Szülőföldjükről elhurcoltak és kitelepítettek emlékműve

Harta, Bajcsy-Zsilinszky u. 33.

Harta
Bajcsy-Zsilinszky u. 33.
A Hunyadi és Bajcsy-Zsilinszky utcák találkozásánál lévő közparkban, a falu szélén

Felállítás2007. szeptember 23.

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Dr. Pinczés Sándor
2017.10.30. 10:04
Az emlékmű két egymásra állatott sziklatömb, föltehetően domborított réztáblával. Azonban pótoltam 3-4 képet, külön közelről bemutatva a táblát, ami, bizony műkő.
Története: ezen a helyen gyülekeztek azok a hartai svábok, akiket a háború végén Malenkij robotra vittek el az oroszok.
Ennek az eseménynek állít emléket, miközben a ,,kitelepítettek" fogalommal utal a német kitelepítésre és a magyar - szlovák lakosságcserére.
Kövekkel szabadon körberakott beton alapzaton két egymásra ragasztott nagy nyers gránittömb.
felirata: "A szülőföldjükről elhurcoltak és kitelepítettek emlékére
Zur Erinnerung an die Vertreibung der Menschen aus ihrer Heimat Ortsgemeinschaft der Ungarndeutschen
Harta Önkormányzata 2007"
Források:
http://mek.oszk.hu/16900/16938/fulszoveg.html
http://www.harta.hu/images/site/rendezvenyek/Kitelep%C3%ADt%C3%A9s.jpg

Cím alapján hasonló

"Szülőföldjükről elhurcoltak és kitelepítettek emlékműve" c. alkotás fotói

Település
Harta
Feltöltő
Azonosító
293670
Feltöltve
2017.10.26. 20:29
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.10.26. 20:29

293671
Feltöltve
2017.10.26. 20:29
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/400 • ISO100

293672
Feltöltve
2017.10.26. 20:29
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ45/10 • 1/640 • ISO100

293673

293674
Feltöltve
2017.10.26. 20:29
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/640 • ISO100

293675
Feltöltve
2017.10.26. 20:29
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/250 • ISO100

293676
Feltöltve
2017.10.26. 20:29
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/125 • ISO100

293677
Feltöltve
2017.10.26. 20:29
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.10.26. 20:29

"Szülőföldjükről elhurcoltak és kitelepítettek emlékműve" c. alkotás fotói

Település
Harta
Feltöltő
Azonosító
295105
Feltöltve
2017.11.07. 17:08
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.11.07. 17:08

"Szülőföldjükről elhurcoltak és kitelepítettek emlékműve" c. alkotás fotói

Település
Harta
Feltöltő
Azonosító
295106
Feltöltve
2017.11.07. 17:08
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ32/10 • 1/125 • ISO100

295107

295108

Összesen 12 fotó

Műlap története

2 órája
Megérintettem a "Szülőföldjükről elhurcoltak és kitelepítettek emlékműve" alkotást
21.11.01. 14:38
Megérintettem a "Szülőföldjükről elhurcoltak és kitelepítettek emlékműve" alkotást
19.09.04. 11:24
Megérintettem a "Szülőföldjükről elhurcoltak és kitelepítettek emlékműve" alkotást
17.11.05. 10:42
Megérintettem a "Szülőföldjükről elhurcoltak és kitelepítettek emlékműve" alkotást
17.10.30. 10:04
Dr. Pinczés Sándor publikálta "Szülőföldjükről elhurcoltak és kitelepítettek emlékműve" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.