Iván, Fő u.
További képek a Fotólistában

Állapot: Megrongálódott

Iván
Fő u.
A temető előtt.

Felállítás1807

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

H.István
2017.11.15. 08:59
„Páduai Szent Antal (Lisszabon, 1195. augusztus 15. – Arcella (Padova mellett), 1231. június 13.) portugál származású ferences rendi teológus és prédikátor. A római katolikus egyház (ezen belül is a szegények) szentje."
Az alkotás egy vaskerítéssel körülvett, díszes talapzatán álló Szent Antal szobor, szerzetesi ruhában, karjában a gyermek Jézussal.
A szobor elejéről egy jókora darab le van törve.
A 'műemlékem.hu' nem említi a nyilvántartott műemlékek között.
Források:
https://hu.wikipedia.org/wiki/P%C3%A1duai_Szent_Antal
Bertha János
2021.02.21. 19:52
A Sopron és környéke műemlékei című könyv is megemlékezik róla.[1]
Szent Antalt szerzetesi ruhában, csuháját összefogó kordával, a hármas csomóval, (a ferenceseknél szegénység, engedelmesség és tisztaság jelképe) látjuk. Karjai közt a gyermek Jézus, amely egyik attribútuma, derekán rózsafüzér.
„A szegények és elnyomottak, meddő asszonyok, várandós anyák, az aratás, éhezők, elveszett tárgyak, idősek védőszentjeként tartják számon.[2]
Ünnepe június 13-a, a liliomnyílás napja.

A Talapzaton, amelyet rozetta és szalagdísz ékesít a következő felirat olvasható:
„Páduai Szt. Antal / tiszteletére emeltetett / 1807.”

Verseghy Ferenc: Ének páduai Szent Antalról

Ha kívántok nagy csudákot,
Szent Antalhoz mennyetek.
Ha szenvedtek nyavalyákot,
gyámolt tőle kérjetek.
Bélpoklosság, a' szükségek,
a' halálnak íjjai,
a' tévelygés, az inségek,
az életnek gondgyai
's az ördögnek bús ártalmi
attúl messze szállanak,
kit Antalnak szent oltalmi
pajzsok alatt tartanak.[3]
________________________________________
Források:
[1] Sopron és környéke műemlékei (Akadémiai kiadó, Budapest 1953)
[2] Szent Antal: http://lexikon.katolikus.hu/A/Antal.html
[3] https://jelesnapok.oszk.hu/prod/unnep/paduai_szent_antal
-Szent Antal rózsafüzére: https://www.facebook.com/rozsafuzerazinterneten/posts/1918590141743900/

H.István műlapja

Cím alapján hasonló

"Páduai Szent Antal" c. alkotás fotói

Település
Iván
Feltöltő
Azonosító
295805
Feltöltve
2017.11.14. 11:59
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/800 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 17.11.14. 11:59

"Páduai Szent Antal" c. alkotás fotói

Település
Iván
Feltöltő
Azonosító
295808
Feltöltve
2017.11.14. 12:06
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ27/10 • 1/1250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 17.11.14. 12:06

"Páduai Szent Antal" c. alkotás fotói

Település
Iván
Feltöltő
Azonosító
295813
Feltöltve
2017.11.14. 12:09
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/800 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 17.11.14. 12:09

"Páduai Szent Antal" c. alkotás fotói

Település
Iván
Feltöltő
Azonosító
295809
Feltöltve
2017.11.14. 12:07
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 17.11.14. 12:07

"Páduai Szent Antal" c. alkotás fotói

Település
Iván
Feltöltő
Azonosító
295811
Feltöltve
2017.11.14. 12:08
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/640 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 17.11.14. 12:08

"Páduai Szent Antal" c. alkotás fotói

Település
Iván
Feltöltő
Azonosító
295806
Feltöltve
2017.11.14. 11:59
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 17.11.14. 11:59

"Páduai Szent Antal" c. alkotás fotói

Település
Iván
Feltöltő
Azonosító
294741
Feltöltve
2017.11.05. 21:09
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/800 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 17.11.05. 21:09

"Páduai Szent Antal" c. alkotás fotói

Település
Iván
Feltöltő
Azonosító
295810
Feltöltve
2017.11.14. 12:07
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 17.11.14. 12:07

"Páduai Szent Antal" c. alkotás fotói

Település
Iván
Feltöltő
Azonosító
295807
Feltöltve
2017.11.14. 12:05
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 17.11.14. 12:05

