Budapest, XXI. kerület, Arany János utca 26.

Budapest
XXI. kerület, Arany János utca 26.
Szent László utca - Arany János utca keresztezésénél

Felállítás2017. október 12.


Domby
2017.10.23. 14:17
Arany János http://www.nevpont.hu/view/2608 200 évvel ezelőtt született, költő, újságíró a legismertebb, az egyik legjelentősebb tagja a magyar irodalomnak. A Magyar Tudományos Akadémia /MTA/ tagja illetve főtitkára volt. Az Országgyűlés és az MTA 2016-ban hozott döntése alapján a 2017 évet "ARANY JÁNOS évnek " jelölte meg. Születése napjától, március 2-tól különböző programokkal, eseményekkel emlékeznek meg Arany Jánosról szerte az országban és az országhatárunkon túl is.
A csepeli "Kék Iskola" vezetése még tavaly úgy döntött, hogy kérik az iskola nevének megváltoztatását. Javaslatukat elfogadták az illetékes szervezetek, ettől a tanévtől már Arany János Általános Iskolaként működnek, a névadó ünnepséget október 12-én tartották./ lásd: források/
A névadó ünnepségen az iskolától nem messze lévő utca kereszteződésben a meghívott vendégek a tanulókkal közösen az emléktáblát Arany János domborművével együtt leleplezték. Koszorúzás előtt az alkotást Kispál György katolikus plébános áldotta meg.
A bronz domborműves tábla Sárossy Tibor egy újabb sikeres, jól sikerült alkotása, melyen életszerűen formázza meg az ötven életévét betöltött Arany Jánost.
Források:
https://www.csepel.hu/hireink/kozerdeku/item/10585-tisztelet-a-nagy-kolto-elott-arany-janos-nevet-vette-fel-a-korabbi-kek-isko http://www.kekiskola.hu/kekiskola/iskolank-tortenete/la http://www.kekiskola.hu/kekiskola/wp-content/uploads/2017/10/20171012NevadoIgazgatoiBeszed.pdf

Domby műlapja


Cím alapján hasonló

"Arany János" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
292909
Feltöltve
2017.10.20. 19:17
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ28/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 17.10.20. 19:17

"Arany János" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
292911
Feltöltve
2017.10.20. 19:21
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ34/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 17.10.20. 19:21

"Arany János" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
292916
Feltöltve
2017.10.20. 19:31
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ34/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 17.10.20. 19:31

"Arany János" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
292912
Feltöltve
2017.10.20. 19:25
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ31/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 17.10.20. 19:25

"Arany János" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
292915
Feltöltve
2017.10.20. 19:30
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ34/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 17.10.20. 19:30

"Arany János" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
292913
Feltöltve
2017.10.20. 19:27
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ34/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 17.10.20. 19:27

"Arany János" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
292914
Feltöltve
2017.10.20. 19:29
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ29/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 17.10.20. 19:29

"Arany János" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
292910
Feltöltve
2017.10.20. 19:19
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ34/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 17.10.20. 19:19
Összesen 8 fotó

Műlap története

17.10.23. 14:17
A közösség publikálta Domby "Arany János" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.