A Künzelsau-tér gyöngyszeme.

Felállítás2002


Vittgen
2008.12.24. 16:09
Csodás kerámia alkotás.
ocsovai andrás
2023.03.19. 19:56
„Szökőkút a születésnapra


Elkészült a Künzelsau téren a város szökőkútja. Az új köztéri alkotás Ambrus Éva munkája és a Marcali Városért Alapítvány munkájának köszönhetően állíthatták fel. Bácsics János, az alapítvány kuratóriumának elnöke elmondta: Marcali várossá nyilvánításának 25. évfordulójára ajándékozták a városnak a díszkutat. A régóta működő alapítványnak ez volt az első olyan akciója, amivel a városkép jobbításához járultak hozzá, de a jövőben ilyen tevékenységekkel is foglalkozni szeretnének. Az egyedi művészeti munkának számító és egy speciális égetett kerámiából készített szökőkút 4,5 millió forintba került. Ehhez 2,3 millió forintot a Széchenyi terven nyert az alapítvány, 1,2 millió forintot az ön- kormányzat biztosított, 1 millió forintot pedig a Zihl Abegg Kft ajánlott a munkára. Marcaliban egyébként az idei évben még két új mellszobrot avatnak fel és a közterületek közül a Széchenyi utcai park felújítását fejezik be.”
Somogyi Hírlap, 13. évfolyam, 2002-08-26 / 198. szám 7. oldal [1]
Források:
[1] Leírás, újságcikk és fénykép https://library.hungaricana.hu/hu/view/SomogyMegyeiHirlap_2002_08/?query=ambrus%20%C3%A9va%20kaposv%C3%A1r&pg=354&layout=s

Vittgen műlapja


Cím alapján hasonló

"Szökőkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Marcali
Feltöltő
Azonosító
12475
Feltöltve
2008.12.23. 11:54

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Vittgen 08.12.23. 11:54

"Szökőkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Marcali
Feltöltő
Azonosító
14112
Feltöltve
2009.02.16. 20:27

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Vittgen 09.02.16. 20:27

"Szökőkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Marcali
Feltöltő
Azonosító
285034
Feltöltve
2017.07.16. 16:56
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.07.16. 16:56

"Szökőkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Marcali
Feltöltő
Azonosító
285035
Feltöltve
2017.07.16. 16:57
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.07.16. 16:57

"Szökőkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Marcali
Feltöltő
Azonosító
285036
Feltöltve
2017.07.16. 16:57
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ45/10 • 1/1600 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.07.16. 16:57

"Szökőkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Marcali
Feltöltő
Azonosító
285037
Feltöltve
2017.07.16. 16:58
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.07.16. 16:58

"Szökőkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Marcali
Feltöltő
Azonosító
285131
Feltöltve
2017.07.17. 11:40
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.07.17. 11:40
Összesen 7 fotó

Műlap története

23.03.19. 19:56
A "Szökőkút" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
17.07.17. 11:40
1 új fotót töltöttem a "Szökőkút" műlaphoz
17.07.16. 16:58
1 új fotót töltöttem a "Szökőkút" műlaphoz
17.07.16. 16:57
1 új fotót töltöttem a "Szökőkút" műlaphoz
17.07.16. 16:57
1 új fotót töltöttem a "Szökőkút" műlaphoz
17.07.16. 16:56
1 új fotót töltöttem a "Szökőkút" műlaphoz
17.06.01. 16:18
Megérintettem a "Szökőkút" alkotást
08.12.24. 16:09
Vittgen publikálta "Szökőkút" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.