Budapest, I. kerület, Szent György tér 2.

Budapest
I. kerület, Szent György tér 2.
MNG C épület, Kupolatér

Felállítás2008

El Kazovszkij (festőművész)

Nem köztéri:Múzeum területe
TundeK62
2022.11.21. 00:47
Csak, hogy teljes legyen a Magyar Nemzeti Galéria kupolájában látható művek sora, ami három. Ez az alkotás, aminek címe Installáció, a Nemzeti Színház letétjeként áll a kupolában.
El Kazovszkij munkája a művésznő halála előtt néhány héttel felvázolt monumentális kompozíció, amely a Nemzeti Színház kiállítására készült, de csak a művésznő halála után került bemutatásra 2008-ban. Itt, az alkotó egész munkásságát végigkísérő démonszerű kutya és az e lényt kísérő táncos motívumának felnagyításáról van szó. A mű ötméteres magasságával szorongást keltően emelkedik a néző fölé. Azt már csak én teszem hozzá, hogy a nagyon tömör, nagyon sötét fekete felület is nagyban hozzájárul ehhez a hatáshoz.
Az álom és a realitás összemosása a művész szemléletét tükrözi, a súlyos betegség nyomán létrejött elképzelés a dimenziók növeléséről drámaian erősíti fel ezt a hatást. Az alkotás fából készült.
Szintén egy olyan mű, mely ugyan monumentális, de talán köztérre nem való a sérülékenysége miatt.

A három kiállított alkotás a kupolatérben a halált, az elmúlást, és az ezzel kapcsolatos képzeteket jeleníti meg.

El Kazovszkij "festészettel, installációval, performance-szal, díszlettervezéssel foglalkozott, könyvekben, szaklapokban jelentek meg grafikái. Képein titokzatos, jellegzetesen önálló mitológiát teremtett. Állandó jelentéssel bíró motívumokkal dolgozott, motívumait a görög mitológiából, a Távol-Kelet világából és magából az emberi létből merítette."
A művésznő viszonylag fiatalon, 60 éves korában hunyt el, 2008-ban.
Források:
Az alkotásról: a mű mellett látható tájékoztató leírás

Az alkotó életrajza: https://hu.wikipedia.org/wiki/El_Kazovszkij

TundeK62 műlapja


Cím alapján hasonló

"Installáció" c. alkotás fotói

Alkotó
El Kazovszkij (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
509267
Fotózva
2018. március
Feltöltve
2022.11.21. 00:18
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/13 • 4.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 22.11.21. 00:18
2018. március

"Installáció" c. alkotás fotói

Alkotó
El Kazovszkij (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
509268
Fotózva
2018. március
Feltöltve
2022.11.21. 00:18
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/10 • 4.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 22.11.21. 00:18
2018. március

"Installáció" c. alkotás fotói

Alkotó
El Kazovszkij (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
509269
Fotózva
2018. március
Feltöltve
2022.11.21. 00:18
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/8 • 4.3mm • ISO1250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 22.11.21. 00:18
2018. március

"Installáció" c. alkotás fotói

Alkotó
El Kazovszkij (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
509270
Fotózva
2018. március
Feltöltve
2022.11.21. 00:18
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/8 • 4.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 22.11.21. 00:18
2018. március

"Installáció" c. alkotás fotói

Alkotó
El Kazovszkij (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
509271
Fotózva
2014. augusztus
Feltöltve
2022.11.21. 00:18
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 22.11.21. 00:18
2014. augusztus

"Installáció" c. alkotás fotói

Alkotó
El Kazovszkij (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
509272
Fotózva
2014. augusztus
Feltöltve
2022.11.21. 00:18
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 22.11.21. 00:18
2014. augusztus

"Installáció" c. alkotás fotói

Alkotó
El Kazovszkij (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
509273
Fotózva
2014. augusztus
Feltöltve
2022.11.21. 00:18
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/8 • 20.7mm • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 22.11.21. 00:18
2014. augusztus
Összesen 7 fotó

Műlap története

22.11.21. 00:47
TundeK62 publikálta "Installáció" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.