Elindultam szép hazámból

Bük, Széchenyi u.
További képek a Fotólistában

Bük
Széchenyi u.
A városháza melletti parkban.

Felállítás2017. október 23.

county
2017.11.05. 19:30
Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése után sokan hagyták el hazánkat, indultak útnak a megtorlástól tartva, vagy a jobb élet reményében. Az itt látható alkotás nekik állít emléket. Ifj. Blaskó János alkotása egy indulásra kész férfit ábrázol, hóna alatt jobb kezével integet, bal kezével jobb vállát fogja. Lába előtt batyuja. A rögös utat szimbolizáló, egymáshoz illesztgetett kődarabok egyikére vésték: „Elindultam szép hazámból" Ez egyben az alkotás címe is. Egy kis kőkockán pedig ez áll: „Ahol a hősöket nem felejtik, mindig lesznek újak."

A szobrot Bük Város Önkormányzata állíttatta az '56-os Emlékbizottság támogatásával.
„A szobor felszentelését Jász László római katolikus plébános és Bakay Péter evangélikus lelkész végezték el. A rossz időjárás miatt a beszédeket a büki városháza aulájában mondták el, majd a koszorúzás után is ide tértek vissza a vendégek és az érdeklődők a térség országgyűlési képviselőjének, Ágh Péternek ünnepi pohárköszöntőre."
Források:
http://vaskarika.hu/hirek/reszletek/14310/szoboravatassal_emlekeztek_az_56-os_forradalom_hoseire_bukon/

county műlapja

Cím alapján hasonló

"Elindultam szép hazámból" c. alkotás fotói Bük településről

Feltöltő
Azonosító
294704
Feltöltve
2017.11.05. 18:21
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ32/10 • 1/1250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

county 17.11.05. 18:21

"Elindultam szép hazámból" c. alkotás fotói Bük településről

Feltöltő
Azonosító
294705
Feltöltve
2017.11.05. 18:21
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/800 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

county 17.11.05. 18:21

"Elindultam szép hazámból" c. alkotás fotói Bük településről

Feltöltő
Azonosító
294706
Feltöltve
2017.11.05. 18:22
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/640 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

county 17.11.05. 18:22

294707

294708
Feltöltve
2017.11.05. 18:23
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ50/10 • 1/1250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

county 17.11.05. 18:23

"Elindultam szép hazámból" c. alkotás fotói Bük településről

Feltöltő
Azonosító
294709

294710
Feltöltve
2017.11.05. 18:23
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ27/10 • 1/1000 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

county 17.11.05. 18:23

"Elindultam szép hazámból" c. alkotás fotói Bük településről

Feltöltő
Azonosító
294711
Feltöltve
2017.11.05. 18:23
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/640 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

county 17.11.05. 18:23

"Elindultam szép hazámból" c. alkotás fotói Bük településről

Feltöltő
Azonosító
294712
Feltöltve
2017.11.05. 18:25
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/640 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

county 17.11.05. 18:25

"Elindultam szép hazámból" c. alkotás fotói Bük településről

Feltöltő
Azonosító
294713
Feltöltve
2017.11.05. 18:25
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/320 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

county 17.11.05. 18:25

"Elindultam szép hazámból" c. alkotás fotói Bük településről

Feltöltő
Azonosító
294714
Feltöltve
2017.11.05. 18:25
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ28/10 • 1/1250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

county 17.11.05. 18:25

"Elindultam szép hazámból" c. alkotás fotói Bük településről

Feltöltő
Azonosító
294715
Feltöltve
2017.11.05. 18:25
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/500 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

county 17.11.05. 18:25

"Elindultam szép hazámból" c. alkotás fotói Bük településről

Feltöltő
Azonosító
407445
Feltöltve
2020.06.26. 10:51
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/200 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.06.26. 10:51

"Elindultam szép hazámból" c. alkotás fotói Bük településről

Feltöltő
Azonosító
407446
Feltöltve
2020.06.26. 10:52
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/800 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.06.26. 10:52

"Elindultam szép hazámból" c. alkotás fotói Bük településről

Feltöltő
Azonosító
407447
Feltöltve
2020.06.26. 10:52
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/250 • 4.3mm • ISO100

407448
Feltöltve
2020.06.26. 10:53
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.06.26. 10:53

"Elindultam szép hazámból" c. alkotás fotói Bük településről

Feltöltő
Azonosító
407449
Feltöltve
2020.06.26. 10:54
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ42/10 • 1/320 • 10.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.06.26. 10:54

"Elindultam szép hazámból" c. alkotás fotói Bük településről

Feltöltő
Azonosító
407450
Feltöltve
2020.06.26. 10:54
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/250 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.06.26. 10:54

"Elindultam szép hazámból" c. alkotás fotói Bük településről

Feltöltő
Azonosító
407451
Feltöltve
2020.06.26. 10:55
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ114/10 • 1/250 • 14mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.06.26. 10:55

"Elindultam szép hazámból" c. alkotás fotói Bük településről

Feltöltő
Azonosító
407452
Feltöltve
2020.06.26. 10:55
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ114/10 • 1/500 • 14mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.06.26. 10:55
Összesen 20 fotó

Műlap története

5 napja
1 új fotót töltöttem az "Elindultam szép hazámból" műlaphoz!

17.11.05. 19:30
county publikálta "Elindultam szép hazámból" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.