Budapest, XXI. kerület, Szent Imre tér

Budapest
XXI. kerület, Szent Imre tér
A római katolikus templom bejárata után balra.

Felállítás1970


Nem köztéri:Templombelső
Domby
2018.03.14. 22:51
Csepeli Boldog Kisboldogasszony Templomot 1862 szeptember 8-án Farkas Imre székesfehérvári megyés püspök avatta fel. A II. Világháborúban 1944-ben teljesen kiégett, de a háború után megkezdték az újjáépítését. 1956-ban szintén megrongálódott a templom. A templom a belső területe azóta is modernizálódik, folyamatosan szépül, korszerűsödik. Csepel egyik legmeghittebb pontja lett a templom, ehhez hozzájárult az elmúlt években megszépült, modernizálódó Csepel központja a Szent Imre tér. A templomot 1988-ban külsőleg is felújították.

1970-ben a templom három nagyméretű fa szoborral gazdagodott.A szobrokat Sugár Gyula készítette, akinek több település templomában megtalálható ilyen jellegű alkotása. A bejárat utáni oszlopokra Szent József és a Jézus Szíve szobrai kerültek, míg Szűz Mária szobra a templom bal oldali részen .kapott helyett.
Források:
http://www.csepelbelvaros.eoldal.hu/cikkek/a-templom-tortenete.html

Domby műlapja


Cím alapján hasonló

"Szent József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
305651
Feltöltve
2018.03.09. 12:43
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ39/10 • 1/50 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 18.03.09. 12:43

"Szent József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
305652
Feltöltve
2018.03.09. 12:45
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ29/10 • 1/30 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 18.03.09. 12:45

"Szent József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
305653
Feltöltve
2018.03.09. 12:47
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ29/10 • 1/30 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 18.03.09. 12:47

"Szent József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
305654
Feltöltve
2018.03.09. 12:48
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ28/10 • 1/30 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 18.03.09. 12:48

"Szent József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
305998
Feltöltve
2018.03.12. 17:36
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ29/10 • 1/30 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 18.03.12. 17:36
Összesen 5 fotó

Műlap története

18.09.22. 14:59
Megérintettem a "Szent József" alkotást
18.03.14. 22:51
A közösség publikálta Domby "Szent József" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.