Fájdalmas Szűzanya-oszlop

Iván, Fő utca 36.
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Pietà

Iván
Fő utca 36.
A Szent András-templom főbejárata előtt.

Felállítás18. század

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

H.István
2017.11.15. 10:08
A magas oszlopon helyet foglaló szobor Máriát ábrázolja, ölében Krisztus testével.
Az alkotás a 'műemlékem.hu' tanúsága szerint műemléki védelem alatt áll és 18. sz. elején készült.
Iván községben bőven találunk szakrális témájú szobrokat, sajnos ezek közül csak párat találtam meg az interneten, azokat is kevés adattal.
Források:
http://www.muemlekem.hu/muemlek?id=4465
Bertha János
2021.02.22. 10:09
A szobor a templom főbejáratánál látható.
A kockás talapzat felirata már elmosódott, nem olvasható.
A Sopron és környéke műemlékei című könyv szerint a toszkán oszlopon álló alkotás kegyszobor másolata.[1]
Más forrásból ismert, hogy a XVI. században élt, ismeretlen felvidéki mester által készített sasvári Pietà[2] másolata.
„A sasvári Fájdalmas Szűzanya tisztelete a Felvidékről elterjedt egész Európában. A szobormásolatok a barokk kor legismertebb kegytárgyai voltak.”[3]
Szűz Mária koronás fővel ábrázolt.
Források:
[1] Sopron és környéke műemlékei (Akadémiai kiadó, 1953. Bp.)
[2] Sasvár, búcsújáróhely: http://www.bucsujaras.hu/sasvar/
[3] „Villa nomine Yvan…” Iván község 1234-2009 (Szerkesztette Németh László ISBN 978-963-88471-0-2)

H.István műlapja

Közös gyűjteményben
Mária-szobrok

Cím alapján hasonló

"Fájdalmas Szűzanya-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Iván
Feltöltő
Azonosító
294739
Feltöltve
2017.11.05. 20:52
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 17.11.05. 20:52

"Fájdalmas Szűzanya-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Iván
Feltöltő
Azonosító
296008
Feltöltve
2017.11.15. 09:08
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 17.11.15. 09:08

"Fájdalmas Szűzanya-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Iván
Feltöltő
Azonosító
296009
Feltöltve
2017.11.15. 09:09
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/1250 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 17.11.15. 09:09

"Fájdalmas Szűzanya-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Iván
Feltöltő
Azonosító
296010
Feltöltve
2017.11.15. 09:09
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/800 • ISO100

296011

433854
Feltöltve
2021.02.22. 07:54
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/640 • 185mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.02.22. 07:54

433855
Feltöltve
2021.02.22. 07:54
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/640 • 100mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.02.22. 07:54

"Fájdalmas Szűzanya-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Iván
Feltöltő
Azonosító
433857
Feltöltve
2021.02.22. 07:54
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/640 • 300mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.02.22. 07:54

"Fájdalmas Szűzanya-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Iván
Feltöltő
Azonosító
433858
Feltöltve
2021.02.22. 07:54
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ9/1 • 1/320 • 38mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.02.22. 07:54

"Fájdalmas Szűzanya-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Iván
Feltöltő
Azonosító
433859

433860
Feltöltve
2021.02.22. 07:54
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ9/1 • 1/320 • 32mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.02.22. 07:54

"Fájdalmas Szűzanya-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Iván
Feltöltő
Azonosító
433861
Feltöltve
2021.02.22. 07:54
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ9/1 • 1/320 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.02.22. 07:54

"Fájdalmas Szűzanya-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Iván
Feltöltő
Azonosító
433862
Feltöltve
2021.02.22. 07:54
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ9/1 • 1/320 • 48mm • ISO100

433863
Feltöltve
2021.02.22. 07:54
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 35mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.02.22. 07:54

"Fájdalmas Szűzanya-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Iván
Feltöltő
Azonosító
433864
Feltöltve
2021.02.22. 07:54
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 44mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.02.22. 07:54

"Fájdalmas Szűzanya-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Iván
Feltöltő
Azonosító
433866
Feltöltve
2021.02.22. 08:00
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/640 • 185mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.02.22. 08:00

"Fájdalmas Szűzanya-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Iván
Feltöltő
Azonosító
433865
Feltöltve
2021.02.22. 07:54
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ9/1 • 1/320 • 48mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.02.22. 07:54

"Fájdalmas Szűzanya-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Iván
Feltöltő
Azonosító
433867
Feltöltve
2021.02.22. 08:01
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/640 • 58mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.02.22. 08:01
Összesen 18 fotó

Műlap története

21.06.26. 09:44
A "Fájdalmas Szűzanya-oszlop" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés

21.02.22. 10:10
A "Fájdalmas Szűzanya-oszlop" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.02.22. 10:09
A "Fájdalmas Szűzanya-oszlop" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.02.22. 10:08
A "Fájdalmas Szűzanya-oszlop" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.02.22. 08:01
1 új fotót töltöttem a "Fájdalmas Szűzanya-oszlop" műlaphoz
21.02.22. 08:00
1 új fotót töltöttem a "Fájdalmas Szűzanya-oszlop" műlaphoz
21.02.22. 07:54
11 új fotót töltöttem a "Fájdalmas Szűzanya-oszlop" műlaphoz
17.11.15. 10:08
H.István publikálta "Fájdalmas Szűzanya-oszlop" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.