I. világháborús emlékmű

Letkés, Dózsa utca 22

Letkés
Dózsa utca 22
A polgármesteri hivatal jobb oldalán

Felállítás1924. június 1.

Feller K. (kőfaragó)

kectam
2017.11.01. 19:53
Szokatlan alakú és megvalósítású az emlékmű: még egy tábla is hirdeti, hogy ez egy kápolna, amiből világháborús emlékhely lett. Két földbirtokos, Szajkó Gábor és Szántó Ernő pénzügyi támogatásával épült meg, terméskőből és betonból, négyoszlopos, a hátul zárt, három oldalról viszont nyitott "házacska". kis kerítés van az oszlopok között. A hátsó falán angyalt ábrázoló dombormű látható rózsával, levelekkel, alján sapkával, puskával és szuronnyal. A középen elhelyezett emléktáblán a 30 áldozat neve olvasható. A domborművön színek dominálnak, található itt arany - az angyal szárnyai, piros - rózsafüzér, zöld - levelek, szürke - a puska, és fehér is.az angyal ruhája. Szinte tapintható, a faragó mély vallásossága, hisz a kor művészei csatába induló, vagy családja körében látható katonákat ábrázolnak jellemzően. Itt csak egyes háborús kellékek jelennek meg. Ezt a képet tovább erősíti, hogy a kápolna tetején Jézust és Szűz Máriát ábrázoló díszítések vannak. Így nem csoda, hogy előtte állva inkább tűnik egyházi alkotásnak, mintsem világháborús emlékműnek. Ami számomra a legfurcsább volt, az a virágok és koszorúk hiánya. Nem is emlékszem, hogy jártam-e valaha olyan háborús emlékhelyen, ahol ne lett volna legalább egy koszorú, vagy némi száraz virág.

Érdekesség még, hogy megemlítik, hogy Mezey István körzeti jegyző, Kolos P. József pénztáros, Kis Lajos polgármester és Kolos N. József és Tóth András esküdtek tevékenykedése idején történt az avatás.
Források:
http://www.letkes.hu/index.php?page=latnivalok

kectam műlapja

Cím alapján hasonló

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói Letkés településről

Feltöltő
Azonosító
294054
Feltöltve
2017.10.30. 19:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ32/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 17.10.30. 19:32

294055
Feltöltve
2017.10.30. 19:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ32/10 • 1/320 • ISO80

294056
Feltöltve
2017.10.30. 19:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ32/10 • 1/160 • ISO80

294057
Feltöltve
2017.10.30. 19:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ32/10 • 1/125 • ISO80

294053
Feltöltve
2017.10.30. 19:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ35/10 • 1/100 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 17.10.30. 19:31

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói Letkés településről

Feltöltő
Azonosító
294058
Feltöltve
2017.10.30. 19:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ45/10 • 1/200 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 17.10.30. 19:32

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói Letkés településről

Feltöltő
Azonosító
294059
Feltöltve
2017.10.30. 19:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ32/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 17.10.30. 19:33

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói Letkés településről

Feltöltő
Azonosító
324749
Feltöltve
2018.09.20. 13:02
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ40/10 • 1/400 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 18.09.20. 13:02
Összesen 8 fotó

Műlap története

18.09.20. 13:02
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz!
17.11.01. 19:53
A közösség publikálta kectam "I. világháborús emlékmű" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.