Amszterdam (Amsterdam), Rokin 15HS

Alternatív, helyi címek:Fontein
Angol cím:Fountain

A Dam tértől déli irányban a Rokin elején.

Felállítás2017. augusztus 3.

Szórád Péter
2017.11.25. 15:51
2015-ben a Rokin környékén működő kereskedők alapítványt hoztak létre egy szökőkút elhelyezésére. A pályázati kiírásban olyan célt határoztak meg, hogy az alkotás víz nélkül is vonzó látványt nyújtson. A bíráló bizottság Mark Manders (1968) pályázatát választotta ki a jelentkezők közül. Manders jelenleg Ronse-ban (Belgium) él és dolgozik, életműve főként installációkból, rajzokból, szobrokból és rövidfilmekből áll.
A 3 méter magas és 3 méter hosszú bronzfejeket 2017-ben állították fel a Dam tér közelében, egy 4,5x2,5x1 méteres talapzatra. A két durván elkészített, egymáshoz kapcsolódó, de a saját útját szemlélő fej között folyik a vízesés. Víz hiányában is jól illeszkedik a látvány a Rokin mellett húzódó részletgazdag épületekhez. A kompozíció súlya több mint 27000 kg.
Források:
https://www.amsterdam.nl/projecten/rodeloper/nieuws-rode-loper/kunstwerk-mark/
http://www.at5.nl/artikelen/171632/vier-meter-hoog-fontein-aangekomen-op-rokin
http://wijnemenjemee.nl/nieuws/rode-loper-rokin-krijgt-fontein-van-mark-manders
Angol leírás, sztori
Szórád Péter
2017.11.25. 15:51
The image shows two heads that are connected to each other and that each look their own way. Between the two roughly finished heads the water flows down like a waterfall. It is a large image with a clear visual language that fits well with the large, rich and detailed facade walls of the buildings around the fountain and along the Rokin. The pedestal measures 4.5 x 2.5 x 1 meter, the bronze heads are about 3 meters high and 3 meters long. Together, the work weighs more than 27,000 kg.

Cím alapján hasonló

"Szökőkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Amszterdam (Amsterdam)
Feltöltő
Azonosító
296982
Feltöltve
2017.11.23. 21:21
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ56/10 • 1/6 • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 17.11.23. 21:21

"Szökőkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Amszterdam (Amsterdam)
Feltöltő
Azonosító
296984
Feltöltve
2017.11.23. 21:21
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ56/10 • 1/10 • ISO3200

296985

296986
Feltöltve
2017.11.23. 21:21
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ56/10 • 1/50 • ISO3200

296987

296988
Feltöltve
2017.11.23. 21:21
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ56/10 • 1/30 • ISO3200

296989
Feltöltve
2017.11.23. 21:21
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ56/10 • 1/8 • ISO3200

296991

296993
Feltöltve
2017.11.23. 21:21
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ56/10 • 1/30 • ISO1000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 17.11.23. 21:21

"Szökőkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Amszterdam (Amsterdam)
Feltöltő
Azonosító
296994
Feltöltve
2017.11.23. 21:21
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ56/10 • 1/13 • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 17.11.23. 21:21

"Szökőkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Amszterdam (Amsterdam)
Feltöltő
Azonosító
296995

296996
Feltöltve
2017.11.23. 21:21
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ56/10 • 1/25 • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 17.11.23. 21:21

"Szökőkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Amszterdam (Amsterdam)
Feltöltő
Azonosító
423619
Fotózva
2019. augusztus
Feltöltve
2020.11.09. 12:43
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ41/10 • 1/250 • 9mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.11.09. 12:43
2019. augusztus
Összesen 13 fotó

Műlap története

20.11.09. 12:43
1 új fotót töltöttem a "Szökőkút" műlaphoz
17.11.25. 15:51
A közösség publikálta Szórád Péter "Szökőkút" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.