolódó
Gózon Gyula
Kapcsolódó
Hajdú László
Kapcsolódó
Fehér Ildikó
Kapcsolódó
Udvaros Dorottya
Kapcsolódó
Horváth Zsuzsa
Kapcsolódó
Berky Lili
Kapcsolódó
Oszter Sándor
Közös gyűjteményben
Előadóművészek szobrai

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Gózon Gyula" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
306606
Fotózva
2017. február
Feltöltve
2018.03.17. 21:14
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/30 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.03.17. 21:14
2017. február

"Gózon Gyula" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
306608
Fotózva
2017. február
Feltöltve
2018.03.17. 21:14
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/13 • ISO800

306614
Fotózva
2017. február
Feltöltve
2018.03.17. 21:15
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/15 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.03.17. 21:15
2017. február

"Gózon Gyula" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
306610
Fotózva
2017. február
Feltöltve
2018.03.17. 21:14
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ32/10 • 1/25 • ISO800

306607
Fotózva
2017. február
Feltöltve
2018.03.17. 21:14
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/8 • ISO800

306616
Fotózva
2017. február
Feltöltve
2018.03.17. 21:15
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/13 • ISO800

306609

306611

306613
Fotózva
2017. február
Feltöltve
2018.03.17. 21:15
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/10 • ISO800

306615
Fotózva
2017. február
Feltöltve
2018.03.17. 21:15
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/10 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.03.17. 21:15
2017. február

Adalék vagy máshol

"Gózon Gyula" c. alkotás fotói

A Stefánia Szoborpark III. tavaszi tárlatán (2019 szeptemberében)
Én mészkőnek nézem, másik példány.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
461493
Fotózva
2019. szeptember
Feltöltve
2021.10.07. 18:28
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
Samsung / SM-A750FN
ƒ17/10 • 1/187 • 3.9mm • ISO40

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Fekete István 21.10.07. 18:28
2019. szeptember
A Stefánia Szoborpark III....Teljes szövegA Stefánia Szoborpark III. tavaszi tárlatán (2019 szeptemberében)
Én mészkőnek nézem, másik példány.Kevesebb szöveg

"Gózon Gyula" c. alkotás fotói

A Stefánia Szoborpark III. tavaszi tárlatán (2019 szeptemberében)
Én mészkőnek nézem, másik példány.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
461494
Fotózva
2019. szeptember
Feltöltve
2021.10.07. 18:28
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
Samsung / SM-A750FN
ƒ17/10 • 1/187 • 3.9mm • ISO40

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Fekete István 21.10.07. 18:28
2019. szeptember
A Stefánia Szoborpark III....Teljes szövegA Stefánia Szoborpark III. tavaszi tárlatán (2019 szeptemberében)
Én mészkőnek nézem, másik példány.Kevesebb szöveg
Összesen 12 fotó

Műlap története

21.10.07. 18:28
2 új fotót töltöttem a "Gózon Gyula" műlaphoz
18.03.18. 12:44
Göröntsér Vera publikálta "Gózon Gyula" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.