Nagykáta, Szabadság tér

Alternatív, helyi címek:Mária a gyermek Jézussal, Istenanya

Nagykáta
Szabadság tér
A római katolikus templom homlokzatán, egy szoborfülkében.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Göröntsér Vera
2017.12.02. 13:46
Nagykáta római katolikus templomát Szent György tiszteletére szentelték fel. A források tanulmányozása alapján kiderül, korábban a teret, amelyen áll, ugyancsak Szent Györgyről nevezték el. Ma Szabadság tér névre hallgat.
A templom alapjai a középkorban épültek, meghatározóan mégis barokk stílusba sorolják (muemlekem.hu). A 20. század elején (1903-1904) átalakították és bővítették is, Ez az átalakítás meghatározza mai képét, bár a forrás a leírásban inkább a középkori elemeket hangsúlyozza. Mindebből adódik, nem egyértelmű, mikor került a kis Mária-szobor a homlokzatra, így stílusa meghatározása is kérdőjeles.

Némi ellentmondás mutatkozik a titulus és a hangsúlyos Mária-kötődés között is. A templom működése napjainkban is egyértelműen a Mária-tisztelet jegyében zajlik, honlapjukon a kapcsolódó ünnepeket sorolják ("Nagykáta hét fogadalmi Mária ünnepe").
Erre választ ad, a kételyek feloldásához adalék az első forrásnál jelzett tanulmány kapcsolódó részlete. Nagykáta hét fogadalmi ünnepe az 1739-40-ben lezajlott pestis járványhoz kapcsolódik, aminek első évében megfogadták, hogy a Boldogságos Szűzhöz folyamodnak a pestis megszűnéséért, minden évben megtartják a hét ünnepet, amelyek közül öt címében viseli a Boldogasszony nevét. Ennek alapján viszont biztosnak veszem, hogy a szobor keletkezése nem a templom építéséhez, hanem a jelzett pestisjárvány utáni évekhez köthető.

Mivel konkrét forrást nem találtam, átnéztem a Mária-ábrázolások lehetséges változatait http://lexikon.katolikus.hu/M/M%C3%A1ria%20%C3%A1br%C3%A1zol%C3%A1sa.html A szóba jöhető címek szempontjából nehéz volt egyértelműen "besorolni" az alkotást, így a fenti ünnepekhez igazodtam, amikor a Boldogasszony címet beírtam.
Máriát itt ülő helyzetben, fején ünnepi koronával ábrázolta alkotója, bal karján a kis Jézus alakjával.
A szoborfülke alján a vésett szöveget sajnos nem sikerült kibetűzni, ami még fontos adalék lehet.
Források:
Váradi Sándor: Nagykáta Katolikus Egyesületeinek története (1920-1944) c. tanulmány (Nagykáta, 2011.) p. 25. http://www.5mp.eu/fajlok/fhirnok/nagykategy_www.5mp.eu_.pdf
http://www.muemlekem.hu/muemlek?id=7148
http://www.users.monornet.hu/nkplebania/
http://lexikon.katolikus.hu/M/M%C3%A1ria%20%C3%A1br%C3%A1zol%C3%A1sa.html
További linkek
Nagykáta történetéről: http://sajtomagnes.uw.hu/ism/nagykata/nktort.html

Kapcsolódó
Kálvária
Közös gyűjteményben
Mária-szobrok

Cím alapján hasonló

"Boldogasszony" c. alkotás fotói Nagykáta településről

Feltöltő
Azonosító
297608
Feltöltve
2017.12.02. 10:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.12.02. 10:10

"Boldogasszony" c. alkotás fotói Nagykáta településről

Feltöltő
Azonosító
297610
Feltöltve
2017.12.02. 10:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/320 • ISO100

297609
Feltöltve
2017.12.02. 10:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/1600 • ISO100

297614
Feltöltve
2017.12.02. 11:29

Göröntsér Vera 17.12.02. 11:29

"Boldogasszony" c. alkotás fotói Nagykáta településről

Feltöltő
Azonosító
297611
Feltöltve
2017.12.02. 10:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.12.02. 10:10

"Boldogasszony" c. alkotás fotói Nagykáta településről

Feltöltő
Azonosító
297612

297613
Feltöltve
2017.12.02. 10:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.12.02. 10:10

"Boldogasszony" c. alkotás fotói Nagykáta településről

Feltöltő
Azonosító
297626
Feltöltve
2017.12.02. 14:40
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.12.02. 14:40

"Boldogasszony" c. alkotás fotói Nagykáta településről

Feltöltő
Azonosító
437166
Fotózva
2019. október
Feltöltve
2021.03.21. 08:54
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/2000 • 140mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.03.21. 08:54
2019. október

"Boldogasszony" c. alkotás fotói Nagykáta településről

Feltöltő
Azonosító
437167
Fotózva
2019. október
Feltöltve
2021.03.21. 08:54
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/1250 • 300mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.03.21. 08:54
2019. október

"Boldogasszony" c. alkotás fotói Nagykáta településről

Feltöltő
Azonosító
437168
Fotózva
2019. október
Feltöltve
2021.03.21. 08:55
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ11/1 • 1/500 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.03.21. 08:55
2019. október

"Boldogasszony" c. alkotás fotói Nagykáta településről

Feltöltő
Azonosító
437169
Fotózva
2019. október
Feltöltve
2021.03.21. 08:55
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ9/1 • 1/1250 • 75mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.03.21. 08:55
2019. október

"Boldogasszony" c. alkotás fotói Nagykáta településről

Feltöltő
Azonosító
437170
Fotózva
2019. október
Feltöltve
2021.03.21. 08:55
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/2000 • 300mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.03.21. 08:55
2019. október
Összesen 13 fotó

Műlap története

03.21. 08:55
3 új fotót töltöttem a "Boldogasszony" műlaphoz!
03.21. 08:54
2 új fotót töltöttem a "Boldogasszony" műlaphoz!
17.12.02. 13:46
Göröntsér Vera publikálta "Boldogasszony" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.