Nepomuki Szent János
H.István
A szobor a ház sarkán, a fal részeként épített talapzatán áll. A műemlékem.hu nem említi a védett műemlékek listáján. Szerencsére egy írást viszont találtam róla a neten. Ez az írás valószínűleg ki is meríti a róla tudható információkat. Megjegyzem, az nem derül ki számomra, hogy a falu határáról mikor került ide. 2018.10.10. 08:59
Az írás: „Nepomuki Szent János szobra már 1785-ben az akkori Mosoni út - a mai Széles út - mellett állt, a falu akkori határát jelölte. Ma talapzatával a Hunyadi u. 1. szám alatti ház falába építve látható. Eredetileg a jelenlegi épület elődjének sarkán, annak szoros közelségében, de a háztól független objektumként, hátát a házsarok élének fordítva állt. A második világháború idején a szobrot levették talapzatáról, s a ház tulajdonosa, Kaszás István őrizte. Sérülés szerencsére nem érte. Az ötvenes évek elején az eredetivel egyező módon ismét felállították, majd amikor 1971 őszén a házat átépítették, a jelenleg is látható formában helyezték el. A körülbelül 2,5 méter magas festett szobor barna színű talapzatát a Szentlelket ábrázoló fehér galamb domborműve, a galamb feletti, barokkos csigavonalakkal és akantuszlevelekkel díszes középső részt egy ma már olvashatatlan feliratú, ugyancsak barokk jellegű címerpajzs ékesíti. A feliratban szereplő, nehezen olvasható évszám talán 1739. (Országszerte pestis dühöngött ebben az esztendőben.) Felül a szent alakja látható papi öltözetben, fekete reverendában, fehér karingben, papi sapkában. Kezében ún. Antal-keresztet tart, melyen corpus függ."
Források:
http://www.szentjakabtemplom.hu/tortenelmi-seta/

Azonosító
32881
Látogatás
Frissítve
2018.10.12. 00:01
Publikálva
2018.10.10. 08:59
Közös gyűjteményben
Nepomuki Szent János-szobrok
"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/1250 • ISO100
ƒ45/10 • 1/1250 • ISO100
Felhasználási jogok
Nincs engedély
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
H.István 17.12.04. 20:31
2017. március

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ50/10 • 1/1250 • ISO100
ƒ50/10 • 1/1250 • ISO100
Felhasználási jogok
Nincs engedély
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
H.István 17.12.04. 20:32
2017. március

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/1250 • ISO125
ƒ45/10 • 1/1250 • ISO125
Felhasználási jogok
Nincs engedély
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
H.István 17.12.04. 20:32
2017. március

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/1000 • ISO200
ƒ45/10 • 1/1000 • ISO200
Felhasználási jogok
Nincs engedély
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
H.István 17.12.04. 20:32
2017. március

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ32/10 • 1/1250 • ISO200
ƒ32/10 • 1/1250 • ISO200
Felhasználási jogok
Nincs engedély
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
H.István 17.12.04. 20:32
2017. március
Összesen 5 fotó
Műlap története
H.István publikálta "Nepomuki Szent János" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.