Sírbatétel
Fő út 93. temető
A művészről írja a lexikon:
"Motívumkincseit a keresztény vallásosságból, az irodalomból, a történelemből, a pre-hellenisztikus kultúrából (az ehhez kapcsolódó Pablo Picasso, Henry Moore művészete e ponton érintette) és saját indentitás-kereséséből merítette."
Nagy János - a Magyar Művészeti Akadémia tagja - megismerését segíti Zana Diána alábbi videóriportja:
http://polgarportal.hu/nepemnek-nepemert-nepemrol-videoriport-nagy-janos-felvideki-szobraszmuvesszel/
Az ötnegyedes rézlemez emlékmű szobor alakos, lendületes, mozgalmas, nyomatékos, vallásos, sokszorosan történelmi. Ábrázolási módja nem követi a képzőművészeti alkotások "megszokott" bibliai megoldásait.
A megfeszítés jegyeit magán hordozó halott Jézus tartását vesztet, nehéz testét igyekszik felemelni egy nő, aki a három Mária közül lehet az édesanya is.
Képzelt olvasatomban egy háborús áldozatot sírhelyéhez vonszoló, abba leeresztő, temető nő párosul.
Az emlékmű bronztáblájának felirata: "A háborúk áldozatainak emlékére."
Ipolybalog, ez a Köztérkép adatbázisa részéről is ismeretlen kis község a folyó jobb partján helyezkedik el Balassagyarmat és Ipolyság között, körülbelül azonos távolságra.
Te, aki ezt a lapot "olvasod", tudtad?
"A Kárpát-medence területén mindössze két szakrális építmény tetejét ékesíti a Szent Korona mása. Az egyik a pozsonyi Szent Márton-székesegyház, a másik pedig az ipolybalogi templom. A balogi Szent Miklós templom egyébként a mai Szlovákia területén található legrégibb Árpád-kori templom."
Bővebben itt:
http://lellemese.blogspot.hu/2012/04/kereszt-helyett-szentkorona-templom.html
(Az emlékmű fotózását a növényzet életereje és az ellenfény nehezíti.)
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/8f96d7b9fb56d7f4e25d6ea885cdaf74_4.jpg)
"Sírbatétel" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/76afc6caea084031543e1c4e03063d7a_4.jpg)
"Sírbatétel" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/adc4ab65b157e55407d7b6e639816fe3_4.jpg)
"Sírbatétel" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/56a9c34cb6e7b03d3ae5ad2ac125e771_4.jpg)
"Sírbatétel" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/2bb7eb5575925fc683c26e9763368983_4.jpg)
"Sírbatétel" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/309cc4b3630f3471bffc4df0e40ba39e_4.jpg)
"Sírbatétel" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/a0a6a64e8db640de6a3b6208570dacc9_4.jpg)
"Sírbatétel" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/621f1b90be7d76f9da05fe3d813f4c59_4.jpg)
"Sírbatétel" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/41d416b0a2ba568a6e0e50cfe6a789b4_4.jpg)
"Sírbatétel" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/f44b8e6386e573c1d776878aec6f3719_4.jpg)
"Sírbatétel" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/3ff0233a0b9b518c677a21ca41fe6b7f_4.jpg)
"Sírbatétel" c. alkotás fotói
ƒ33/10 • 1/30 • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/476fce9e8d3cf50961ede82723664c7a_4.jpg)
"Sírbatétel" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a32215-660b1ba6215fc-a936c24d872a322ad420936f_4.jpg)
"Sírbatétel" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/160 • 80mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a32215-660b1bb150bb3-74d38e99cafabeb518b87ab3_4.jpg)
"Sírbatétel" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/125 • 80mm • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a32215-660b1bbc3b0b6-282ae7dfaa46eaaf6e19d9f7_4.jpg)
"Sírbatétel" c. alkotás fotói
ƒ4/1 • 1/125 • 80mm • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a32215-660b1bc74d1de-b6b60a5bed585d0cc8fc4896_4.jpg)
"Sírbatétel" c. alkotás fotói
ƒ10/1 • 1/200 • 21mm • ISO800