II. világháborús emlékmű

Olasz, Kossuth Lajos utca 49.

Olasz
Kossuth Lajos utca 49.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Keszthelyi Sándor
2017.10.21. 18:40
Olasz közepén áll az r. k. templom, amely Szent Fülöp tiszteletére szentelt. A főutca keleti oldalán van a templom nagy előkertje, amelybe szabadon be lehet sétálni. Itt lehet felmenni a templom mögött lévő temetőbe is.

A templom bejáratához felvezető járdától jobbra három alkotás sorakozik: az első egy Szentháromság-szobor, a második egy I. világháborús emlékmű, a harmadik egy II. világháborús emlékmű.

A II. világháborús emlékmű pillérjét fehér mészhomok-téglákból falazták. A nyugati oldalán egy fekete kőtábla van. Felül ez a felirat van:

A II. VILÁGHÁBORÚ ÁLDOZATAI

Alatta 32 név sorakozik. Ott van születésük és a haláluk évszáma is. Egyébként az emlékmű dísztelen.

A "Hősi Emlék. Az I. világháború magyar vonatkozású köztéri, valamint közösségi hősi emlékeinek adatbázisában" egy fényképen ez a II. világháborús emlékmű is látható, de szövegben külön nem említik.
Források:
Az alkotást a helyszínen megnéztem és fényképeim alapján írtam le.
http://hosiemlek.kozterkep.hu/m/2244

Cím alapján hasonló

"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Olasz
Feltöltő
Azonosító
292827
Feltöltve
2017.10.19. 11:14
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ35/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.10.19. 11:14

"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Olasz
Feltöltő
Azonosító
292828
Feltöltve
2017.10.19. 11:14
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.10.19. 11:14

"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Olasz
Feltöltő
Azonosító
292829
Feltöltve
2017.10.19. 11:14
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ35/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.10.19. 11:14

"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Olasz
Feltöltő
Azonosító
292830
Feltöltve
2017.10.19. 11:15
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ35/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.10.19. 11:15

"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Olasz
Feltöltő
Azonosító
292831

292832
Feltöltve
2017.10.19. 11:15
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ44/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.10.19. 11:15

"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Olasz
Feltöltő
Azonosító
292833
Feltöltve
2017.10.19. 11:16
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ44/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.10.19. 11:16

"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Olasz
Feltöltő
Azonosító
292834
Feltöltve
2017.10.19. 11:16
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ54/10 • 1/100 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.10.19. 11:16
Összesen 8 fotó

Műlap története

17.10.21. 18:40
A közösség publikálta Keszthelyi Sándor "II. világháborús emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.