Budapest, VIII. kerület, Múzeum körút 4/d.

Alternatív, helyi címek:Vásárosnaményi báró Eötvös Loránd

Budapest
VIII. kerület, Múzeum körút 4/d.
Az ELTE Bölcsészettudományi Kar D. épületében, a földszintről az emelet...Teljes szövegAz ELTE Bölcsészettudományi Kar D. épületében, a földszintről az emelet felé vezető lépcső fordulójában.Kevesebb szöveg

Felállítás1934

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Göröntsér Vera
2018.02.25. 09:44
Meglepetés volt az ELTE D. jelű, azaz a Tudományegyetem Fizikai Épületében, a lépcsőfordulóban talált domborműves emléktábla.Számomra új volt az az információ, ami a Fizikai Szemle archívumában a (budapesti) tudósok fellelhető emlékeit számba vevő cikkében olvastam, ami szerint Eötvös Loránd tervezte és építtette magát a épületet, sőt ennek első emeletén lakott haláláig (miszerint ott, a tanszékvezetői szobában halt meg).

Eötvös Loránd (1848–1919) az egyetlen fizikus, akiről egyetemet neveztek el. Az ELTE ma már óriás méretű, a tudományok széles körére képzi ki növendékeit. A ma működő egyetemi karok: https://hu.wikipedia.org/wiki/E%C3%B6tv%C3%B6s_Lor%C3%A1nd_Tudom%C3%A1nyegyetem#Az_egyetemi_karok
Ebből "csak" a Bölcsészettudományi Kar részletezve: https://hu.wikipedia.org/wiki/E%C3%B6tv%C3%B6s_Lor%C3%A1nd_Tudom%C3%A1nyegyetem#B%C3%B6lcs%C3%A9szettudom%C3%A1nyi_Kar_(ELTE-BTK).

Az Eötvös Loránd portréja alatti fehérmárvány táblára vésett megemlékező felirat:
"Ebben az épületben kutatott és tanított 1868-tól 1919-ig
Vásárosnaményi Báró Eötvös Loránd a fizika klasszikus mestere.
Nevét az Eötvös törvénnyel, a gravitációs torziós ingával, az Eötvös
effektussal örökítette meg. Tudós professzorának a Pázmány Péter
Tudomány Egyetem úttörő alapítójának
a báró Eötvös Loránd Geofizikai Intézet
1934-ben."

A tudós életútjáról és közel mindenről, amit róla tudni lehet: http://people.inf.elte.hu/pzoli/eotvos.html

A patinásan régi domborműves emléktábla ott, a helyszínen sajnos megőrizte titkát, de itthon a keresés sem hozott eredményt, az alkotót nem sikerült azonosítani. Az egyik fényképen azonban (a lépcsőfordulóban amúgy vaktában készítettem néhány képet a portré széleiről, ahol szignót szokás elrejteni) látni vélek olyan vésetet, ami az alkotóra utalhat, az évszám minden esetre kivehető. Szándékom szerint visszamegyek, hogy a szignót lefotózzam, reménykedve, hogy valóban meg lesz az alkotó neve is.

Az alkotóra vonatkozó, eddig hiányzó információt Radnai Gyulának, az ELTE Fizikai Intézet nyugalmazott docensének köszönöm (2019.05.30.)
Források:
http://www.btk.elte.hu/terkep
http://fizikaiszemle.hu/archivum/fsz9612/bpest.html
Pekár Dezső "BÁRÓ EÖTVÖS LORÁND - az ötven éves torziós inga"; 1941. p.220.

Kapcsolódó
Puskin

Cím alapján hasonló

"Eötvös Loránd" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
304624
Feltöltve
2018.02.24. 14:11
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/80 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.02.24. 14:11

"Eötvös Loránd" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
304625
Feltöltve
2018.02.24. 14:11
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/15 • ISO2500

304627
Feltöltve
2018.02.24. 14:11
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/25 • ISO3200

304628
Feltöltve
2018.02.24. 14:11
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/13 • ISO1600

304629
Feltöltve
2018.02.24. 14:12
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/15 • ISO2500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.02.24. 14:12

"Eötvös Loránd" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
304626
Feltöltve
2018.02.24. 14:11
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.02.24. 14:11
Összesen 6 fotó

Műlap története

21.11.09. 07:46
Megérintettem az "Eötvös Loránd" alkotást
21.09.21. 07:52
Megérintettem az "Eötvös Loránd" alkotást
20.11.10. 08:04
Megérintettem az "Eötvös Loránd" alkotást
18.10.29. 16:47
Megérintettem az "Eötvös Loránd" alkotást
18.02.25. 22:02
Az "Eötvös Loránd" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.02.25. 09:44
Göröntsér Vera publikálta "Eötvös Loránd" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.