Budapest, IV. kerület, Megyeri út 13.

Budapest
IV. kerület, Megyeri út 13.
A Szusza Ferenc Stadion A épülete előtt, a névadó szobra mellett.

Felállítás2017. november 22.

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2017.11.24. 15:37
Társat kapott Szusza Ferenc, az újpesti stadion névadója szobra. A csatár teljes alakos szobra mellett néhány napja Bene Ferenc, szintén csatár mellszobra áll. Ahogy az évszámokat összehasonlítom, inkább egy következő generáció tagja, ugyancsak 9-es számú játékos.

Bene Ferenc (1944–2006) "válogatott labdarúgó, csatár, olimpiai bajnok". Az újpesti csapat középcsatára, támadójátékos volt, a válogatottban 1962 és 1979 között 36 gólt tudhatott magáénak. Tokióban (1964) az olimpiai bajnok csapat tagjaként 12 góllal nyerte el a "gólkirály" címet. Aktív sportolói élete után sportvezetőként és edzőként ugyancsak Újpesten, az ifjúsági csapatnál tevékenykedett.

Az avató ünnepségen szakmai és emberi értékeit is méltatták. Dunai Antal, a tokiói olimpia utáni időktől csapattársa, akit éppen Bene beszélt rá, hogy az újpesti csapathoz igazoljon, most a Magyar Labdarúgó Szövetség nevében beszélt róla: "Ma sokszor felvetődik a játékosoknál a mentális felkészültség kérdése. Neki nem kellett semmit mondani, ő mindig készen állt, és mindenáron győzni akart"..

Ihász Kálmán, a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubja képviselője is emlékezett: "Bene olyan játékostárs és ellenfél volt, akire mindig büszke leszek. Főként neki köszönhetem életem legnagyobb sporteredményét, hogy olimpiai bajnok lehettem (...) Az a játék, amit az 1964-es tokiói olimpia döntő mérkőzésén nyújtott, életem végéig megmarad. Pótolhatatlan és utánozhatatlan játékos volt."

A szobrot Bene Ferenc testvére és fia leplezték le, a megemlékezés végén az ünnepség résztvevői elhelyezték koszorúikat, a megemlékezés virágait.
Források:
http://www.origo.hu/sport/futball/20171122-ujpesten-felavattak-bene-ferenc-szobrat.html
https://hu.wikipedia.org/wiki/Bene_Ferenc_(labdar%C3%BAg%C3%B3)
ocsovai andrás
2024.02.18. 15:52
2020. április 24. Videós híradás
"Új, márvány talpazatot készíttetett Bene Ferenc mellszobrának az UTE. Az alkotás így visszakerülhetett eredeti helyére, a Megyeri úti sportlétesítmény udvarára, Szusza Ferenc szobra mellé." [1]
Források:
[1] Új alap. https://www.facebook.com/watch/?v=243985213619466

Kapcsolódó
Szusza Ferenc
Közös gyűjteményben
Sportolók szobrai
Tagi gyűjteményben
Magyar olimpiai bajnokok

Cím alapján hasonló

"Bene Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
297034
Feltöltve
2017.11.24. 14:49
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.11.24. 14:49

"Bene Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
297035
Feltöltve
2017.11.24. 14:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/50 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.11.24. 14:50

"Bene Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
297045
Feltöltve
2017.11.24. 14:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/80 • ISO800

Göröntsér Vera 17.11.24. 14:51

"Bene Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
297041
Feltöltve
2017.11.24. 14:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/60 • ISO400

297039
Feltöltve
2017.11.24. 14:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/50 • ISO125

297037

297042
Feltöltve
2017.11.24. 14:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/80 • ISO320

297036

297044
Feltöltve
2017.11.24. 14:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/60 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.11.24. 14:51

"Bene Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
297043
Feltöltve
2017.11.24. 14:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/80 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.11.24. 14:50

"Bene Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
297038
Feltöltve
2017.11.24. 14:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/125 • ISO1000

297040
Feltöltve
2017.11.24. 14:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/80 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.11.24. 14:50

"Bene Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
544287
Feltöltve
2023.10.24. 17:54
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (2nd generation)
ƒ9/5 • 1/1453 • 4mm • ISO20

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.10.24. 17:54

"Bene Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
544288
Feltöltve
2023.10.24. 17:54
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (2nd generation)
ƒ9/5 • 1/192 • 4mm • ISO20

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.10.24. 17:54
Összesen 14 fotó

Műlap története

4 órája
A "Bene Ferenc" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
23.10.24. 17:54
2 új fotót töltöttem a "Bene Ferenc" műlaphoz
17.11.24. 15:37
Göröntsér Vera publikálta "Bene Ferenc" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.