Immaculata Mária-oszlop Szent Mihály arkangyal domborművel

Mosonbánfalva (Apetlon)

Alternatív, helyi címek:Mariensäule
Angol cím:Immaculata Column

Az Illmic felé vezető országút mellett

Felállítás1713

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Orbán Róbert
2018.01.03. 12:28
A szobrot a készítő magas, kör alapú oszlopra helyezte. A gömbre, amelyen Mária áll, kígyó tekeredik. A kígyó nem közvetlenül az almát tartja a szájában, hanem azt a leveles ágat, amin az alma lóg. Mária a hagyományos ábrázolásmódnak megfelelően rálép a kígyó nyakára.
Az alkotás különlegessége, hogy a gonosz eltaposásának motívuma kétszer is megjelenik rajta. Az oszlopon - kb. félmagasságban a sátánt eltaposó Szent Mihály arkangyal domborművét láthatjuk.
A talapzatot arra használták fel, hogy emléket állítsanak egy az első világháborúban elesett katonának. Az emlékező szöveg csak töredékesen olvasható.
Az utolsó sor: "Ruhe sanft in fremder Erde!" - (Nyugodj békében idegen földön!)
Források:
Alfred Schneller: Das Burgenland, Salzburg, Verlag St. Peter, 1968., 81. p.
Bertha János
2019.09.18. 21:05
Ha már a térkép nem mutatta, hogy egy, már szereplő szobor közlésén dolgoztam, néhány kiegészítést tennék a minden szempontból példás laphoz. (Más évszak, több szem többet (…), eseteként még másként is lát.

Nyolcszögű oszlopon látható a „kígyótipró” Szűz Mária szobor.
Az oszlop közepén mellékalakként Szent Mihály arkangyal, amint legyőzi a Sátánt.
A keresztségben Mihály nevet kapott, a világháborúban elesett katona védőszentje került a szobor alatt az oszlopra.

„Szent Mihály arkangyal, védelmezz minket a küzdelemben; a sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk! Esedezve kérjük: „Parancsoljon neki az Isten!” Te pedig, mennyei seregek vezére, a sátánt és a többi gonosz szellemet, akik a lelkek vesztére körüljárnak a világban, Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére! Amen.”
(XIII. Leó pápa imája)
Források:
-XIII. Leó pápa imája

Cím alapján hasonló

"Immaculata Mária-oszlop Szent Mihály arkangyal domborművel" c. alkotás fotói Mosonbánfalva (Apetlon) településről

Immaculata Mária-oszlop Szen Mihály arkangyal domborművel (1713) - Mosonbánfalva / Apetlon
Feltöltő
Azonosító
300011
Fotózva
2011. január
Feltöltve
2018.01.02. 17:58
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/350 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 18.01.02. 17:58
2011. január
Immaculata Mária-oszlop Szen Mihály arkangyal domborművel (1713) - Mosonbánfalva / Apetlon

"Immaculata Mária-oszlop Szent Mihály arkangyal domborművel" c. alkotás fotói Mosonbánfalva (Apetlon) településről

Immaculata Mária-oszlop Szen Mihály arkangyal domborművel (1713) - Mosonbánfalva / Apetlon
Feltöltő
Azonosító
300012
Fotózva
2011. január
Feltöltve
2018.01.02. 18:00
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ590/100 • 1/300 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 18.01.02. 18:00
2011. január
Immaculata Mária-oszlop Szen Mihály arkangyal domborművel (1713) - Mosonbánfalva / Apetlon

"Immaculata Mária-oszlop Szent Mihály arkangyal domborművel" c. alkotás fotói Mosonbánfalva (Apetlon) településről

Immaculata Mária-oszlop Szen Mihály arkangyal domborművel (1713) - Mosonbánfalva / Apetlon
Feltöltő
Azonosító
300013
Fotózva
2011. január
Feltöltve
2018.01.02. 18:02
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ590/100 • 1/280 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 18.01.02. 18:02
2011. január
Immaculata Mária-oszlop Szen Mihály arkangyal domborművel (1713) - Mosonbánfalva / Apetlon

"Immaculata Mária-oszlop Szent Mihály arkangyal domborművel" c. alkotás fotói Mosonbánfalva (Apetlon) településről

Immaculata Mária-oszlop Szen Mihály arkangyal domborművel (1713) - Mosonbánfalva / Apetlon
Feltöltő
Azonosító
300014
Fotózva
2011. január
Feltöltve
2018.01.02. 18:04
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ590/100 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 18.01.02. 18:04
2011. január
Immaculata Mária-oszlop Szen Mihály arkangyal domborművel (1713) - Mosonbánfalva / Apetlon

"Immaculata Mária-oszlop Szent Mihály arkangyal domborművel" c. alkotás fotói Mosonbánfalva (Apetlon) településről

Immaculata Mária-oszlop Szen Mihály arkangyal domborművel (1713) - Mosonbánfalva / Apetlon
Feltöltő
Azonosító
300015
Fotózva
2011. január
Feltöltve
2018.01.02. 18:11
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ560/100 • 1/280 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 18.01.02. 18:11
2011. január
Immaculata Mária-oszlop Szen Mihály arkangyal domborművel (1713) - Mosonbánfalva / Apetlon

"Immaculata Mária-oszlop Szent Mihály arkangyal domborművel" c. alkotás fotói Mosonbánfalva (Apetlon) településről

Feltöltő
Azonosító
300016
Fotózva
2011. január
Feltöltve
2018.01.02. 18:17
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ400/100 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 18.01.02. 18:17
2011. január

"Immaculata Mária-oszlop Szent Mihály arkangyal domborművel" c. alkotás fotói Mosonbánfalva (Apetlon) településről

Feltöltő
Azonosító
374700
Feltöltve
2019.09.18. 20:17
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ16/1 • 1/50 • 30mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 19.09.18. 20:17

"Immaculata Mária-oszlop Szent Mihály arkangyal domborművel" c. alkotás fotói Mosonbánfalva (Apetlon) településről

Feltöltő
Azonosító
374710
Feltöltve
2019.09.18. 20:18
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ16/1 • 1/50 • 110mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 19.09.18. 20:18

"Immaculata Mária-oszlop Szent Mihály arkangyal domborművel" c. alkotás fotói Mosonbánfalva (Apetlon) településről

Feltöltő
Azonosító
374711
Feltöltve
2019.09.18. 20:22
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ180/10 • 1/100 • 65mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 19.09.18. 20:22
Összesen 9 fotó

Műlap története

15 napja
Az "Immaculata Mária-oszlop Szent Mihály arkangyal domborművel" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
15 napja
1 új fotót töltöttem az "Immaculata Mária-oszlop Szent Mihály arkangyal domborművel" műlaphoz!

18.01.03. 12:37
Az "Immaculata Mária-oszlop Szent Mihály arkangyal domborművel" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
18.01.03. 12:28
Orbán Róbert publikálta "Immaculata Mária-oszlop Szent Mihály arkangyal domborművel" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.