A Gyöngyösi utca 4. épületdíszei

Budapest, XIII. kerület, Gyöngyösi utca 4.
Archív képek

Angol cím:Reliefs on the Facade of Gyongyosi Utca 4.

Budapest
XIII. kerület, Gyöngyösi utca 4.
A hármas metró Gyöngyösi utcai megállójától egy percnyi sétára álló, a...Teljes szövegA hármas metró Gyöngyösi utcai megállójától egy percnyi sétára álló, a kórház bejáratára néző épület épület fák mögött bújik meg.Kevesebb szöveg

Felállítás1926

Freund Dezső (építész, közreműködő)

Vincze Miklós
2018.01.05. 06:50
A Székesfőváros 1926. évi kislakásos építkezései során megszületett Gyöngyösi utca 2-6. középső tagja a magyar Art Deco egyik legszebb példája, de egykor az újkori magyar történelem legszomorúbb történésére is emlékeztetett, hiszen egyik kapuja felett a Magyar Hiszekegy első versszaka volt olvasható.

A Freund Dezső által tervezett ház még ma, a kertben növő fák és bokrok lombjai által részben takarva is kilóg az utcaképből, hiszen homlokzati megoldásai, díszei, valamint a földszinti ablakok egyikét-másikát díszítő domborművek kétségkívül vonzzák a szemet – távolról nézve pedig a sasszeműek az egykor a koronás címert tartó oroszlánok alatt az építés évszámát is leolvashatják, ha felnéznek az oromzatra helyezett óriási kődíszre.
Források:
https://24.hu/kultura/2017/07/16/ismeretlen-budapest-trianon-szele-a-kapuk-felett/
Angol leírás, sztori
Vincze Miklós
2018.01.05. 06:50
A hidden gem of Hungarian Art Déco, designed by Dezső Freund, built in 1926. It features some typical Art Déco motifs, but until WWII the irredentist Magyar Hiszekegy ("The Hungarian Creed") was written above the entrance.

Cím alapján hasonló

"A Gyöngyösi utca 4. épületdíszei" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
300073
Feltöltve
2018.01.03. 10:28

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Vincze Miklós 18.01.03. 10:28

"A Gyöngyösi utca 4. épületdíszei" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
300075

300074

300076

300072

300071

Archív fotók

"A Gyöngyösi utca 4. épületdíszei" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
300077
Feltöltve
2018.01.03. 10:43
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Vincze Miklós 18.01.03. 10:43
Archív felvétel
Összesen 7 fotó

Műlap története

18.01.05. 06:50
A közösség publikálta Vincze Miklós "A Gyöngyösi utca 4. épületdíszei" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.