Vonuló óvodások
Mikor is? Pontos adatot nem tudok, de a fent jelzett lapot követve 2011-ben már múlt időben, sőt a következő lépés is olvasható ugyanott. B. Laborcz Flóra, az alkotó lánya vállalta, sőt el is végezte a szükséges restaurálást.
Ott (tehát 2011-ben): "Jelenleg Szolnok város vezetése keresi a megfelelő helyet, ahová ismét felállításra kerülhet az alkotás."
Több év elteltével, 2015-ben, egy kissé gunyorosnak sikerült blogbejegyzésből: "...Sorsát egy ügyetlen teherautó sofőr pecsételte meg egy szerencsétlen manőverrel. A számtalan családi fotón szereplő, sokak emlékében is élő kedves szobor azonban nem egy fémkereskedésben végezte, hanem a szobrász lányánál, aki állítólag nem zárkózik el annak rendbetételétől és újbóli felállításától..." (Sőt, folytatásként némi jogi utalás.)
Miért így? Nem hiszem, hogy személyesen feltette a kérdést! Miért áll a kedves, vonuló ovisokat mutató alkotás a budapesti kertben, évek óta készen, várva, hogy visszakerülhessen városába?
Amit megtudtam, a javítások elvégzése után párbeszéd indult Szolnok városa és a művész között. A város ajánlata olyasmi volt, hogy elviszik az "ovisokat" úgy, hogy az első részletet kifizetik. Ismeretlen tényezők: minek az első részlete (mennyi?), hány ilyen részlet lenne?
A szándék nem látszik elég komolynak, mert jó ideje nyitottak a kérdések. Kár, a vonuló kis csapat köztérre vágyik...
A fényképeket a művész házaspár jelenlétében és engedélyével készítettem.
http://www.blogszolnok.hu/felenk_kozteri_veszteseglista
Személyes beszélgetés B. Laborcz Flórával
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/8face39fc2afdcc67b01059944e11fa4_4.jpg)
"Vonuló óvodások" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/250 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/fe3ff28fac63ff44f6be879349e832db_4.jpg)
"Vonuló óvodások" c. alkotás fotói
ƒ32/10 • 1/50 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/dbdd5babd08617d413ad726e75cb18f5_4.jpg)
"Vonuló óvodások" c. alkotás fotói
ƒ32/10 • 1/100 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/f43917f85a678eb20e520352cb0b44be_4.jpg)
"Vonuló óvodások" c. alkotás fotói
ƒ32/10 • 1/80 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/3e1e10032373969eb2fb494365791829_4.jpg)
"Vonuló óvodások" c. alkotás fotói
ƒ32/10 • 1/50 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/90cc2918b2b08ba23d65aecd8fdd4be3_4.jpg)
"Vonuló óvodások" c. alkotás fotói
ƒ32/10 • 1/100 • ISO320
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/84eb759b234c818ce47af2e42b8a6fc1_4.jpg)
"Vonuló óvodások" c. alkotás fotói
ƒ32/10 • 1/50 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/0c8ecd4e231e2c19886deeb91080068e_4.jpg)
"Vonuló óvodások" c. alkotás fotói
ƒ32/10 • 1/80 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/13501856e28df78cf5747ec38264fd78_4.jpg)
"Vonuló óvodások" c. alkotás fotói
ƒ32/10 • 1/125 • ISO320
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/b12dbec620d0f0408aa173b0cfb3403b_4.jpg)
"Vonuló óvodások" c. alkotás fotói
ƒ32/10 • 1/40 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/8ec01eff24dc70a3070b20aa46e46604_4.jpg)
"Vonuló óvodások" c. alkotás fotói
ƒ32/10 • 1/60 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!