Szent Mihály arkangyal

Veszprém, Óváros tér.

Veszprém
Óváros tér.
A Városháza előtti területen.

Avatás2017. szeptember 29.

Göröntsér Vera
2017.09.29. 18:20
Ha mérleget kéne készíteni, idén Veszprém igen jó eredményt mutatna a szoborállítás, ill. képzőművészeti alkotások elhelyezése terén. Ami még egyedülálló, mivel sajnos elég ritka, a tájékoztatás, aminek révén már az ehhez a szoborhoz kapcsolódó híreket is nyomon követhettem kb. tavasz óta. Annál nagyobb izgalom...

A szobor felállításának gondolata a Szent Mihály Főplébánia részéről, Nagy Károly apátkanonoktól indult, amihez az önkormányzat támogatását is elnyerte. Ennek alapján a város az alkotás helyét központi terén, a Városháza épületével szemben jelölte ki.
A szobor elkészítésével Madarassy István szobrászművészt bízták meg.

Szent Mihály elsősorban az érsekség, egyben a Veszprémi Bazilika, ill. a város, ill. annak történelmi városmagja védőszentje.
A hét arkangyal https://hu.wikipedia.org/wiki/F%C5%91angyal egyikeként ismert Szent Mihály "Isten hercege, az angyalok vezére, a nyugat ura, a Mennyország seregeinek főparancsnoka...", akinek jelképe az óriási kard, amivel képes legyőzni minden gonoszt. Róla többet olvashatunk itt: http://www.vehir.hu/cikk/24037-ki-is-az-a-szent-mihaly
A nevéhez kapcsolódó történetek egyike szerint legyőzte az Isten ellen lázadó gonoszt (a Sátánt), mint ahogy a szobor is éppen ezt a jelenetet ábrázolja.
A lemezből domborított, másfélszeres méretű szereplők küzdelme egy szabálytalan alakú kő tetején zajlik, amely a földet szimbolizálja. Mindez egy talapzaton áll, így jobban kiemelkedik környezetéből.

Az alkotás megáldására éppen Szent Mihály napján, a hagyományosan megrendezett, nevét viselő búcsú és vásár program- és ünnepség-sorozata keretében került sor.
Az avató ünnepségről részletes tudósítás: https://www.magyarkurir.hu/hirek/szent-mihaly-szobrot-avattak-veszpremben#lightbox['g81421']/2/
Források:
http://veszpreminfo.hu/record/szent-mihaly-napi-bucsu-es-vasar
http://www.vehir.hu/cikk/37248-szobrot-allitanak-szent-mihalynak
http://www.vehir.hu/cikk/24037-ki-is-az-a-szent-mihaly

Cím alapján hasonló

"Szent Mihály arkangyal" c. alkotás fotói Veszprém településről

Feltöltő
Azonosító
291133
Feltöltve
2017.09.29. 17:59
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.09.29. 17:59

"Szent Mihály arkangyal" c. alkotás fotói Veszprém településről

Feltöltő
Azonosító
291143
Feltöltve
2017.09.29. 18:12
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.09.29. 18:12

291141
Feltöltve
2017.09.29. 18:12
Képinfó
Alkotó a képen
(Madarassy István)
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.09.29. 18:12

"Szent Mihály arkangyal" c. alkotás fotói Veszprém településről

Feltöltő
Azonosító
291135
Feltöltve
2017.09.29. 18:03
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.09.29. 18:03

"Szent Mihály arkangyal" c. alkotás fotói Veszprém településről

Feltöltő
Azonosító
291134
Feltöltve
2017.09.29. 18:00
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.09.29. 18:00

"Szent Mihály arkangyal" c. alkotás fotói Veszprém településről

Feltöltő
Azonosító
291139
Feltöltve
2017.09.29. 18:06
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.09.29. 18:06

"Szent Mihály arkangyal" c. alkotás fotói Veszprém településről

Feltöltő
Azonosító
291137
Feltöltve
2017.09.29. 18:04
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/1600 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.09.29. 18:04

"Szent Mihály arkangyal" c. alkotás fotói Veszprém településről

Feltöltő
Azonosító
291140
Feltöltve
2017.09.29. 18:06
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.09.29. 18:06

"Szent Mihály arkangyal" c. alkotás fotói Veszprém településről

Feltöltő
Azonosító
291138
Feltöltve
2017.09.29. 18:06
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/125 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.09.29. 18:06

"Szent Mihály arkangyal" c. alkotás fotói Veszprém településről

Feltöltő
Azonosító
291142
Feltöltve
2017.09.29. 18:12
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.09.29. 18:12

"Szent Mihály arkangyal" c. alkotás fotói Veszprém településről

Feltöltő
Azonosító
291144
Feltöltve
2017.09.29. 18:14
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.09.29. 18:14

"Szent Mihály arkangyal" c. alkotás fotói Veszprém településről

Feltöltő
Azonosító
291136
Feltöltve
2017.09.29. 18:04
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.09.29. 18:04

"Szent Mihály arkangyal" c. alkotás fotói Veszprém településről

Feltöltő
Azonosító
360075
Fotózva
2018. augusztus
Feltöltve
2019.06.13. 15:01
EXIF információk...
Apple / iPhone 6s
ƒ11/5 • 1/3344 • 4.2mm • ISO25

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Maxell Miklós 19.06.13. 15:01
2018. augusztus

"Szent Mihály arkangyal" c. alkotás fotói Veszprém településről

Feltöltő
Azonosító
360076
Fotózva
2018. augusztus
Feltöltve
2019.06.13. 15:01
EXIF információk...
Apple / iPhone 6s
ƒ11/5 • 1/4525 • 4.2mm • ISO25

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Maxell Miklós 19.06.13. 15:01
2018. augusztus

"Szent Mihály arkangyal" c. alkotás fotói Veszprém településről

Feltöltő
Azonosító
360077
Fotózva
2018. augusztus
Feltöltve
2019.06.13. 15:01
EXIF információk...
Apple / iPhone 6s
ƒ11/5 • 1/4274 • 4.2mm • ISO25

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Maxell Miklós 19.06.13. 15:01
2018. augusztus

"Szent Mihály arkangyal" c. alkotás fotói Veszprém településről

Feltöltő
Azonosító
360078
Fotózva
2018. augusztus
Feltöltve
2019.06.13. 15:01
EXIF információk...
Apple / iPhone 6s
ƒ11/5 • 1/2747 • 4.2mm • ISO25

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Maxell Miklós 19.06.13. 15:01
2018. augusztus
Összesen 16 fotó

Műlap története

3 napja
4 új fotót töltöttem a "Szent Mihály arkangyal" műlaphoz!
18.07.23. 14:08
Megérintettem a "Szent Mihály arkangyal" alkotást!
17.09.29. 18:20
Göröntsér Vera publikálta "Szent Mihály arkangyal" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.