Nagykáta
Vadász utca 1.
A katolikus iskola előkertjében.

Felállítás1989. április 15.

Nem köztéri
Göröntsér Vera
2017.12.09. 19:38
Szeretem az ilyen "árukapcsolatot". Avatásra hívtak, amiről tudtam, hogy csak szép és értékes alkotás lehet, másrészt érkezésemkor rátaláltam az iskola bejárata előtt a névadó, Váci Mihály szobrára.
Kételyeim eloszlatásához is segítség volt, mivel a friss avatás (akkor) Szent Imre, az iskola védőszentje domborművéről szólt, míg az iskola Váci Mihály nevét viseli. Az iskola honlapja sajnos egyikükről sem adott eligazítást, de az avató ünnepségen elhangzott a magyarázat.
Nagykátán az első iskola az 1600-as években jött létre, akkor is a katolikus egyház felügyelete alatt. Azokban az időkben az alapfokú tanítás iskolájának elnevezése Szent Imre elemi iskola volt, 1848-ig működhetett.
A köztes időről nem sokat tudok, de azt igen, a mostani iskola öt évvel ezelőtt alakult meg és került újra katolikus irányítás alá. A költő iránti tiszteletből megtartották Váci Mihály nevét, de elődjükre emlékezve védőszentként Szent Imrét tisztelik.

Váci Mihály (1924–1970) Kossuth- (1965) és kétszeres József Attila-díjas (1956, 1962) költő, műfordító. Születésének 90. évfordulójára, 2014-ben emlékezve értékelő cikk olvasható a cultura.hu oldalán. Ebben élettörténete, munkássága, sorsa is összegzésre került. Olvasható a másodikként jelölt forrásnál.

Tőle/önmagáról:
"Naponkint elbukom magammal küzdve,
gyönge vagyok s hatalmas:
legyőzöm önmagam és vétkezem, - a bűntudat
szívemben hideg kardvas.
Pálcát török magam fölött és szánom,
felmentem magam hányszor." (Salome tánca)

Közös gyűjteményben
Magyar költők szobrai

Cím alapján hasonló
Feldolgozás alatt...

"Váci Mihály" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagykáta
Feltöltő
Azonosító
297638
Feltöltve
2017.12.02. 15:03
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.12.02. 15:03
Feldolgozás alatt...

"Váci Mihály" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagykáta
Feltöltő
Azonosító
297627
Feltöltve
2017.12.02. 14:53
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/2000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.12.02. 14:53
Feldolgozás alatt...

"Váci Mihály" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagykáta
Feltöltő
Azonosító
297633
Feltöltve
2017.12.02. 14:53
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/200 • ISO100

297635
Feltöltve
2017.12.02. 14:54
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/640 • ISO100

Göröntsér Vera 17.12.02. 14:54
Feldolgozás alatt...

"Váci Mihály" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagykáta
Feltöltő
Azonosító
297628
Feltöltve
2017.12.02. 14:53
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/1600 • ISO100

297631
Feltöltve
2017.12.02. 14:53
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/1250 • ISO100

297634
Feltöltve
2017.12.02. 14:54
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/500 • ISO100

297630
Feltöltve
2017.12.02. 14:53
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO100

297632

297629

297637
Feltöltve
2017.12.02. 14:54
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.12.02. 14:54
Feldolgozás alatt...

"Váci Mihály" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagykáta
Feltöltő
Azonosító
297636
Feltöltve
2017.12.02. 14:54
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.12.02. 14:54
Összesen 12 fotó

Műlap története

17.12.09. 19:38
Göröntsér Vera publikálta "Váci Mihály" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.