Steiner József sírszobra

Budapest, XII. kerület, Németvölgyi út 99.

Budapest
XII. kerület, Németvölgyi út 99.
A Farkasréti temető15-1-7/8 sírhelyén.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Nem köztéri:Temető, sírkert
kalaposlány
2018.02.20. 03:41
"Petikénk kézen fogva vezet a mennyországba"

Varga Oszkár domborműves alkotása szinte kiemelkedett a temető lenyűgöző fehérségéből, mikor egy szép havas téli napon sikerült felkeresnem Steiner József sírszobrát. A behavazott borostyán, mely körülölelte a műkő síremléket, szép hátteret adott a síremlék e célra kialakított bemélyedésében elhelyezett, mára már zöldesre patinázódott bronz domborműnek, melynek az eredetileg sárgára színezett, az áradó fény hatását keltő háttere további hangsúlyozást adott. A szépen kidolgozott figurák megörökített mozdulatai, arcuk magával ragadó. A vélhetően a házaspárt szimbolizáló két alak, lehajtott fejjel, vándorbottal, kézen fogva indul a nagy útra, melyhez segítő keze nyújtásával siet eléjük egy fiúalak, melynek alakját, a sírversből kiindulva, Petike ihlethette.

A sírfelirat szerint Steiner József gyémántdiplomás építészmérnök és felesége nyugszik a sírban. A ma már megfejthetetlen sírvers, a "Petikénk kézen fogva vezet a mennyországba", szomorú, belenyugvó hangulatot sugall. Hosszú évtizedek teltek el a házaspár életében mióta az 1898. október 23-i Békés újságban megjelent az eljegyzési hír, miszerint „Grimm A. József aradi kereskedő szép leányát, Blankát, eljegyezte Steiner József műépítész, államépítészeti királyi mérnök Aradon.” A később, 1905-ben már két leánygyermekükkel, a budapesti Gellért tér 3. szám alatt épült „impozáns palotában” élő házaspár, ezután a Fadrusz utca 6. szám alatt Steiner József által tervezett saját házuk egyik lakásába költözött. A sikeres mérnök, kora építész társadalmának meghatározó személyisége volt, de, hogy milyen történések miatt született a sírvers, az ma már múlt jótékony ködébe vész.

Steiner József (1872-1958) és Steiner Józsefné Grimm Blanka (1879-1956) sírfeliratából kiindulva, és tudva, hogy a sírszobor alkotója, Varga Oszkár 1888-1955 között élt, úgy gondolom, hogy a síremléket a házaspár haláluk előtt elkészíttethette, mint arra találhatunk példákat. A síremlék valószínűleg az 1955. évet megelőző években készült. A dombormű jobb alsó sarkán az alkotói VO szignó látható.
Források:
http://www.epa.oszk.hu/00000/00003/00030/adattar.html
https://library.hungaricana.hu/hu/view/Bekes_1898/?query=steiner%20j%C3%B3zsefn%C3%A9%20grimm%20blanka&pg=213&layout=s

kalaposlány műlapja

Közös gyűjteményben
Farkasréti temető síremlékei

Cím alapján hasonló

"Steiner József sírszobra" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
304230
Feltöltve
2018.02.19. 05:39

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 18.02.19. 05:39

304233

304232

304227
Feltöltve
2018.02.19. 05:38

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 18.02.19. 05:38

"Steiner József sírszobra" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
304228
Feltöltve
2018.02.19. 05:39

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 18.02.19. 05:39

"Steiner József sírszobra" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
304229

304231

304235

304237

304238
Feltöltve
2018.02.19. 05:39
Képinfó
Szignó a képen

304234

304236

Összesen 12 fotó

Műlap története

18.02.20. 03:41
A közösség publikálta kalaposlány "Steiner József sírszobra" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.