Lakóház homlokzatán

Felállítás1954. július 27.


Cedrus
2017.12.01. 15:29
"A Magyar Tudományos Akadémia az utcanevekről közölt állásfoglalásában Ságvári kapcsán a következőket szögezte le:

"Jogász, fővárosi tisztviselő (1913–1944). Az 1930-as évek második felétől kapcsolódott be az antifasiszta illegális kommunista mozgalomba. Az Országos Ifjúsági Bizottság egyik vezetője. 1942-től illegalitásba vonult. 1944-ben a Békepárt Béke és Szabadság című lapjának szerkesztője. Tevékenységét a csendőrség felfedte, és a letartóztatására tett kísérletkor fegyveres harcban halálos sebet kapott. Neve a kommunista áldozatvállalás jelképe lett, így közterület elnevezésére nem ajánljuk, mivel értelmezésünk szerint a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 14. § (2) bekezdése alapján XX. századi önkényuralmi politikai rendszer fenntartáshoz kapcsolható."

"Ezt a gondolatmenetet alapul véve kellene értelmezni azt a táblát, amely egy hódmezővásárhelyi ház falán látható 1954. július 27. óta, azaz több mint 60 esztendeje. A sorok Ságvári Endrének állítanak mementót ekképpen:"

1943. márc. 3-tól 1943. máj. 20-ig
E házban élt
dr. Ságvári Endre
A magyar munkásmozgalom nagy harcosa.
Az ő harcos élete és hősi halála fáklyaként világít a munkásmozgalom útján. A magyar proletariátus örökre szívébe zárta hű harcosát és nagy fiát. Az ő szellemében, példáját követve harcolunk népünkért és a szocializmus győzelméért.
Halálának 10. évfordulóján állíttatta 1954. július 27-én
Városi Békebizottság

A szöveges tábla fölött Ságvári Endre portrédomborműve látható.

Részemről már csak annyit tudok hozzáfűzni, hogy örültem egy ilyen régi köztéri emlékhely meglétének, megismerésének.

Tovább kutatva a vásárhelyi utcanévtáblák után, a jelenlegi Mária Valéria utca viselte korábban Ságvári Endre nevét. Bronz utcanévtábláját az Emlékpont Múzeum, egyik legértékesebb tárgyként őrzi.

Cedrus műlapja


Cím alapján hasonló
Feldolgozás alatt...

"Ságvári Endre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
297578
Feltöltve
2017.12.01. 14:42
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ30/10 • 1/250 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 17.12.01. 14:42
Feldolgozás alatt...

"Ságvári Endre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
297575
Feltöltve
2017.12.01. 14:41
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ48/10 • 1/80 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 17.12.01. 14:41
Feldolgozás alatt...

"Ságvári Endre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
297576
Feltöltve
2017.12.01. 14:42
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ53/10 • 1/30 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 17.12.01. 14:42
Feldolgozás alatt...

"Ságvári Endre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
297577
Feltöltve
2017.12.01. 14:42
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ43/10 • 1/100 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 17.12.01. 14:42
Feldolgozás alatt...

"Ságvári Endre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
297574
Feltöltve
2017.12.01. 14:41
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ54/10 • 1/250 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 17.12.01. 14:41
Feldolgozás alatt...

"Ságvári Endre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
297579
Feltöltve
2017.12.01. 14:43
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ51/10 • 1/60 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 17.12.01. 14:43
Összesen 6 fotó

Műlap története

24.01.17. 14:22
A "Ságvári Endre" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
17.12.01. 15:29
Cedrus publikálta "Ságvári Endre" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.