A káptalani sekrestye üvegablakai

Kassa (Košice), Hlavné námestie 4.

Alternatív, helyi címek:A kassai dóm üvegablakai 8.

Kassa (Košice)
Hlavné námestie 4.
A dóm déli oldalán áll a kápolna, a déli kapu mellett.

Felállítás1890

Franz Xaver Zettler (üvegművész)

Nem köztéri:Templombelső
Kotricz Tünde (TundeK62)
2018.01.12. 21:31
A káptalani sekrestye, vagy más nevén Cromer kápolna Cromer Ágoston, kassai bíróról kapta a nevét. A kápolnában központi helyen egy Szent Ferenc oltár áll. A bíró építtette a kápolnát, 1467-ben – ezért is nevezték el róla.

Ennek a kápolnának a legszerényebbek az üvegablakai. Egyben erről van a legkevesebb információ.
A figurális ablak, vagyis Xavéri Szent Ferenc jezsuita hittérítő alakja kelet felé néz. Ezen az ablakon a feliratokon kívül a készítés évszáma is szerepel: 1890. Az ablakot (remélem nem elírás) Szabad Xavéri Ferenc nagyprépost ajándékozta. Wick Béla azt írja, hogy Münchenben készült.
A középső ablakon a PP–RR betűk a donátorokra vonatkoznak. Viszont Wick Béla sem nevezi meg a donátorokat. Mondjuk díszítés sincs sok az ablakon.
A harmadik ablakon a színes ornamentika között két címert látunk. Ezeket sem nevezi meg Wick Béla, hogy kié, csak leírja, amit maga előtt lát. Vagyis: "Az egyikben kék mezőben vízszintes vörös pólya alatt három ötágú koronát, fent kiterjesztett szárnyú fekete hollót látunk, a másiknak kék pajzsmezejét ezüsttel és vörössel háromszor kockázott két pólya osztja három részre. Ismeretlen donátorok címere."
Sajnos itt is látszik, hogy az ablak adatait, vagyis legalsó sávját eltakarták a széles vörösréz lemezzel.

A katedrális legteljesebb leírása az interneten(francia nyelvű): https://fr.wikipedia.org/wiki/Cath%C3%A9drale_Sainte-%C3%89lisabeth_de_Ko%C5%A1ice
Források:
Wick Béla: A kassai Szent Erzsébet dóm (1936): 325. p.
Borovszky Samu könyvében a dómról: http://mek.oszk.hu/09500/09536/html/0001/7.html

"A káptalani sekrestye üvegablakai" c. alkotás fotói Kassa (Košice) településről

Feltöltő
Azonosító
299743
Feltöltve
2017.12.31. 23:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A káptalani sekrestye üvegablakai" c. alkotás fotói Kassa (Košice) településről

Xavéri Szent Ferenc ablak alsó része
Feltöltő
Azonosító
299742
Feltöltve
2017.12.31. 23:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Xavéri Szent Ferenc ablak alsó része

"A káptalani sekrestye üvegablakai" c. alkotás fotói Kassa (Košice) településről

Xavéri Szent Ferenc
Feltöltő
Azonosító
299744
Feltöltve
2017.12.31. 23:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/200 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Xavéri Szent Ferenc

"A káptalani sekrestye üvegablakai" c. alkotás fotói Kassa (Košice) településről

Xavéri Szent Ferenc
Feltöltő
Azonosító
299741
Feltöltve
2017.12.31. 23:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Xavéri Szent Ferenc

"A káptalani sekrestye üvegablakai" c. alkotás fotói Kassa (Košice) településről

Xavéri Szent Ferenc
Feltöltő
Azonosító
300954
Fotózva
2017. július
Feltöltve
2018.01.12. 20:49

Xavéri Szent Ferenc ablak felső része
Feltöltő
Azonosító
299745
Feltöltve
2017.12.31. 23:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO320

300955
Fotózva
2017. július
Feltöltve
2018.01.12. 20:49
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

2017. július

"A káptalani sekrestye üvegablakai" c. alkotás fotói Kassa (Košice) településről

Az ornamentikás ablak
Feltöltő
Azonosító
299746
Feltöltve
2017.12.31. 23:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Az ornamentikás ablak

"A káptalani sekrestye üvegablakai" c. alkotás fotói Kassa (Košice) településről

Az ornamentikás ablak
Feltöltő
Azonosító
299748
Feltöltve
2017.12.31. 23:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/250 • ISO80

299747

A három ablak együtt
Feltöltő
Azonosító
299749

Összesen 11 fotó

Műlap története

18.01.12. 21:31
Kotricz Tünde (TundeK62) publikálta "A káptalani sekrestye üvegablakai" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.