Győr, Madách utca 10.


Felállítás1918

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Keszthelyi Sándor
2017.11.20. 07:01
A győri Gyárvárosban van egy iskola. Mai pontos neve: "Forrás" Waldorf Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola. A bejárata a keleti, azaz a Madách utca 10. szám alatti oldalon található. Az épület keleti homlokzatán több dombormű van épületdíszként.

A főbejáratot hármas kis féloszlopra támaszkodó félkörív keretezi. A körívek között szép virágmintás díszítések sorakoznak. A körív bal oldalán dombormű van. két egymással játszadozó gyermek. A jobb oldalon ugyanilyen dombormű van, csak a bal oldali tükörképe. Talán csak a gyermekek haja göndör az egyiken és simább a másikon.

A bejárattól bal eső hosszabb homlokzaton az ablakok között is van két dombormű. Itt csíkozott hármas féloszlop köteg tetején három alakos domborművek vannak. Az egyiken három gyermek játszik, összebújva. A másikon is három, de kevésbé szorosan.

Harsányi Attila építész és helytörténész, e városrész kiváló ismerője és védelmezője volt szíves tájékoztatást írni az alkotás körülményeiről: "A Madách utca 10. sz. alatti egykori óvoda épületét Fiala Géza műépítész kir. főmérnök tervezte. A tervezés éve 1915-16 körül lehetett. A gyárvárosi munkáskolónia (ágyúgyári munkástelep) egy folyamatban 1915-1917-ig épült, népi szecessziós stílusban. Az első "lakói" 1918-ban vették birtokba. Ez az épület óvodának épült. Már Fiala Gézának a városrész tervezőjének a telepről kiadott eredeti kiadványában is látható. Az épülettel egyidősek a domborművek, így 100 évesek. A homlokzat díszei feltételezésem szerint elöregyártott (mintázott, formába öntött) gipszből készült reliefek lehetnek. Amit lefestettek szürkére. Alkotó ismeretlen. Az alakok így elmosódottak. Ennek oka lehet még, hogy a későbbi felújításokkor újrafesthették".
Források:
Az alkotásokat a helyszínen megnéztem és fényképeim alapján írtam le.
https://regigyor.hu/gyarvaros/gyor-gyarvaros-munkastelepe/



Cím alapján hasonló

"Óvoda domborművei" c. alkotás fotói Győr településről

Feltöltő
Azonosító
294543
Fotózva
2016. április
Feltöltve
2017.11.04. 18:49
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ540/100 • 1/180 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.11.04. 18:49
2016. április

"Óvoda domborművei" c. alkotás fotói Győr településről

Feltöltő
Azonosító
294548
Fotózva
2016. április
Feltöltve
2017.11.04. 19:15
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ400/100 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.11.04. 19:15
2016. április

"Óvoda domborművei" c. alkotás fotói Győr településről

Feltöltő
Azonosító
294550
Fotózva
2016. március
Feltöltve
2017.11.04. 19:16
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ420/100 • 1/680 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.11.04. 19:16
2016. március

"Óvoda domborművei" c. alkotás fotói Győr településről

Feltöltő
Azonosító
294552
Fotózva
2016. március
Feltöltve
2017.11.04. 19:17
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ520/100 • 1/340 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.11.04. 19:17
2016. március

"Óvoda domborművei" c. alkotás fotói Győr településről

Feltöltő
Azonosító
294553
Fotózva
2016. április
Feltöltve
2017.11.04. 19:17
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ490/100 • 1/150 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.11.04. 19:17
2016. április

"Óvoda domborművei" c. alkotás fotói Győr településről

Feltöltő
Azonosító
294554
Fotózva
2016. április
Feltöltve
2017.11.04. 19:17
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ450/100 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.11.04. 19:17
2016. április

"Óvoda domborművei" c. alkotás fotói Győr településről

Feltöltő
Azonosító
294557
Fotózva
2016. március
Feltöltve
2017.11.04. 19:18
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ520/100 • 1/120 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.11.04. 19:18
2016. március

"Óvoda domborművei" c. alkotás fotói Győr településről

Feltöltő
Azonosító
294558
Fotózva
2016. március
Feltöltve
2017.11.04. 19:18
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ420/100 • 1/450 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.11.04. 19:18
2016. március

"Óvoda domborművei" c. alkotás fotói Győr településről

Feltöltő
Azonosító
294559
Fotózva
2016. március
Feltöltve
2017.11.04. 19:18
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ530/100 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.11.04. 19:18
2016. március

"Óvoda domborművei" c. alkotás fotói Győr településről

Feltöltő
Azonosító
294561
Fotózva
2016. április
Feltöltve
2017.11.04. 19:18
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ470/100 • 1/220 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.11.04. 19:18
2016. április

"Óvoda domborművei" c. alkotás fotói Győr településről

Feltöltő
Azonosító
294562
Fotózva
2016. március
Feltöltve
2017.11.04. 19:19
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ420/100 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.11.04. 19:19
2016. március

"Óvoda domborművei" c. alkotás fotói Győr településről

Feltöltő
Azonosító
294563
Fotózva
2016. március
Feltöltve
2017.11.04. 19:19
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ530/100 • 1/125 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.11.04. 19:19
2016. március
Összesen 12 fotó

Műlap története

17.11.20. 07:01
Keszthelyi Sándor publikálta "Óvoda domborművei" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.