Haditengerészeti emlékmű

Budapest, XI. kerület, Petőfi híd
További képek a Fotólistában

Állapot: Elpusztult

Budapest
XI. kerület, Petőfi híd
A Petőfi híd budai pillére északi oldalán állt.

Avatás1937. október 10.

Miskolczy László (építész, közreműködő)

Sila
2008.12.31. 13:14
Az emlékművet 1937. október 10-én, ünnepélyes flottaparádé keretében avatták fel a Horthy Miklós (ma Petőfi) híd budai parti pillérének északi oldalán. A 30 méter magas, vasból készült emlékmű a fiumei világítótorony kicsinyített mása volt, belül egy kis múzeummal, ahol az Osztrák-Magyar Monarchia haditengerészeti relikviáit őrizték.
A kiálló hajóorrot Horthy nevezetes hajójáról, a Novaráról mintázták. A hajóorron 7 méteres bronz szoborcsoport állt: a Támadás géniusza egy matróznak mutatja az ellenséget.
Az emlékmű felirata: „A cs. és kir. haditengerészet és magyar hősi halottai emlékének.”
A híd felrobbantásakor az emlékmű súlyosan megsérült. A háború utáni új politikai helyzetben helyreállítása szóba sem jöhetett, hisz az emlékmű annyira egybeolvadt Horthy személyével, hogy a közbeszédben csak Horthy-emlékműként emlegették.
Források:
Pótó János: Emlékművek, politika, közgondolkodás. MTA Történettudományi Intézet, Budapest, 1989
Prohászka László: Szoborsorsok. Kornétás Kiadó Budapest, 1994
Pótó János
2009.01.07. 17:23
Az építész neve helyesen Miskolczy. Valójában magára a pillérre épült a 22 méteres talapzat, a szoborcsoport magassága pedig 7 méter. 1937. október 10-én avatták fel. A világítótorony a fiumei világítótorony 30 méteresre kicsinyített mása, benne csigalépcső a karzatra. A talapzatban egy "szentélyszobában" őrizték a Monarchia közös haditengerészetének relikviáit. Teszek fel egy képet is az avtásról Horthyval és nejével, úgy jobban látszanak a méretek. (Nem saját fotó ugyan, de gondolom a mostaniak sem azok.)
Sila
2011.09.08. 09:11
A Horthy híd avatása 1937. http://filmhiradokonline.hu/watch.php?id=2468

Neszták Béla készítette a műlapot

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Haditengerészeti emlékmű" c. alkotás fotói Budapest településről

A Magyar Nemzeti Hajózás Emlékművének terve a Közlekedési Múzeumban. Alkotója Baráz Tamás
Feltöltő
Azonosító
76604
Fotózva
2005. július
Feltöltve
2011.01.29. 13:30
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 400
ƒ28/10 • 1/60

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 11.01.29. 13:30
2005. július
A Magyar Nemzeti Hajózás Emlékművének terve a Közlekedési Múzeumban. Alkotója Baráz Tamás

Archív fotók

"Haditengerészeti emlékmű" c. alkotás fotói Budapest településről

-
Feltöltő
Azonosító
191581
Forrás
Pesti Napló, 1937 május
Évszám
1937
Feltöltve
2014.12.30. 06:42
Képinfó
Alkotó a képen
(Szentgyörgyi István)
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Fovarosi.blog.hu 14.12.30. 06:42
1937, Archív felvétel
-

"Haditengerészeti emlékmű" c. alkotás fotói Budapest településről

A Haditengerészeti emlékmű építése közben
Feltöltő
Azonosító
198786
Forrás
képes Pesti Hírlap 1937. 165. szám
Évszám
1937
Feltöltve
2015.03.17. 09:16
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 15.03.17. 09:16
1937, Archív felvétel
A Haditengerészeti emlékmű építése közben

"Haditengerészeti emlékmű" c. alkotás fotói Budapest településről

Épülő emlékmű, épülő híd
Feltöltő
Azonosító
181434
Forrás
https://www.facebook.com/media/set/?set=oa.541480492648760&type=1
Feltöltve
2014.09.28. 21:38
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Fovarosi.blog.hu 14.09.28. 21:38
Archív felvétel
Épülő emlékmű, épülő híd

