Szent István és Szent Imre üvegablak

Budapest, XIV. kerület, Ajtósi Dürer sor 15.

Budapest
XIV. kerület, Ajtósi Dürer sor 15.
A lépcsőházban az I. és II. emelet közötti fordulóban.

Felállítás2001

Ferenc Kopp, legifj. (üvegművész)

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Dénes Ildikó
2018.01.29. 18:50
A minisztérium Korb Flóris és Giergl Kálmán építészeket bízta meg az iskola építésével, mely 1908-ra elkészült. Díszes ólomberakásos ablakok, szép vasrácsok díszítették a homlokzatot.1921-ben vette fel a Magyar királyi Szent István Főgimnázium nevet. Az I. világháborúban "hadikórház működött benne 1918 januárjáig, majd katonaság költözött be magyar, román, francia gyarmati katonákkal. 1921-ben hatalmas vihar tette tönkre a tetőt, s ablakok sora rongálódott meg. Ekkor a végzős diákok kezdeményezésére Róth Miksa üvegfestő művész elkészítette Szent István arcképét, lemondva a tiszteletdíjról is.”
A II. világháborúban szovjet hadikórházként fejezte be a háborút. 1991-től újra „Szent István Gimnázium” a neve.
A Szent István üvegablak nem maradt meg. Állítólag nem maradt meg fotó sem róla. A jelenlegi üvegablakot ifj. Kopp Ferenc készítette. Kopp Csabát Kopp Ferenc fiát megkerestem, de nem tudott az üvegablak keletezési körülményeiről információt adni. Az üvegablak az I. és II. emeleti lépcsőfordulóban van.
Szent István és Szent Imre ábrázolása a szokásos. Szent István jogarral és országalmával, Szent Imre liliommal és karddal látható.
Köszönöm Lázár Tibor igazgató úrnak, hogy fotózhattam az üvegablakot.
Források:
http://szigbp.hu/index.php?id=10002

Cím alapján hasonló

"Szent István és Szent Imre üvegablak" c. alkotás fotói

Alkotó
Ferenc Kopp, legifj. (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
302440
Feltöltve
2018.01.29. 18:38
EXIF információk...
LG Electronics / LG-D855
ƒ240/100 • 1/40 • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.01.29. 18:38

"Szent István és Szent Imre üvegablak" c. alkotás fotói

Alkotó
Ferenc Kopp, legifj. (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
302441
Feltöltve
2018.01.29. 18:38
EXIF információk...
LG Electronics / LG-D855
ƒ240/100 • 1/125 • ISO50

302442
Feltöltve
2018.01.29. 18:38
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/300 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.01.29. 18:38

"Szent István és Szent Imre üvegablak" c. alkotás fotói

Alkotó
Ferenc Kopp, legifj. (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
302444
Feltöltve
2018.01.29. 18:39
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/300 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.01.29. 18:39

"Szent István és Szent Imre üvegablak" c. alkotás fotói

Alkotó
Ferenc Kopp, legifj. (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
302445
Feltöltve
2018.01.29. 18:40
EXIF információk...
LG Electronics / LG-D855
ƒ240/100 • 1/168 • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.01.29. 18:40

"Szent István és Szent Imre üvegablak" c. alkotás fotói

Alkotó
Ferenc Kopp, legifj. (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
302446
Feltöltve
2018.01.29. 18:40
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/75 • ISO400

302447
Feltöltve
2018.01.29. 18:40
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/350 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.01.29. 18:40

"Szent István és Szent Imre üvegablak" c. alkotás fotói

Alkotó
Ferenc Kopp, legifj. (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
302448
Feltöltve
2018.01.29. 18:41
EXIF információk...
LG Electronics / LG-D855
ƒ240/100 • 1/173 • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.01.29. 18:41

"Szent István és Szent Imre üvegablak" c. alkotás fotói

Alkotó
Ferenc Kopp, legifj. (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
302449
Feltöltve
2018.01.29. 18:41
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/27 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.01.29. 18:41

"Szent István és Szent Imre üvegablak" c. alkotás fotói

Alkotó
Ferenc Kopp, legifj. (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
302450
Feltöltve
2018.01.29. 18:43
EXIF információk...
LG Electronics / LG-D855
ƒ240/100 • 1/17 • ISO350

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.01.29. 18:43

"Szent István és Szent Imre üvegablak" c. alkotás fotói

Alkotó
Ferenc Kopp, legifj. (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
302451
Feltöltve
2018.01.29. 18:43
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/40 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.01.29. 18:43

"Szent István és Szent Imre üvegablak" c. alkotás fotói

Alkotó
Ferenc Kopp, legifj. (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
302452
Feltöltve
2018.01.29. 18:43
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
LG Electronics / LG-D855
ƒ240/100 • 1/178 • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.01.29. 18:43
Összesen 12 fotó

Műlap története

19.01.31. 13:49
Megérintettem a "Szent István és Szent Imre üvegablak" alkotást
18.01.29. 18:50
Dénes Ildikó publikálta "Szent István és Szent Imre üvegablak" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.