A Budai Irgalmasrendi Nővérek és Esterházy Pál mentőakciójának emléktáblája

Budapest, XI. kerület, Somlói út 16.

Budapest
XI. kerület, Somlói út 16.
A mai Szent István Egyetem L épülete bejáratánál.

Felállítás2017. szeptember 28.

Fodor Attila (képzőművész)

Göröntsér Vera
2017.09.28. 21:40
Meghívó érkezett, öröm, bizalom, megtiszteltetés.
Emléktáblát állít a Magyar Haydn Társaság, szívesen látnak, hívnak.
Az emléktáblával a Budai Irgalmasrendi Nővérekre és arra az Esterházy Pál hercegre emlékeznek, akinek bőkezű adománya révén 1944 végén, a nyilas hatalomátvételt megelőző időben megközelítőleg száz zsidó gyermeket sikerült megmenteni. A túlélők között volt Strém Kálmán, a Magyar Haydn Társaság alapítója, kiemelkedő hangversenyrendező.
Szomorú és mégis felemelő a megemlékezés témája, sok mindent és mindenkit érint, a főbb szereplők mindegyike szinte nem is mutatható be.

A mentőakció szervezői a nővérek, támogatója Esterházy Pál herceg – igen nagy összeggel, 100.000 pengővel úgy, hogy ezen felül még a gyermekek élelmezéséről, tejellátásáról is gondoskodott.
Esterházy Pálról, egy róla megjelent könyv fülszövegéből: "E kötet tanulmányai Esterházy Pál életének legérdekesebb szakaszait elevenítik meg, egy olyan erős jellemű liberális humanista hazafiét, akinek cselekedeteit nem politikai ambíció fűtötte, mégis a 20. századot meghatározó nagy politikai és társadalmi összecsapások kereszttüzében élte le egész életét." https://www.antikvarium.hu/konyv/stefan-august-lutgenau-gergely-jeno-esterhazy-pal-1901-1989-668726

Az emléktábla elhelyezése az egykori Őrangyal-otthon, vagyis annak az épületnek a bejáratánál történt, ahol a gyermekeket bújtatták.

Az emléktábla domborművéről: a nagyon kifejező, óvó és védett kezeket ábrázoló alkotást az alkotó özvegye ajánlotta fel a Magyar Haydn Társaságnak, ill. az ügynek – tekintettel annak súlyára, jelentőségére. A dombormű eredetije (készült 2011-ben) egyben a Magyar Civil Becsületrend http://www.arshumanica.org/hu/content/magyar-civil-becsuletrend elismerő plakettje, akik hozzájárulásukat adták újabb felhasználásához – ahogy én értelmezem, posztumusz odaítélték a mentőakció szervező egyéniségeinek..

A bensőséges hangulatú avató ünnepség ökumenikus szellemiséggel párosult. A Magyar Haydn Társaság elnöke, Malina János beszéde, Palkovics László rektorhelyettes beszélt, majd a Dohány utcai zsinagóga "éppen arra járó" főkántora, Fekete László egy zsidó imával emlékezett. Ez után Donáth László evangélikus lelkész méltatta a mentőakcióban résztvevők emberi nagyságát. A megemlékezés zárásaként egy katolikus népének hangzott el.
Források:
Levélben kapott információk, meghívó
http://info.bmc.hu/szervezetek-intezmenyek/38
További linkek
Strém Kálmán emlékezete http://www.parlando.hu/2009-3-22.htm

Cím alapján hasonló

"A Budai Irgalmasrendi Nővérek és Esterházy Pál mentőakciójának emléktáblája" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
291079
Feltöltve
2017.09.28. 20:44
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.09.28. 20:44

"A Budai Irgalmasrendi Nővérek és Esterházy Pál mentőakciójának emléktáblája" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
291077
Feltöltve
2017.09.28. 20:41
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/50 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.09.28. 20:41

"A Budai Irgalmasrendi Nővérek és Esterházy Pál mentőakciójának emléktáblája" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
291076
Feltöltve
2017.09.28. 20:41
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/30 • ISO100

291080

291078
Feltöltve
2017.09.28. 20:41
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/30 • ISO160

291081

291083
Feltöltve
2017.09.28. 20:45

Göröntsér Vera 17.09.28. 20:45

291084
Feltöltve
2017.09.28. 20:47
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/80 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.09.28. 20:47

"A Budai Irgalmasrendi Nővérek és Esterházy Pál mentőakciójának emléktáblája" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
291082
Feltöltve
2017.09.28. 20:45
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/60 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.09.28. 20:45
Összesen 9 fotó

Műlap története

21.10.07. 11:14
A főszerkesztők Példás műlapnak szavazták meg az "A Budai Irgalmasrendi Nővérek és Esterházy Pál mentőakciójának emléktáblája" feltöltésünket!
20.05.07. 20:27
Megérintettem az "A Budai Irgalmasrendi Nővérek és Esterházy Pál mentőakciójának emléktáblája" alkotást!
17.09.29. 08:51
Az "A Budai Irgalmasrendi Nővérek és Esterházy Pál mentőakciójának emléktáblája" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
17.09.28. 21:40
Göröntsér Vera publikálta "A Budai Irgalmasrendi Nővérek és Esterházy Pál mentőakciójának emléktáblája" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.