"Haditengerészeti emlékmű" c. alkotás fotói Budapest településről

Lehull a lepel az emlékműről
Feltöltő
Azonosító
198790
Forrás
Képes Pesti Hírlap 1937. 207. szám
Évszám
1937
Feltöltve
2015.03.17. 09:41
Képinfó
Avatást látunk
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 15.03.17. 09:41
1937, Archív felvétel
Lehull a lepel az emlékműről

"Haditengerészeti emlékmű" c. alkotás fotói Budapest településről

Az alsó képen az avatóünnepségre felsorakozott őrnaszádok láthatók. A felső képeken az ünnepség szónokai : Konek Emil ny. alt...Teljes szövegAz alsó képen az avatóünnepségre felsorakozott őrnaszádok láthatók.
A felső képeken az ünnepség szónokai : Konek Emil ny. altengernagy, Vitéz Somogyváry Gyula országgyűlési képviselő, Sónyi Hugó, a honvédség főparancsnokaKevesebb szöveg
Feltöltő
Azonosító
198789
Forrás
Képes Pesti Hírlap 1937. 207. szám
Évszám
1937
Feltöltve
2015.03.17. 09:33
Képinfó
Avatást látunk
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 15.03.17. 09:33
1937, Archív felvétel
Az alsó képen az avatóünnepségre felsorakozott őrnaszádok láthatók. A felső képeken ...Teljes szövegAz alsó képen az avatóünnepségre felsorakozott őrnaszádok láthatók.
A felső képeken az ünnepség szónokai : Konek Emil ny. altengernagy, Vitéz Somogyváry Gyula országgyűlési képviselő, Sónyi Hugó, a honvédség főparancsnokaKevesebb szöveg

"Haditengerészeti emlékmű" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
13033
Feltöltve
2009.01.07. 17:33
Képinfó
Avatást látunk
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Pótó János 09.01.07. 17:33
Archív felvétel

"Haditengerészeti emlékmű" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
198787
Forrás
Képes Pesti hírlap 1937. 206. szám
Évszám
1937
Feltöltve
2015.03.17. 09:20
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 15.03.17. 09:20
1937, Archív felvétel

"Haditengerészeti emlékmű" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
12715
Feltöltve
2008.12.31. 12:45
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 08.12.31. 12:45
Archív felvétel

"Haditengerészeti emlékmű" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
12717

12716

Forrás: http://www.fortepan.hu/
Feltöltő
Azonosító
82527
Feltöltve
2011.04.11. 08:59
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 11.04.11. 08:59
Archív felvétel
Forrás: http://www.fortepan.hu/

"Haditengerészeti emlékmű" c. alkotás fotói Budapest településről

Forrás: http://www.fortepan.hu/
Feltöltő
Azonosító
82525
Feltöltve
2011.04.11. 08:45
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 11.04.11. 08:45
Archív felvétel
Forrás: http://www.fortepan.hu/

"Haditengerészeti emlékmű" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
29754
Feltöltve
2009.09.26. 15:31
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 09.09.26. 15:31
Archív felvétel

"Haditengerészeti emlékmű" c. alkotás fotói Budapest településről

Haditengerészeti hősi emlékmű Szebb Jövőt! I.évf.20.szám
Feltöltő
Azonosító
75040
Feltöltve
2011.01.08. 15:42
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Urmánczy 11.01.08. 15:42
Archív felvétel
Haditengerészeti hősi emlékmű Szebb Jövőt! I.évf.20.szám

"Haditengerészeti emlékmű" c. alkotás fotói Budapest településről

Képeslap.
Feltöltő
Azonosító
176922
Feltöltve
2014.08.25. 11:31
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot G1 X
ƒ35/10 • 1/15 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 14.08.25. 11:31
Archív felvétel
Képeslap.

"Haditengerészeti emlékmű" c. alkotás fotói Budapest településről

Egy fotó 1941 szeptemberéből.
Feltöltő
Azonosító
30649
Évszám
1941
Feltöltve
2009.10.02. 14:03
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 09.10.02. 14:03
1941, Archív felvétel
Egy fotó 1941 szeptemberéből.

