Szent Flórián-szobor

Türje, Szabadság tér 20.

Türje
Szabadság tér 20.

Avatás1725

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Keszthelyi Sándor
2018.01.29. 21:54
Türje mai plébániatemploma megőrizte középkori képét. A XIII. században alapított premontrei monostor temploma volt. Először 1234-ben említik. 1268-1358-ig hiteles hely is működött itt. A török idők után a templomtól délre épült fel a premontreiek rendháza. Kastélyszerű képét 1724-1779-ig kapta. Most szociális otthon van benne.

A volt rendház déli kertjének nyugati kerítése és az úttest között áll egy Szent Flórián-szobor. A barokkosan díszes talapzat alacsony, így a szobor sincs magasan.

A szobor Flóriánt római katonai ruházatban ábrázolja. Fején keskeny sisak van, ruházata lendületes és sokrétűen kidolgozott. Bal kezében zászlót tart. Jobb kezében egy dézsából vizet önt egy lángoló kétszintes házra. Ez a tűzoltók védőszentjének szokásos ábrázolása. Csak a szent testtartása furcsa, feje jobbra erősen elfordított.

Azt, hogy ki, miért és mikor állította a szobrot, a díszes talapzat nyugati oldalán lehetett olvasni valamikor. A szöveg 2016 szeptemberében már kiolvashatatlan. A betűk még felismerhetők, nagybetűs latin felirat volt, sőt kronosztikont is rejtett.

Szerencsére a muemlékem.hu részletes leírást ad: „A premontrei prépostság rendházának (trsz. 6520) Ny-i kerítésfala mellett, lépcsőzetes talapzaton, hasáb alakú, kétoldalt volutákkal díszített, négyzetes alaprajzú, feliratos posztamensen álló Szent Flórián-szobor. A római legionárius öltözékben ábrázolt szent bal kezében zászlót tart, jobbjával a lábánál lévő égő házat oltja. Állíttatta Pintár Adalbert türjei prépost 1725-ben.”

Pintár Adalbert 1721-től 1734-ig volt türjei prépost és ő kezdte a rendház építését.

Legalul még egy fekete kőtábla van, amelyet az Önkéntes Tűzoltó Egyesület tett ide. Felirata:
FELÚJÍTVA
1995
TÜRJE. ÖTE.
Források:
A szobrot a helyszínen megnéztem és fényképeim alapján írtam le.
https://hu.wikipedia.org/wiki/T%C3%BCrje
http://www.muemlekem.hu/muemlek?id=11025

Cím alapján hasonló

"Szent Flórián-szobor" c. alkotás fotói Türje településről

Feltöltő
Azonosító
301330
Fotózva
2016. szeptember
Feltöltve
2018.01.16. 10:16
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ35/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.01.16. 10:16
2016. szeptember

"Szent Flórián-szobor" c. alkotás fotói Türje településről

Feltöltő
Azonosító
301331
Fotózva
2016. szeptember
Feltöltve
2018.01.16. 10:16
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/250 • ISO100

301332
Fotózva
2016. szeptember
Feltöltve
2018.01.16. 10:16
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.01.16. 10:16
2016. szeptember

"Szent Flórián-szobor" c. alkotás fotói Türje településről

Feltöltő
Azonosító
301333
Fotózva
2016. szeptember
Feltöltve
2018.01.16. 10:17
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.01.16. 10:17
2016. szeptember

"Szent Flórián-szobor" c. alkotás fotói Türje településről

Feltöltő
Azonosító
301334
Fotózva
2016. szeptember
Feltöltve
2018.01.16. 10:17
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ88/10 • 1/320 • ISO100

301335
Fotózva
2016. szeptember
Feltöltve
2018.01.16. 10:17
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ110/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.01.16. 10:17
2016. szeptember

"Szent Flórián-szobor" c. alkotás fotói Türje településről

Feltöltő
Azonosító
301336
Fotózva
2016. szeptember
Feltöltve
2018.01.16. 10:18
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ126/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.01.16. 10:18
2016. szeptember

"Szent Flórián-szobor" c. alkotás fotói Türje településről

Feltöltő
Azonosító
301337

301338
Fotózva
2016. szeptember
Feltöltve
2018.01.16. 10:18
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ40/10 • 1/250 • ISO100

301339
Fotózva
2016. szeptember
Feltöltve
2018.01.16. 10:18
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/250 • ISO100

301340
Fotózva
2016. szeptember
Feltöltve
2018.01.16. 10:18
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ42/10 • 1/160 • ISO100

301341
Fotózva
2016. szeptember
Feltöltve
2018.01.16. 10:18
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ37/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.01.16. 10:18
2016. szeptember
Összesen 12 fotó

Műlap története

18.01.29. 21:54
Keszthelyi Sándor publikálta "Szent Flórián-szobor" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.