Budapest, XVI. kerület, Segesvári utca 26.

Alternatív, helyi címek:Dr. Konrád Ferenc

Budapest
XVI. kerület, Segesvári utca 26.
Rákosszentmihályi uszoda bejárata után, balra

Felállítás2017. október 28.

Meszlényi András (bronzöntő, közreműködő)

Domby
2017.10.30. 17:11
Olimpiai bajnokok, sportszerető emberek az ország különböző területéről érkeztek a XVI. kerületben található rákosszentmihály-i uszoda előterébe. Dombormű avatásra, illetve névadó ünnepségre gyülekeztek.
.
Konrád Ferenc / 1945 - 2015 / vízilabda olimpiai bajnok, edző, játékvezető, fogorvos Budapesten született. 11 éves korában kezdett el úszni, vízilabdázni a BVSC, majd az OSC-ben, a Külker SC-ben fejezte be a versenyzést, a vízilabdát.

Nyolc alkalommal volt magyar bajnok. Európa bajnokságot Bécsben, míg világbajnokságot 1973-ban Belgrádban szerzett. 1976-ban Montréalban olimpiai bajnok lett. A magyar válogatottnak 178 alkalommal volt a tagja.

1971-ben a SOTE fogorvosi oklevelet szerzett, ezt követően, gyermekfogorvosként, illetve tudományos munkatársként dolgozott az egyetemen.

A domborműves emléktáblánál Dr. Bodnár András olimpiai bajnok társa a Magyar Olimpiai Bizottság Mező Ferenc Sportbizottság elnöke emlékezett Konrád Ferencről, az uszoda egyik ismert alakjáról. Beszédében kiemelten emlékezett meg az elért sportsikereiről. Az alábbi kívánsággal fejezte be beszédét az uszoda szomszédjában található iskolások felé:
„Nagyon szeretném, ha a jövő úszó-vízilabdázó generációja, akik itt tanulnak, ugyanúgy használják majd a nevét, mint a Csaszit például. Mondják majd azt, megyünk a Konrádba.”

A nagyméretű domborműves emléktáblát az ismert szobrász, Dorogi Ferenc készítette, melynek leleplezését nagy taps fogadta a megjelentek részéről.
Források:
Rózsaligeti László: Magyar olimpiai aranyérmesek lexikona
Bocsák Miklós: Hogyan élnek olimpiai bajnokaink? http://jochapress.hu/konrad-ferenc-nevet-kapta-a-rakosszentmihalyi-uszoda/

Domby műlapja


Tagi gyűjteményben
Magyar olimpiai bajnokok

Cím alapján hasonló

"Konrád Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Dorogi FerencMeszlényi András (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
293937
Feltöltve
2017.10.29. 15:31
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ39/10 • 1/50 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 17.10.29. 15:31

"Konrád Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Dorogi FerencMeszlényi András (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
293938
Feltöltve
2017.10.29. 15:32
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ28/10 • 1/30 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 17.10.29. 15:32

"Konrád Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Dorogi FerencMeszlényi András (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
293939
Feltöltve
2017.10.29. 15:34
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ34/10 • 1/40 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 17.10.29. 15:34

"Konrád Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Dorogi FerencMeszlényi András (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
293940
Feltöltve
2017.10.29. 15:35
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ31/10 • 1/40 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 17.10.29. 15:35

"Konrád Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Dorogi FerencMeszlényi András (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
293941
Feltöltve
2017.10.29. 15:37
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ31/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 17.10.29. 15:37

"Konrád Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Dorogi FerencMeszlényi András (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
411291
Feltöltve
2020.07.28. 18:36
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/30 • 5mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 20.07.28. 18:36

"Konrád Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Dorogi FerencMeszlényi András (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
411292
Feltöltve
2020.07.28. 18:38
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/30 • 5mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 20.07.28. 18:38

"Konrád Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Dorogi FerencMeszlényi András (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
411293
Feltöltve
2020.07.28. 18:40
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/30 • 5mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 20.07.28. 18:40

"Konrád Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Dorogi FerencMeszlényi András (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
411295
Feltöltve
2020.07.28. 18:49
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/30 • 5mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 20.07.28. 18:49
Összesen 9 fotó

Műlap története

22.03.10. 17:54
A "Konrád Ferenc" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.07.28. 18:49
1 új fotót töltöttem a "Konrád Ferenc" műlaphoz
20.07.28. 18:40
1 új fotót töltöttem a "Konrád Ferenc" műlaphoz
20.07.28. 18:38
1 új fotót töltöttem a "Konrád Ferenc" műlaphoz
20.07.28. 18:36
1 új fotót töltöttem a "Konrád Ferenc" műlaphoz
17.11.02. 20:14
A "Konrád Ferenc" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
17.10.30. 17:11
A közösség publikálta Domby "Konrád Ferenc" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.