"Haditengerészeti emlékmű" c. alkotás fotói Budapest településről

KÖH
Feltöltő
Azonosító
75041
Feltöltve
2011.01.08. 15:47
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Urmánczy 11.01.08. 15:47
Archív felvétel
KÖH

"Haditengerészeti emlékmű" c. alkotás fotói Budapest településről

Forrás: http://www.fortepan.hu/
Feltöltő
Azonosító
96608
Feltöltve
2011.10.11. 13:21
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 11.10.11. 13:21
Archív felvétel
Forrás: http://www.fortepan.hu/

"Haditengerészeti emlékmű" c. alkotás fotói Budapest településről

Forrás: http://www.fortepan.hu/
Feltöltő
Azonosító
96609
Feltöltve
2011.10.11. 13:22
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 11.10.11. 13:22
Archív felvétel
Forrás: http://www.fortepan.hu/

"Haditengerészeti emlékmű" c. alkotás fotói Budapest településről

Képeslap
Feltöltő
Azonosító
31855
Feltöltve
2009.10.13. 14:36
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 09.10.13. 14:36
Archív felvétel
Képeslap

"Haditengerészeti emlékmű" c. alkotás fotói Budapest településről

A pesti oldal felől nézve.
Feltöltő
Azonosító
63696
Feltöltve
2010.08.18. 14:56
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 10.08.18. 14:56
Archív felvétel
A pesti oldal felől nézve.

"Haditengerészeti emlékmű" c. alkotás fotói Budapest településről

Képeslap.
Feltöltő
Azonosító
62611
Feltöltve
2010.08.05. 19:06
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 10.08.05. 19:06
Archív felvétel
Képeslap.

"Haditengerészeti emlékmű" c. alkotás fotói Budapest településről

Képeslap
Feltöltő
Azonosító
77022
Feltöltve
2011.02.04. 12:41
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 11.02.04. 12:41
Archív felvétel
Képeslap

"Haditengerészeti emlékmű" c. alkotás fotói Budapest településről

Orig: Dr. Kramer István
Kép - 52118
Feltöltő
Azonosító
157907
Forrás
fortepan.hu
Feltöltve
2014.02.20. 22:04
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 14.02.20. 22:04
Archív felvétel
Orig: Dr. Kramer István
Kép - 52118

"Haditengerészeti emlékmű" c. alkotás fotói Budapest településről

"Horthy Miklós kormányzó és felesége kíséretükkel a Tengerész Emlékmű felavatása után." Az emlékmű leleplezésekor jelen voltak Horthy Miklós...Teljes szöveg"Horthy Miklós kormányzó és felesége kíséretükkel a Tengerész Emlékmű felavatása után." Az emlékmű leleplezésekor jelen voltak Horthy Miklós kormányzó és felesége, József főhercegnő és a kormány tagjai. Az avatással egybekötött veterán tengerészek díszszemléjén felvonultak a dunai monitorok.Kevesebb szöveg
Feltöltő
Azonosító
277152
Forrás
Tanyai Ujság Képes Hiradója, V. évfolyam (Szeged, 1937. október 24.) 43. sz. címlap
Évszám
1937
Feltöltve
2017.05.10. 12:11
Képinfó
Avatást látunk
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tüskés Anna 17.05.10. 12:11
1937, Archív felvétel
"Horthy Miklós kormányzó és felesége kíséretükkel a Tengerész Emlékmű felavatása után." Az...Teljes szöveg"Horthy Miklós kormányzó és felesége kíséretükkel a Tengerész Emlékmű felavatása után." Az emlékmű leleplezésekor jelen voltak Horthy Miklós kormányzó és felesége, József főhercegnő és a kormány tagjai. Az avatással egybekötött veterán tengerészek díszszemléjén felvonultak a dunai monitorok.Kevesebb szöveg

"Haditengerészeti emlékmű" c. alkotás fotói Budapest településről

Orig: Uj Nemzedék napilap
Kép - 118778
Feltöltő
Azonosító
277582
Forrás
fortepan.hu
Feltöltve
2017.05.13. 12:43
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 17.05.13. 12:43
Archív felvétel
Orig: Uj Nemzedék napilap
Kép - 118778

