Keresztelő Szent János

Horvátzsidány, Hideg utca 11.

Horvátzsidány
Hideg utca 11.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Keszthelyi Sándor
2018.03.12. 09:22
Ha szemben állunk Horvátzsidány Keresztelő Szent János titulusú római katolikus templomának északkeleti homlokzatával, akkor a templomnak ezen a falán balra egy Szűz Mária-szobor, jobbra egy Szent János-szobor van. Azonos méretűek, azonos kivitelűek, és mindegyik egy félköríves záródású falfülkében foglal helyet. Az egyhajós templomot 1836-ban építették, így legszebbre megépített homlokzatának ezen két szobra is valószínűen akkor készült.

A jobb oldalon lévő szobor talapzatának felirata: St. Jivan. Azaz Szent Iván vagy Szent János, a templom védőszentjére tekintettel: Keresztelő Szent János.

Az egész alakos szobor Jánost középkorú szakállas emberként ábrázolja. Köpenye vállára van vetve. Bal kezében keresztet tart. A falfülke és a kőszobor fehérre van festve.

Fontos megjegyezni, hogy a települést nagyrészt horvátok lakják. Ezt olvashatjuk: „Az eredeti magyar lakosság a 15. század végén dúlt pestisjárvány, valamint az 1532. évi török hadjárat következtében végképp kipusztult. A községet Kőszeg várának sikeres megvédése után 1533-ban Jurisich Miklós kapta meg, aki 1533 és 1544 között horvátországi birtokairól, főként a Kupa az Una és a tengerpart által határolt területekről horvátokat telepített ide. Az újonnan telepítettek az első években teljes adómentességet kaptak.” A szent neve horvát nyelven: Sveti Ivan Krstitelj. Ez röviden St. Ivan, régiesen St. Jivan formában írt.
Források:
Az alkotást a helyszínen megnéztem és fényképeim alapján írtam le.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Horv%C3%A1tzsid%C3%A1ny

Cím alapján hasonló

"Keresztelő Szent János" c. alkotás fotói Horvátzsidány településről

Feltöltő
Azonosító
305704
Feltöltve
2018.03.09. 20:21
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ52/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.03.09. 20:21

305705
Feltöltve
2018.03.09. 20:21
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.03.09. 20:21

"Keresztelő Szent János" c. alkotás fotói Horvátzsidány településről

Feltöltő
Azonosító
305706
Feltöltve
2018.03.09. 20:21
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.03.09. 20:21

"Keresztelő Szent János" c. alkotás fotói Horvátzsidány településről

Feltöltő
Azonosító
305707
Feltöltve
2018.03.09. 20:21
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ37/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.03.09. 20:21

"Keresztelő Szent János" c. alkotás fotói Horvátzsidány településről

Feltöltő
Azonosító
305708
Feltöltve
2018.03.09. 20:22
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ47/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.03.09. 20:22

"Keresztelő Szent János" c. alkotás fotói Horvátzsidány településről

Feltöltő
Azonosító
305709
Feltöltve
2018.03.09. 20:22
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ47/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.03.09. 20:22

"Keresztelő Szent János" c. alkotás fotói Horvátzsidány településről

Feltöltő
Azonosító
305710
Feltöltve
2018.03.09. 20:22
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ61/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.03.09. 20:22

"Keresztelő Szent János" c. alkotás fotói Horvátzsidány településről

Feltöltő
Azonosító
305711

305712
Feltöltve
2018.03.09. 20:23
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ63/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.03.09. 20:23

"Keresztelő Szent János" c. alkotás fotói Horvátzsidány településről

Feltöltő
Azonosító
447607
Feltöltve
2021.06.26. 19:30
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.06.26. 19:30

"Keresztelő Szent János" c. alkotás fotói Horvátzsidány településről

Feltöltő
Azonosító
447608
Feltöltve
2021.06.26. 19:30
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/200 • 38mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.06.26. 19:30

"Keresztelő Szent János" c. alkotás fotói Horvátzsidány településről

Feltöltő
Azonosító
447609
Feltöltve
2021.06.26. 19:30
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/500 • 160mm • ISO100

447612
Feltöltve
2021.06.26. 19:30
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/400 • 300mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.06.26. 19:30

"Keresztelő Szent János" c. alkotás fotói Horvátzsidány településről

Feltöltő
Azonosító
447777
Feltöltve
2021.06.27. 11:33
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/400 • 160mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.06.27. 11:33

"Keresztelő Szent János" c. alkotás fotói Horvátzsidány településről

Feltöltő
Azonosító
447613
Feltöltve
2021.06.26. 19:30
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/500 • 160mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.06.26. 19:30
Összesen 15 fotó

Műlap története

6 perce
1 új fotót töltöttem a "Keresztelő Szent János" műlaphoz!
16 órája
6 új fotót töltöttem a "Keresztelő Szent János" műlaphoz!
18.03.12. 09:22
Keszthelyi Sándor publikálta "Keresztelő Szent János" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.