Hősi emlékmű a debreceni kollégiumi diákok részére

Debrecen, Kálvin tér 16.
Archív képek

Debrecen
Kálvin tér 16.
A Református Kollégium főhomlokzatán látható a mű. Jobbról a második alkotás.

Felállítás1933. május 18.

Kotricz Tünde (TundeK62)
2008.12.26. 18:44
A hősi emlékmű az első világháborúban áldozatul esett kollégiumi diákok és tanárok emlékére készült. 105 x 200 cm nagyságú.
Hét álló katonaalakot látunk, akik szuronyt szegezve, és ágyút tolva haladnak balról jobbra.

Az emlékmű állítását 1928-ban határozta el a Kollégiumi Diákszövetség. Eredetileg szobrot szerettek volna állíttatni, de a rendelkezésükre álló pénzösszegből Medgyessy egy domborművet tudott készíteni. A pénz a Csokonai-kör gyűjtéséből, és magánadományokból jött össze. Éppen fele volt az eredeti költségvetésnek.
A domborművet 1933. május 18-án leplezték le.

Felirata: 'A kollégium hős tanárainak és hős diákjainak emlékezetére emelte a kollégiumi diákszövetség 1933'
Természetesen ezt a domborművet is befestették újra, 2013 augusztusában.
További linkek
http://hu.wikipedia.org/wiki/Medgyessy_Ferenc

Cím alapján hasonló

"Hősi emlékmű a debreceni kollégiumi diákok részére" c. alkotás fotói Debrecen településről

Feltöltő
Azonosító
211799
Feltöltve
2015.07.12. 01:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/800 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Hősi emlékmű a debreceni kollégiumi diákok részére" c. alkotás fotói Debrecen településről

Feltöltő
Azonosító
12443
Feltöltve
2008.12.22. 00:47

58594
Feltöltve
2010.06.25. 23:59

58595

58596

58593
Feltöltve
2010.06.25. 23:58
Képinfó
Szignó a képen

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Hősi emlékmű a debreceni kollégiumi diákok részére" c. alkotás fotói Debrecen településről

Feltöltő
Azonosító
58597
Feltöltve
2010.06.26. 00:01

153012
Feltöltve
2013.12.04. 01:01
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR340,D750
ƒ47/10 • 1/10 • ISO200

153013

153014
Feltöltve
2013.12.04. 01:02
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR340,D750
ƒ42/10 • 1/13 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Hősi emlékmű a debreceni kollégiumi diákok részére" c. alkotás fotói Debrecen településről

Feltöltő
Azonosító
211814
Feltöltve
2015.07.12. 01:54
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/800 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Hősi emlékmű a debreceni kollégiumi diákok részére" c. alkotás fotói Debrecen településről

Feltöltő
Azonosító
211815
Feltöltve
2015.07.12. 01:54
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/1000 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Hősi emlékmű a debreceni kollégiumi diákok részére" c. alkotás fotói Debrecen településről

Feltöltő
Azonosító
370940
Feltöltve
2019.08.27. 20:12
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ400/100 • 1/350 • 7.8mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 19.08.27. 20:12

Archív fotók

"Hősi emlékmű a debreceni kollégiumi diákok részére" c. alkotás fotói Debrecen településről

A dombormű 1971-es állapota
Feltöltő
Azonosító
195143
Forrás
Helytörténeti Fotótár, Debrecen
Évszám
1971
Feltöltve
2015.02.10. 23:48
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

1971, Archív felvétel
A dombormű 1971-es állapota
Összesen 14 fotó

Műlap története

9 napja
1 új fotót töltöttem a "Hősi emlékmű a debreceni kollégiumi diákok részére" műlaphoz!
17.03.27. 17:03
A "Hősi emlékmű a debreceni kollégiumi diákok részére" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
08.12.26. 18:44
Kotricz Tünde (TundeK62) publikálta "Hősi emlékmű a debreceni kollégiumi diákok részére" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.