Szentháromság-szobor

Peresznye, Dózsa utca 23.

Peresznye
Dózsa utca 23.

Felállítás1886

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Keszthelyi Sándor
2017.12.11. 21:32
Peresznye r. k. temploma dombon áll és az oda felvezető meredek út alján van a plébánia. A kapubejárattól jobbra, a kerítéshez közel, de azon kívül áll egy Szentháromság szobor.

A tartóoszlop egy kannelúrás korinthoszi oszlop, amely szép oszlopfejben végződik. Ennek tetején, felhőpamacsokon egymás mellett ül az Atya és Fiú. Az idősebb arcvonású atyaisten bal kezében egy glóbuszt tart. Jézus bal kezében a keresztjét tartja, amelynek keresztfája a vállát terheli.

A két alak között egy kiterjesztett szárnyú galamb jelképezi a Szentlelket, amely mögött egy kőtömb zárja le a szoborcsoportot. Az egész kőanyag kopott és mohás, felújítása nem mostanság lehetett.

Az oszlop aljánál két kisméretű nőalak áll. A jobbra lévő imára tett kézzel: valószínűleg Mária, Jézus anyja. A balra lévő talán Mária Magdolna, mert kezében egy kelyhet tart, amely akár olyan tégelynek is megfelel, amellyel őt több festményen ábrázolják.

Az alsó posztamens fehérre van meszelve, így a délkeleti oldalán lévő bevésett feliratok bizonytalanok. Talán ez áll rajta:

Készíttette
özvegy
FARKAS PÁLNÉ
született
NIKEL MÁRIA
1886

Az alkotás 2014 óta helyi védettséget élvez.
Források:
Az alkotást a helyszínen megnéztem és fényképeim alapján írtam le.
https://hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%A1ria_Magdolna
http://www.muemlekem.hu/muemlek?id=19738



Közös gyűjteményben
Szentháromság-szobrok

Cím alapján hasonló

"Szentháromság-szobor" c. alkotás fotói

Település
Peresznye
Feltöltő
Azonosító
298217
Feltöltve
2017.12.11. 21:18
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ61/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.12.11. 21:18

"Szentháromság-szobor" c. alkotás fotói

Település
Peresznye
Feltöltő
Azonosító
298218
Feltöltve
2017.12.11. 21:18
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ35/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.12.11. 21:18

"Szentháromság-szobor" c. alkotás fotói

Település
Peresznye
Feltöltő
Azonosító
298219
Feltöltve
2017.12.11. 21:18
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ38/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.12.11. 21:18

"Szentháromság-szobor" c. alkotás fotói

Település
Peresznye
Feltöltő
Azonosító
298220
Feltöltve
2017.12.11. 21:19
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ61/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.12.11. 21:19

"Szentháromság-szobor" c. alkotás fotói

Település
Peresznye
Feltöltő
Azonosító
298221
Feltöltve
2017.12.11. 21:19
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ50/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.12.11. 21:19

"Szentháromság-szobor" c. alkotás fotói

Település
Peresznye
Feltöltő
Azonosító
298222
Feltöltve
2017.12.11. 21:19
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ50/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.12.11. 21:19

"Szentháromság-szobor" c. alkotás fotói

Település
Peresznye
Feltöltő
Azonosító
298223
Feltöltve
2017.12.11. 21:19
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ61/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.12.11. 21:19

"Szentháromság-szobor" c. alkotás fotói

Település
Peresznye
Feltöltő
Azonosító
298224
Feltöltve
2017.12.11. 21:20
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ61/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.12.11. 21:20

"Szentháromság-szobor" c. alkotás fotói

Település
Peresznye
Feltöltő
Azonosító
298225
Feltöltve
2017.12.11. 21:20
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ37/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.12.11. 21:20

"Szentháromság-szobor" c. alkotás fotói

Település
Peresznye
Feltöltő
Azonosító
298226
Feltöltve
2017.12.11. 21:21
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ44/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.12.11. 21:21

"Szentháromság-szobor" c. alkotás fotói

Település
Peresznye
Feltöltő
Azonosító
298227
Feltöltve
2017.12.11. 21:21
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ42/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.12.11. 21:21

"Szentháromság-szobor" c. alkotás fotói

Település
Peresznye
Feltöltő
Azonosító
404869
Feltöltve
2020.05.30. 19:30
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ97/10 • 1/500 • 7.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.05.30. 19:30
Összesen 12 fotó

Műlap története

20.05.30. 19:30
1 új fotót töltöttem a "Szentháromság-szobor" műlaphoz
17.12.11. 21:32
Keszthelyi Sándor publikálta "Szentháromság-szobor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.