Budapest, XIII. kerület, Dunyov István utca 16.

Budapest
XIII. kerület, Dunyov István utca 16.
A Dunyov István utca és a Kassák Lajos utca kereszteződésénél lévő parkosított területen.

Felállítás2017. szeptember 25.

Fekete István
2017.10.02. 09:09
Egy helyi önkormányzati képviselő barátommal déltájt találkozva, szinte azonnal nekem szegezte a kérdést: ugye ott leszel ma a Dunyov-szobor avatásán? Én semmiről sem tudtam, pedig korábban a különféle eseményekre, főleg emléktáblák avatására mindig küldött meghívót. Ez most valamiért elmaradt. Mivel délutáni programomat átszervezni már nem tudtam, a helyszínt csak három nappal később tudtam felkeresni.

Dunyov István '48-as honvédtisztnek, magyar és olasz szabadságharcosnak Budapest XIII. kerületének bolgár önkormányzata állíttatott szobrot a Dunyov István utca és a Kassák Lajos utca kereszteződésénél található parkban. Az avató ünnepségre, amelyen a nemzetiségi szervezet mellett részt vett a körzet országgyűlési képviselője, a polgármester, több képviselőtestületi tag, valamint maga az alkotó, 2017. szeptember 25-én került sor.

A bánáti bolgár családból származó, jogász végzettségű Dunyov István az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharcban előbb nemzetőrként a szerb felkelők ellen vívott harcokban vett részt, majd századosként a bánsági román felkelők ellen felállított különítmény parancsnokának segédtisztje, valamint Arad és Zaránd vármegyében a román felkelők megbüntetésére felállított rögtönítélő bíróság hadbírója volt. A már alezredesi rendfokozattal bíró Dunyov Istvánt – sebesülése miatt – hordágyon vitték a világosi fegyverletételhez. Az osztrák hadbíróság 1852-ben halálra ítélte, a büntetést azonban végül is tíz év várfogságra változtatták. Josefstadban (ma: a csehországi Jaroměř része) raboskodott más honvédekkel együtt; cellatársai közé tartozott a neves tudós, régész, kutató Rómer Flóris. Hét év után amnesztiával szabadult, de semmi jelét nem mutatta a megbánásnak vagy megtörtségnek. Itáliába menekült, ahol belépett Garibaldi hadseregének magyar légiójába, aminek rövid időn belül vezető személyisége lett. Szolgálataiért Garibaldi ezredessé léptette elő, ezredét pedig róla nevezte el. A több olasz állami kitüntetéssel díjazott Dunyov jó barátságot ápolt a szintén Itáliában élt Kossuth-tal. 1889-ben, olasz állami nyugdíjasként Pistoiaban hunyt el.

A szobor alkotója Kozsuharov Ognjan, Magyarországon élő bolgár szobrász, képzőművész, restaurátor. Nem először ihlette meg a magyar és olasz szabadságharcos személye, hiszen 2013-ban készített egy 78 mm-es öntött bronz érmét Dunyov arcképével (a XX. Országos Érembiennálén mutatta be 2015-ben) s ugyancsak 2013 őszén avatták fel - részben magyar hozzájárulással - a mostanihoz hasonló, mészkő talapzatra helyezett bronz mellszobrát Csiprovci (Чипровци) városában, a bánáti bolgárok 1688-as elmenekülése előtti lakhelyén.

A műkő talapzaton álló mellszobor feliratai:
Elől:
DUNYOV ISTVÁN
(CTEФAH ДУHЪOB)
1816 – 1889
A MAGYAR SZABADSÁGHARC
ÉS AZ OLASZ
EGYSÉGKÜZDELMEK
BOLGÁR SZÁRMAZÁSÚ HŐSE

Hátul:
A SZOBROT
BUDAPEST FŐVÁROS
XIII. KERÜLETI BOLGÁR
ÖNKORMÁNYZAT
ÁLLÍTTATTA
MEGALAKULÁSÁNAK
15. ÉVFORDULÓJA
ALKALMÁBÓL
2017
SZOBRÁSZMŰVÉSZ:
KOZSUHAROV OGNJAN

A mellszobron szignót nem találtam. A szobrot állíttató kerületi bolgár önkormányzat elnökének tájékoztatása szerint "a Dunyov István-mellszobor és a posztamens anyaga: tardosi márvány műkő ( https://hu.wikipedia.org/wiki/Tardosi_v%C3%B6r%C3%B6sm%C3%A1rv%C3%A1ny ). A talapzat süttői műkő.
Források:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Dunyov_Istv%C3%A1n
https://www.budapest13.hu/2017/09/27/dunyov-istvannak-allitott-emleket-bolgar-nemzetisegi-onkormanyzat/
http://www.bolgarok.hu/fileadmin/kepek/veszti2013/1311/veszti_1311_view.pdf

Cím alapján hasonló

"Dunyov István" c. alkotás fotói

Dunyov István
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
291128
Feltöltve
2017.09.29. 17:37
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ40/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Fekete István 17.09.29. 17:37
Dunyov István

"Dunyov István" c. alkotás fotói

A mellszobor
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
291122
Feltöltve
2017.09.29. 17:34
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ56/10 • 1/320 • ISO100

Fekete István 17.09.29. 17:34
A mellszobor

"Dunyov István" c. alkotás fotói

Dunyov mellszobra a talapzattal
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
291121

A szobor kidolgozottsága
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
291123
Feltöltve
2017.09.29. 17:35

Fekete István 17.09.29. 17:35
A szobor kidolgozottsága

"Dunyov István" c. alkotás fotói

A Dunyov-szobor jobb profilja
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
291124
Feltöltve
2017.09.29. 17:35
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ56/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Fekete István 17.09.29. 17:35
A Dunyov-szobor jobb profilja

"Dunyov István" c. alkotás fotói

A Dunyov-szobor bal profilja
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
291125
Feltöltve
2017.09.29. 17:36
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ56/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Fekete István 17.09.29. 17:36
A Dunyov-szobor bal profilja

"Dunyov István" c. alkotás fotói

A főfelirat
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
291127
Feltöltve
2017.09.29. 17:37
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ56/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Fekete István 17.09.29. 17:37
A főfelirat

"Dunyov István" c. alkotás fotói

Felirat a talapzat hátoldalán
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
291126
Feltöltve
2017.09.29. 17:36
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ40/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Fekete István 17.09.29. 17:36
Felirat a talapzat hátoldalán

"Dunyov István" c. alkotás fotói

Dunyov-szobor
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
291132
Feltöltve
2017.09.29. 17:43
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ56/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Fekete István 17.09.29. 17:43
Dunyov-szobor

"Dunyov István" c. alkotás fotói

A Dunyov-szobor környezete
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
291129
Feltöltve
2017.09.29. 17:38
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ56/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Fekete István 17.09.29. 17:38
A Dunyov-szobor környezete

"Dunyov István" c. alkotás fotói

A Dunyov-szobor környezete
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
291130
Feltöltve
2017.09.29. 17:39
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ56/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Fekete István 17.09.29. 17:39
A Dunyov-szobor környezete

"Dunyov István" c. alkotás fotói

A Dunyov-szobor környezete
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
291148
Feltöltve
2017.09.29. 22:16
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ56/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Fekete István 17.09.29. 22:16
A Dunyov-szobor környezete
Összesen 12 fotó

Műlap története

17.10.02. 09:09
A közösség publikálta Fekete István "Dunyov István" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.