"Páduai Szent Antal" c. alkotás fotói

Település
Iván
Feltöltő
Azonosító
295812
Feltöltve
2017.11.14. 12:09
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 17.11.14. 12:09

"Páduai Szent Antal" c. alkotás fotói

Település
Iván
Feltöltő
Azonosító
433767
Feltöltve
2021.02.21. 18:01
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 22mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.02.21. 18:01

"Páduai Szent Antal" c. alkotás fotói

Település
Iván
Feltöltő
Azonosító
433768
Feltöltve
2021.02.21. 18:01
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ9/1 • 1/320 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.02.21. 18:01

"Páduai Szent Antal" c. alkotás fotói

Település
Iván
Feltöltő
Azonosító
433749
Feltöltve
2021.02.21. 16:52
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 28mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.02.21. 16:52

"Páduai Szent Antal" c. alkotás fotói

Település
Iván
Feltöltő
Azonosító
433751
Feltöltve
2021.02.21. 16:52
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ9/1 • 1/250 • 48mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.02.21. 16:52

"Páduai Szent Antal" c. alkotás fotói

Település
Iván
Feltöltő
Azonosító
433750
Feltöltve
2021.02.21. 16:52
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/640 • 75mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.02.21. 16:52

"Páduai Szent Antal" c. alkotás fotói

Település
Iván
Feltöltő
Azonosító
433760
Feltöltve
2021.02.21. 16:52
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/640 • 100mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.02.21. 16:52

"Páduai Szent Antal" c. alkotás fotói

Település
Iván
Feltöltő
Azonosító
433753

433758
Feltöltve
2021.02.21. 16:52
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ10/1 • 1/400 • 21mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.02.21. 16:52

"Páduai Szent Antal" c. alkotás fotói

Település
Iván
Feltöltő
Azonosító
433756
Feltöltve
2021.02.21. 16:52
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ18/1 • 1/60 • 65mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.02.21. 16:52

"Páduai Szent Antal" c. alkotás fotói

Település
Iván
Feltöltő
Azonosító
433755
Feltöltve
2021.02.21. 16:52
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ10/1 • 1/250 • 52mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.02.21. 16:52

"Páduai Szent Antal" c. alkotás fotói

Település
Iván
Feltöltő
Azonosító
433752
Feltöltve
2021.02.21. 16:52
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/640 • 230mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.02.21. 16:52

"Páduai Szent Antal" c. alkotás fotói

Település
Iván
Feltöltő
Azonosító
433762
Feltöltve
2021.02.21. 16:52
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/640 • 240mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.02.21. 16:52

"Páduai Szent Antal" c. alkotás fotói

Település
Iván
Feltöltő
Azonosító
433761
Feltöltve
2021.02.21. 16:52
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/500 • 300mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.02.21. 16:52

"Páduai Szent Antal" c. alkotás fotói

Település
Iván
Feltöltő
Azonosító
433754
Feltöltve
2021.02.21. 16:52
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/400 • 260mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.02.21. 16:52

"Páduai Szent Antal" c. alkotás fotói

Település
Iván
Feltöltő
Azonosító
433757
Feltöltve
2021.02.21. 16:52
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/200 • 52mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.02.21. 16:52

"Páduai Szent Antal" c. alkotás fotói

Település
Iván
Feltöltő
Azonosító
433759
Feltöltve
2021.02.21. 16:52
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/500 • 65mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.02.21. 16:52

"Páduai Szent Antal" c. alkotás fotói

Település
Iván
Feltöltő
Azonosító
444677
Feltöltve
2021.06.06. 12:08
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.06.06. 12:08

"Páduai Szent Antal" c. alkotás fotói

Település
Iván
Feltöltő
Azonosító
444678
Feltöltve
2021.06.06. 12:08
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/500 • 62mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.06.06. 12:08

"Páduai Szent Antal" c. alkotás fotói

Település
Iván
Feltöltő
Azonosító
444679
Feltöltve
2021.06.06. 12:08
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/640 • 122mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.06.06. 12:08
Összesen 29 fotó

Műlap története

21.06.06. 12:08
3 új fotót töltöttem a "Páduai Szent Antal" műlaphoz
21.02.21. 19:52
A "Páduai Szent Antal" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.02.21. 18:01
2 új fotót töltöttem a "Páduai Szent Antal" műlaphoz
21.02.21. 16:52
14 új fotót töltöttem a "Páduai Szent Antal" műlaphoz
17.11.15. 08:59
H.István publikálta "Páduai Szent Antal" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.