Árpád-emlékmű
Az első emlékmű az Árpád volt, amit 1990-ben állított fel, átadására prdig az akkori polgármester, Hajdu László jelenlétében 1991-ben került sor.
Az emlékmű - mivel nem megrendelésre és nem szobrász által készült - nem szerepel a Budapest Galéria köztéri művek listájában, és nem is gondozza a galéria. Ennek ellenére az önkormányzat térkövekkel, padokkal rendezte a környezetét. A "magánemlékműhöz" levélben gratulált Göncz Árpád volt köztársasági elnök és Makovecz Imre építész is.
Makay József 1998-ban elhunyt, az emlékmű állapota romlani kezdett, nem gondozta senki. A Jobbik zuglói szervezete, és az azóta feloszlatott Magyar Gárda 2007-ben gondozásába vette az alkotást, rendezték a környezetét, pótolták a hiányzó köveket, újrafestették a feliratok némelyikét, illetve kihelyeztek egy táblát a 907-ben zajlott pozsonyi csata emlékére.
Makay nem csak Árpád vezérről emlékezett meg az alkotásban, hanem saját magáról is: a pályafenntartási területen dolgozó vasutas a "MÁV központi P. F. T.* telep" feliratú érmét helyezett el az emlékmű oldalába, valamint az 1880 és 1990 évszámokat véste köré.
* P. F. T. = pályafenntartás
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/1fc50f6654d6cf2f16c2bcb08c6c4877_4.jpg)
"Árpád-emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ320/100 • 1/516 • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/3f99d616b990c3dfbdcc413103f9f3c7_4.jpg)
"Árpád-emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ400/100 • 1/295 • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/20b05f61c2bbfcd35da9633aedacbbab_4.jpg)
"Árpád-emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ460/100 • 1/224 • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/c2dc52b13ea212e00356816ebe950135_4.jpg)
"Árpád-emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ760/100 • 1/217 • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/7e39b68aa91c99f7f0f8be3ff903a956_4.jpg)
"Árpád-emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ32/10 • 1/800 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u380-a32235-5f52b3e96be8e-97a4007142574fc3f3a002e5_4.jpg)
"Árpád-emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ33/10 • 1/400 • 5mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u380-a32235-5f52b40baf089-948e47388a26218072491ab0_4.jpg)
"Árpád-emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ33/10 • 1/125 • 5mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Archív fotók
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/be089cde83e93afea964a30eca3734ab_4.jpg)
"Árpád-emlékmű" c. alkotás fotói
(Makay József)
Archív fotó
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!