A Szentlélek-templom figurális üvegfestményei
A templomtérben látható ablakok együttese a Jézus szívére utaló "Élő vizek forrása" címet viseli. Kidolgozása, az alapgondolat maga egyedi, míg a rajta átszűrődő fény átszövi, különös színvilágot kölcsönöz a templom egész, képzőművészeti alkotásokban is gazdag belsejének. Ennek ismertetést ld. a kapcsolt lapon.
A templom különböző pontjain azonban helyet kaptak olyan üvegből készült ábrázolások, amiken figurális elemek jelennek meg, de üzenetet hordoznak.
A templomtérben két felülvilágító is van, az egyik a szentélyben, a Krisztus-szobor felett látható, a Szentháromságot, az Atya, a Fiú és a Szentlélek szimbólumát ábrázolja (ld. a borítóképet).
A padsorok feletti felülvilágító megint csak egy Szentlélek-ábrázolást mutat, a kiterjesztett szárnyú galamb, amit egy geometrikus ábra ölel körül – értelmezésem szerint ennek alapja a keresztény szimbólumrendszerből származtatható (ld. fotók, első sor).
Még egy felülvilágító látható az egyik különterem mennyezetén (2. sor). Ez a terem ottjártamkor még nem volt használatban.
A továbbiakban egyéb motívumok is fellelhetők. Így pl. a kápolna felé vezető ajtókon az Alfa és Omega együttes ábrázolása ("Én vagyok az Alfa és az Ómega, a kezdet és a vég"), másrészt a "PAx"-szimbólum (önmagában jelentése béke, vagy "kegyelem" , azaz lehet utalás:"pax Domini sit semper vobiscum!" = "az Úr békéje legyen mindig veletek!)".
http://www.jgypk.u-szeged.hu/kutatas/tudomanyos-eletrajzok/gal-lehel
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/7470b3863c0d49976ee08cc247407cad_4.jpg)
"A Szentlélek-templom figurális üvegfestményei" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/80 • ISO500
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/7909f5a52f4191e30a4538d254f1aa73_4.jpg)
"A Szentlélek-templom figurális üvegfestményei" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/60 • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/1e7a06d7b6a39c4b0b917ffdb15a8a65_4.jpg)
"A Szentlélek-templom figurális üvegfestményei" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/200 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/ab912f578e7d900273b7e98c20df9de3_4.jpg)
"A Szentlélek-templom figurális üvegfestményei" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/80 • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/af3325f6d4c594f40af79a28298773f8_4.jpg)
"A Szentlélek-templom figurális üvegfestményei" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/320 • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/6b032269cd880a09c591c225f2759d2f_4.jpg)
"A Szentlélek-templom figurális üvegfestményei" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/200 • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/bdd5d7eef6aa28de8c613370e1a4e2ca_4.jpg)
"A Szentlélek-templom figurális üvegfestményei" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/60 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/9fa42a7a699f591a01cf715dd0e8faac_4.jpg)
"A Szentlélek-templom figurális üvegfestményei" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/160 • ISO320
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/8ba2289105d533601755e47587046cf1_4.jpg)
"A Szentlélek-templom figurális üvegfestményei" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/160 • ISO500
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/6ec28452454c0e382c6b61400d41c06b_4.jpg)
"A Szentlélek-templom figurális üvegfestményei" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/60 • ISO1600
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/6652f2d7862632309692019a6e6a411c_4.jpg)
"A Szentlélek-templom figurális üvegfestményei" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/30 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/f6d6ecc30032ed3b95bb6038a3209de4_4.jpg)
"A Szentlélek-templom figurális üvegfestményei" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/200 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/4740b89b3d096d8b430cb280599b290d_4.jpg)
"A Szentlélek-templom figurális üvegfestményei" c. alkotás fotói
ƒ450/100 • 1/300 • ISO400