Keresztelőkút
Lakossága kb. 1300 fő.
Detkről a Köztérképen ez a 20. képzőművészeti alkotás, amivel szerintem egyedülálló a település létszámához viszonyítva.
A Szent György műemlék plébániatemplomot a 18. század végén kezdték építeni, szabadon álló, egyhajós, É-i homlokzata tornyos, egyenes szentélyzáródású templom, a szentély D-i oldalán sekrestyével. A sekrestye oltár felé kijáró ajtaja mellett kapott helyet az új keresztelőkút a régi helyén. hu.wikipedia.org
2016. április 24-én ( György napon) a Szent György Plébániatemplomban szentelték fel a Keresztelőkutat a szentélyben, melyet Pelle Sándor polgármester adományozott az egyházközösségnek.
A márványból és bronzból készült képzőművészeti alkotást Máté István és Lantos Györgyi művészházaspár készítette, akiknek domborművei a templom ajtaján is láthatóak.
A keresztelőkút súlya 6,5 mázsa, a hatszögletű márvány kelyhet három puttó tartja a hátán.
A kút tetején Keresztelő Szent János álló alakja, míg körben "Készítsétek az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit!" (Máté Evangéliuma 3,1-12) idézet olvasható.
imalanc.ro
Az ünnepi szentmisét Urbán Imre atya mellett a felvidéki testvér település Péterfalva plébánosa Sípos György is celebrálta, akik fel is szentelték a keresztelőkutat.

"Keresztelőkút" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!