"Haditengerészeti emlékmű" c. alkotás fotói Budapest településről

"SZENTGYÖRGYI ISTVÁN A TENGERÉSZ-EMLÉKMŰ MODELLJÉVEL"
Feltöltő
Azonosító
360095
Forrás
Az Est hármaskönyve, 1938.
Feltöltve
2019.06.13. 16:12
Képinfó
Alkotó a képen
(Szentgyörgyi István)
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.06.13. 16:12
Archív felvétel
"SZENTGYÖRGYI ISTVÁN A TENGERÉSZ-EMLÉKMŰ MODELLJÉVEL"

Adalék vagy máshol

"Haditengerészeti emlékmű" c. alkotás fotói Budapest településről

Az 1938-as Nemzetközi Vásár logójaként.
Feltöltő
Azonosító
30654
Évszám
1938
Feltöltve
2009.10.02. 14:09
Képinfó
Adalék
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 09.10.02. 14:09
1938, Archív felvétel
Az 1938-as Nemzetközi...Teljes szövegAz 1938-as Nemzetközi Vásár logójaként.Kevesebb szöveg
Összesen 29 fotó

Műlap története

06.13. 16:12
1 új fotót töltöttem a "Haditengerészeti emlékmű" műlaphoz!
18.12.29. 15:23
A "Haditengerészeti emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
17.05.13. 12:43
1 új fotót töltöttem a "Haditengerészeti emlékmű" műlaphoz!
17.05.10. 12:11
1 új fotót töltöttem a "Haditengerészeti emlékmű" műlaphoz!
15.03.17. 09:41
1 új fotót töltöttem a "Haditengerészeti emlékmű" műlaphoz!
15.03.17. 09:33
1 új fotót töltöttem a "Haditengerészeti emlékmű" műlaphoz!
15.03.17. 09:20
1 új fotót töltöttem a "Haditengerészeti emlékmű" műlaphoz!
15.03.17. 09:16
1 új fotót töltöttem a "Haditengerészeti emlékmű" műlaphoz!
14.12.30. 06:42
1 új fotót töltöttem a "Haditengerészeti emlékmű" műlaphoz!
14.09.28. 21:38
1 új fotót töltöttem a "Haditengerészeti emlékmű" műlaphoz!
14.02.20. 22:04
1 új fotót töltöttem a "Haditengerészeti emlékmű" műlaphoz!
13.04.01. 13:11
A "Haditengerészeti emlékmű" műlap gondozása átadásra kerültSila tagunknak.
11.10.11. 13:22
1 új fotót töltöttem a "Haditengerészeti emlékmű" műlaphoz!
11.10.11. 13:21
1 új fotót töltöttem a "Haditengerészeti emlékmű" műlaphoz!
11.04.11. 08:59
1 új fotót töltöttem a "Haditengerészeti emlékmű" műlaphoz!
11.04.11. 08:45
1 új fotót töltöttem a "Haditengerészeti emlékmű" műlaphoz!
11.02.04. 12:41
1 új fotót töltöttem a "Haditengerészeti emlékmű" műlaphoz!
11.01.29. 13:30
1 új fotót töltöttem a "Haditengerészeti emlékmű" műlaphoz!
11.01.08. 15:47
1 új fotót töltöttem a "Haditengerészeti emlékmű" műlaphoz!
11.01.08. 15:42
1 új fotót töltöttem a "Haditengerészeti emlékmű" műlaphoz!
10.08.06. 18:25
A "Haditengerészeti emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
10.06.06. 14:37
A "Haditengerészeti emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
09.10.13. 14:36
1 új fotót töltöttem a "Haditengerészeti emlékmű" műlaphoz!
09.10.04. 11:24
A "Haditengerészeti emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
09.01.07. 17:33
1 új fotót töltöttem a "Haditengerészeti emlékmű" műlaphoz!
08.12.31. 13:14
A közösség publikálta Sila "Haditengerészeti emlékmű" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.