Tatabánya, Liget sor 15.

Alternatív, helyi címek:Szende Lajos (1866-1914) a MÁK RT. vezérigazgatója

Tatabánya
Liget sor 15.
A Népház alatti un. Ligeti-tó észak-keleti partján-

Felállítás2018. március 7.

Tarjáni Antal
2018.03.08. 15:04
Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata által a Jószerencsét Emlékév 2017. alkalmából megújított Ligeti-tó partjára tervezett - a tatabányai bányászat kiemelkedő alakjait megőrző - tizenkét mellszobor 3. tagja.

Szende Lajos egyszerű könyvelőként kezdte pályafutását, s mint a Magyar Állami Kőszénbányák RT. egyik legsikeresebb és általános közszeretetnek örvendő vezérigazgatóját ragadta el fiatalon a halál. Élete során mindig a vállalat érdekeit tekintette elsődlegesnek, kivételes gazdasági képességeit jól kamatoztatva nem csak az RT. termelését és nyereségét növelte, az akkori mércével hihetetlen mértékben, hanem közben a dolgozók érdekeit is maximálisan szem előtt tartva építtette többek között a tatabányai munkáskórházat, munkásétkezdéket és baleset¬biztosítási intézményt.

Egyszerű, szinte puritán életvitelét jellemzi, hogy egyetlen portré felvétel maradt fenn Róla, ennek alapján kellett a szobrászművésznek a mellszobrot megalkotnia.

Már a posztamens kétosztatú - anyagában és szerkezetében is - felépítése, s a bronz mellszobor átlagnál kicsit magasabbra emelése jelzi és erősíti az alak jellembeli kiválóságának megjelenítését. A helyi, szélesebb bazalt talapzatra helyezett, egy oldalára fényesre csiszolt fekete gránit, mint egy természetes obeliszk hordozza a nyílt tekintetű, magas homlokú arcot viselő férfit. A gránit posztamens alsó harmadára erősített, a korabeli bányász-karbidlámpa szintén az utat előre mutató Vezető jellemét sugallja.

A szobor avatását Szende Lajos halálának évforduló napján rendezték, megemlékezést Kancz Csaba dr. KEM-i kormánymegbízott tartotta, majd a jelenlévő művésszel közösen leplezték le az alkotást és adták át a városnak, a megjelent képviselők, az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Tatabányai Szervezetének dísz-egyenruhában megjelent tagjai és érdeklődők személyében.
Források:
http://ombke-tatabanya.hu/szende-lajos/
További linkek
http://ombke-tatabanya.hu/szende-lajos/

Tagi gyűjteményben
Tatabányai szobrok

Cím alapján hasonló

"Szende Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tatabánya
Feltöltő
Azonosító
305552
Feltöltve
2018.03.08. 13:26
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D3300
ƒ80/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tarjáni Antal 18.03.08. 13:26

"Szende Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tatabánya
Feltöltő
Azonosító
305554
Feltöltve
2018.03.08. 13:26
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D3300
ƒ56/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tarjáni Antal 18.03.08. 13:26

"Szende Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tatabánya
Feltöltő
Azonosító
305555
Feltöltve
2018.03.08. 13:26
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D3300
ƒ80/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tarjáni Antal 18.03.08. 13:26

"Szende Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tatabánya
Feltöltő
Azonosító
305556
Feltöltve
2018.03.08. 13:26
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D3300
ƒ56/10 • 1/320 • ISO100

305557

305558

305559
Feltöltve
2018.03.08. 13:27
Képinfó
Alkotó a képen
(Györfi Sándor)
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D3300
ƒ90/10 • 1/160 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tarjáni Antal 18.03.08. 13:27

"Szende Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tatabánya
Feltöltő
Azonosító
305560
Feltöltve
2018.03.08. 13:27
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D3300
ƒ100/10 • 1/320 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tarjáni Antal 18.03.08. 13:27

"Szende Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tatabánya
Feltöltő
Azonosító
305561
Feltöltve
2018.03.08. 13:27
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D3300
ƒ71/10 • 1/20 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tarjáni Antal 18.03.08. 13:27

"Szende Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tatabánya
Feltöltő
Azonosító
305562
Feltöltve
2018.03.08. 13:27
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D3300
ƒ100/10 • 1/250 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tarjáni Antal 18.03.08. 13:27

"Szende Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tatabánya
Feltöltő
Azonosító
305563
Feltöltve
2018.03.08. 13:27
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D3300
ƒ100/10 • 1/200 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tarjáni Antal 18.03.08. 13:27

"Szende Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tatabánya
Feltöltő
Azonosító
305564
Feltöltve
2018.03.08. 13:30
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D3300
ƒ90/10 • 1/125 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tarjáni Antal 18.03.08. 13:30

"Szende Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tatabánya
Feltöltő
Azonosító
342403
Feltöltve
2019.02.10. 09:50
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/800 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.02.10. 09:50

"Szende Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tatabánya
Feltöltő
Azonosító
342404
Feltöltve
2019.02.10. 09:51
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ32/10 • 1/1250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.02.10. 09:51

"Szende Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tatabánya
Feltöltő
Azonosító
342405
Feltöltve
2019.02.10. 09:51
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.02.10. 09:51

"Szende Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tatabánya
Feltöltő
Azonosító
342406
Feltöltve
2019.02.10. 09:51
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.02.10. 09:51
Összesen 16 fotó

Műlap története

19.02.10. 09:51
1 új fotót töltöttem a "Szende Lajos" műlaphoz
19.02.10. 09:51
1 új fotót töltöttem a "Szende Lajos" műlaphoz
19.02.10. 09:51
1 új fotót töltöttem a "Szende Lajos" műlaphoz
19.02.10. 09:50
1 új fotót töltöttem a "Szende Lajos" műlaphoz
18.03.08. 15:04
Tarjáni Antal publikálta "Szende Lajos" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.