Széchenyi István mellszobra

Tapolca, Móricz Zsigmond utca 8.
További képek a Fotólistában

Tapolca
Móricz Zsigmond utca 8.
A Széchenyi István Szakképző Iskola főbejáratától balra.

Felállítás2000. november 30.

Fekete István
2018.01.01. 16:04
Helyi emléktáblák felkutatása közben bukkantam „a legnagyobb magyar”, Széchenyi István gróf mellszobrára a Széchenyi István Szakképző Iskola (SZISZI) előtt. Amikor bekapcsoltam okos telefonomat és „meg akartam érinteni”, meglepődve tapasztaltam, hogy még nem készült róla műlap.

A három sor bazaltkövekből épített alapon álló mintegy másfél méteres terméskő talpazatra helyezett bronz mellszoborról annyit sikerült megtudni, hogy a középiskola állítatta névadója tiszteletére 2000 végén.

A mellszobrot Kollátor János helyi illetőségű művész készítette, aki 1949. szeptember 13-án született Tapolcán. Képző és Iparművészeti Gimnáziumot, majd Külkereskedelmi Főiskolát (reklámpropaganda szak) végzett, 1992-ben történt rokkant nyugdíjazásáig a tapolcai Bakonyi Bauxitbánya Vállalat grafikusa volt. Főleg kisplasztikával, grafikával és festészettel foglalkozik. Több kiállítása volt Budapesten és a Nyugat-Dunántúlon.

Az alkotás 2010-ben felkerült a város helyi védelemre javasolt képzőművészeti alkotásainak listájára.
Források:
http://tapolca.hu/content/hivatal/rendeletek/hatalyos_rendeletek/2010r0011_egyseges.pdf
http://www.tapolca.hu/regi/index.php/itemlist/user/42-2017-08-25-17-00-15?start=290
http://www.ekmk.hu/lexikon/talalatok3.php?beture=KOLL%C3%81TOR%20J%C3%A1nos

Közös gyűjteményben
Széchenyi-szobrok, domborművek

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Széchenyi István mellszobra" c. alkotás fotói

Széchenyi-mellszobor
Alkotó
Település
Tapolca
Feltöltő
Azonosító
299666
Feltöltve
2017.12.30. 19:43
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ45/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Fekete István 17.12.30. 19:43
Széchenyi-mellszobor

"Széchenyi István mellszobra" c. alkotás fotói

A mellszobor az iskola előtt
Alkotó
Település
Tapolca
Feltöltő
Azonosító
299664
Feltöltve
2017.12.30. 19:42
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ56/10 • 1/250 • ISO100

Fekete István 17.12.30. 19:42
A mellszobor az iskola előtt

"Széchenyi István mellszobra" c. alkotás fotói

Széchenyi-mellszobor
Alkotó
Település
Tapolca
Feltöltő
Azonosító
299665
Feltöltve
2017.12.30. 19:43
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ45/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Fekete István 17.12.30. 19:43
Széchenyi-mellszobor

"Széchenyi István mellszobra" c. alkotás fotói

Széchenyi-profilProfilból
Alkotó
Település
Tapolca
Feltöltő
Azonosító
299669
Feltöltve
2017.12.30. 19:44
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ56/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Fekete István 17.12.30. 19:44
Széchenyi-profilProfilból

"Széchenyi István mellszobra" c. alkotás fotói

A mellszobor alapzattal
Alkotó
Település
Tapolca
Feltöltő
Azonosító
299671
Feltöltve
2017.12.30. 19:45
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ56/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Fekete István 17.12.30. 19:45
A mellszobor alapzattal

"Széchenyi István mellszobra" c. alkotás fotói

Széchenyi-félprofil
Alkotó
Település
Tapolca
Feltöltő
Azonosító
299668
Feltöltve
2017.12.30. 19:44
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ45/10 • 1/200 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Fekete István 17.12.30. 19:44
Széchenyi-félprofil

"Széchenyi István mellszobra" c. alkotás fotói

A mellszobor környezete I.
Alkotó
Település
Tapolca
Feltöltő
Azonosító
299663
Feltöltve
2017.12.30. 19:42
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ56/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Fekete István 17.12.30. 19:42
A mellszobor környezete I.

"Széchenyi István mellszobra" c. alkotás fotói

A mellszobor környezet II:
Alkotó
Település
Tapolca
Feltöltő
Azonosító
299670
Feltöltve
2017.12.30. 19:45
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ56/10 • 1/200 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Fekete István 17.12.30. 19:45
A mellszobor környezet II:

"Széchenyi István mellszobra" c. alkotás fotói

Kollátor János szignója a szobor bal oldalán
Alkotó
Település
Tapolca
Feltöltő
Azonosító
299667
Feltöltve
2017.12.30. 19:44
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ28/10 • 1/50 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Fekete István 17.12.30. 19:44
Kollátor János szignója a szobor bal oldalán

Adalék vagy máshol

"Széchenyi István mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tapolca
Feltöltő
Azonosító
399922
Forrás
Napló, 2000. december 1. (Veszprém, 56. évfolyam, 281. szám)
Feltöltve
2020.03.18. 14:16
Képinfó
Avatást látunk
Adalék
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 20.03.18. 14:16
Archív felvétel
Összesen 10 fotó

Műlap története

20.03.18. 14:16
1 új fotót töltöttem a "Széchenyi István mellszobra" műlaphoz
18.01.01. 16:04
A közösség publikálta Fekete István "Széchenyi István mellszobra" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.