Veszprém, Kemecse utca 1.

Állapot: Lebontott

Veszprém
Kemecse utca 1.
A Vetési Albert Gimnázium parkjában, az Európa Szoborparkban

Avatás2005

Nem köztéri
Göröntsér Vera
2017.12.04. 15:52
Év elején keringett a sajtóban, megszűnt veszprémi Európa Szoborpark I., ami a Vetési Albert Gimnázium parkjában kapott helyet 2005-től. Avatásáról, a tartalomról, szervezésről, célokról az Artportal cikkében: https://artportal.hu/magazin/europa-szoborpark-veszprem/
A szoborparkot az iskola vezetősége (az igazgatónő) "eltanácsolta", levelében, amit a "Művészetek Házának" és a polgármesteri hivatalnak írt, összegezte: „a gyűjtemény bizonytalan művészeti értékkel bír és egy oktatási intézménynek a hagyományos és modern egyensúlyát kell tanúsítani, reprezentálnia, ennek az egyensúlynak a védelmét pedig megkérdőjelezik ezek a kortárs installációk”.
A szoborpark "atyja", szervezője, alapítója Ézsiás István az alkotásokat felpakolta és az ország különböző területein biztosított helyet nekik.

Ha azt vesszük, hogy a látogatás óta bő 6 év eltelt, de a gyűjtemény felszámolása óta, (ami fellendítette a kissé feledésbe merült kortárs alkotások utólagos feldolgozását) ebből ugyancsak közel egy év, most úgy gondoltam, nem maradhat ki ez a késlekedő alkotás sem.
A mű, alkotójától megszokott módon geometriai elemekből épül fel: jellemzően és elsősorban körökből, ill. nagyobb sugarú körökből kivágott korongok felső sávjaiból, amik egy tengelyen, megdőlve sorolnak egymás előtt (vagy után). Nézhetnénk akár egy gépezet magányosan álldogáló részletének, de tudni lehet, hogy Ézsiás plasztikai művei – legalábbis művészetének jelentős korszakában – alapvetően a konstruktív irányzat elemei. Ennek talán nem mond ellent, inkább kitágítja az értelmezést Fábián László (író) néhány sora:
„….azt bizony semmiképpen nem lehet szobrászunkra mondani, hogy egy izmusnak volna rabja, és nem tudna szabadulni annak kötöttségeitől. Inkább csak afféle kályha számára a konstruktív gondolat, amitől elindulhat, hogy megjelenítse mindannyiunknak: az építkezés szabályai jóval tágabbak, semhogy néhány kiművelt sasszéval letudhatnánk őket....„
Források:
http://www.veszpremkukac.hu/kulturharc-bekemenyitettek-az-igazgatonok/
http://www.istvanezsias-sculpture.hu/

Cím alapján hasonló

"Fáziseltolódás" c. alkotás fotói Veszprém településről

Feltöltő
Azonosító
297334
Fotózva
2011. július
Feltöltve
2017.11.27. 16:00
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ38/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.11.27. 16:00
2011. július

"Fáziseltolódás" c. alkotás fotói Veszprém településről

Feltöltő
Azonosító
297335

297336
Fotózva
2011. július
Feltöltve
2017.11.27. 16:00
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ38/10 • 1/320 • ISO80

297337
Fotózva
2011. július
Feltöltve
2017.11.27. 16:00
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ33/10 • 1/1000 • ISO80

297338
Fotózva
2011. július
Feltöltve
2017.11.27. 16:00
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ33/10 • 1/800 • ISO80

297339

Összesen 6 fotó

Műlap története

17.12.04. 15:52
Göröntsér Vera publikálta "Fáziseltolódás" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.