Szentháromság-szobor

Egerág, Szabadság tér 5.

Egerág
Szabadság tér 5.

Felállítás1885

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Keszthelyi Sándor
2017.09.27. 13:58
Egerág közepén, a Szabadság téren egy háromszög alakú, nagy közpark van. Itt áll a római katolikus Sarlós Boldogasszony-templom (műemlék, késő barokk stílusban épült 1774-ben - a műemlékjegyzék szerint).

A templomtól keleti irányban, a közpark északi sarkán, az útelágazásnál van a Szentháromság-szobor. Egy nagyméretű kőhasáb van legalul. Ennek nyugati oldalára ezt vésték:

A
TELJES SZENTHÁROMSÁG TISZTELETÉRE
ÁLLÍTTATTA
JÓZSA MÁTYÁS és TÓTH KATI
1885

Ezen egy karcsú és magas kőoszlop áll.

Annak tetején van a Szentháromság szobra: Atya, Fiú és Szentlélek. Az Atyaisten és Jézus egymás mellett, felhőtrónuson ül. Kettőjük között egy kőglóbusz van. Az Atya kezében jogar, a Jézus kezében kereszt van, ezek fém anyagúak. Felül egy rúdon egy 16-ággal sugárzó csillag látható, amelyen kiterjesztett szárnyú galamb jelképezi a Szentlelket.

Maga a szoborkompozíció is, és annak talapzata is jó állapotú, láthatóan gondosan felújították.
Források:
Az alkotást a helyszínen megnéztem és fényképeim alapján írtam le.
Magyarország műemlékjegyzéke. Szerk.: Tilinger István. Budapest, 1976. Építésügyi Tájékoztatási Központ, Petőfi Nyomda. p. 138.

Közös gyűjteményben
Szentháromság-szobrok

Cím alapján hasonló

"Szentháromság-szobor" c. alkotás fotói Egerág településről

Feltöltő
Azonosító
290327
Fotózva
2016. október
Feltöltve
2017.09.20. 06:38
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ52/10 • 1/400 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.09.20. 06:38
2016. október

"Szentháromság-szobor" c. alkotás fotói Egerág településről

Feltöltő
Azonosító
290328
Fotózva
2016. október
Feltöltve
2017.09.20. 06:38
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ93/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.09.20. 06:38
2016. október

"Szentháromság-szobor" c. alkotás fotói Egerág településről

Feltöltő
Azonosító
290329
Fotózva
2016. október
Feltöltve
2017.09.20. 06:39
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/400 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.09.20. 06:39
2016. október

"Szentháromság-szobor" c. alkotás fotói Egerág településről

Feltöltő
Azonosító
290330
Fotózva
2016. október
Feltöltve
2017.09.20. 06:39
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ93/10 • 1/200 • ISO200

290331
Fotózva
2016. október
Feltöltve
2017.09.20. 06:39
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ37/10 • 1/500 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.09.20. 06:39
2016. október

"Szentháromság-szobor" c. alkotás fotói Egerág településről

Feltöltő
Azonosító
290332
Fotózva
2016. október
Feltöltve
2017.09.20. 06:40
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ37/10 • 1/640 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.09.20. 06:40
2016. október

"Szentháromság-szobor" c. alkotás fotói Egerág településről

Feltöltő
Azonosító
290333
Fotózva
2016. október
Feltöltve
2017.09.20. 06:40
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ52/10 • 1/500 • ISO200

290334

290335
Fotózva
2016. október
Feltöltve
2017.09.20. 06:40
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ58/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.09.20. 06:40
2016. október

"Szentháromság-szobor" c. alkotás fotói Egerág településről

Feltöltő
Azonosító
290336
Fotózva
2016. október
Feltöltve
2017.09.20. 06:41
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ121/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.09.20. 06:41
2016. október
Összesen 10 fotó

Műlap története

17.09.27. 13:58
Keszthelyi Sándor publikálta "Szentháromság-szobor" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.